fbpx

Hanka G – Universal Ancestry

2022. augusztus 02.

NEM! Hanka G nem Kenny G lánya, rokona, stb., nem a konzervatív jazzkörökben szitokszóként használt „smooth jazz” képviselője, ő igazi, vagy ahogy méltán nagy tiszteletnek örvendő barátom, Pallai Péter fogalmazná, „virtigli” jazzénekesnő! Erről azok is meggyőződhettek, akik nyolc évvel ezelőtt ott voltak az Opus-ban, mikor a nálunk még hozzá hasonlóan nem igazán ismert, de azóta igencsak befutott Eric Wyatt New York-i szaxofonossal, valamint kitűnő szlovák és cseh muzsikusokkal lépett fel.

A szlovák énekesnő ekkor még teljes nevét használta, ebben a régióban a Gregusova kiejtése nem jelent gondot, azonban ő nem elégedett meg hazai sikereivel, a jazz fővárosát is meg akarta hódítani. 2016-ban költözött New Yorkba, és tehetségével, kitartásával végül elérte célját, idén augusztusban amerikai kiadó gondozásában megjelent első amerikai lemeze, melyen rangos amerikai zenészek játszanak, és az elismert amerikai szaklapok kritikusai is kedvezően fogadtak. A történet idehaza is tanulságos lehet, néha talán mégis érdemes a tengerbe vizet vinni.

A kommunista uralomnak békésen véget vetett bársonyos forradalom után Szlovákia is megnyílt a világ felé, Hanka Washingtonban végezhette egyetemi tanulmányait, a nyári szünetben pedig énekes pincérnőként talált munkát. Közben pályázott, ösztöndíjat nyert, így már első, 2007-ben megjelent albumát is Szlovákia legjobb zenészeivel vehette fel, melyen két dalban Winand Gábor is vele énekelt. Az ígéretesen indult karrier megtorpant, magánéleti válságba került, a második, nálunk is részben bemutatott lemeze, csak mikor a csalódást kiheverte, 2014-re készült el. Mindenesetre a visszatérés gyógyírt hozott, az „Essence” csakúgy, mint a 2017-ben megjelent „Twin Flame”, jelölt lett az "Év legjobb jazzalbuma" címre Szlovákiában. Hanka azonban nemcsak jelölést, hanem számos díjat, többek között a "Ladislav Martoník-díjat" is kapott. Ez a nem éppen bársonyos 1968-as forradalom végnapjaiban Kassán lelőtt trombitásról elnevezett életműdíj, a jazzmuzsikusok számára adható legrangosabb elismerés hazájában, az 1991-ben alapított díj fennállása alatt ő volt a második nő, aki ezt a kitüntetést megkapta. Minden díjjal felért viszont, hogy Cassandra Wilson európai turnéjának pozsonyi állomásán Hanka és zenekara léphetett fel a világhírű énekesnő előtt. A találkozó mindkettőjükben mély nyomot hagyott, Cassandra meghívta Hankát az Egyesült Államokba, és első mentora lett. Mint az új generáció legjobbjáról beszélt Hankáról, és az ő szavaira sokan figyelnek, így mielőtt Hanka New Yorkba költözött volna, Pozsonyban Kurt Elling szintén őt és társait kérte fel előzenekarnak, valamint Rodney Kendrick is meghívta triója dél-afrikai turnéjára. Ilyen hátszéllel persze könnyű, mondhatnánk, de Hanka maga fogta be az induláshoz szükséges hátszelet vitorlájába. Jóval pozsonyi koncertje előtt eljutatta lemezét Cassandra Wilsonnak, akinek megtetszett az „Essence” népzenei motívumokban bővelkedő anyaga, és így esett választása a számára addig nyilván ismeretlen szlovák lányra.

Hanka 2016-ban New Yorkba költözött, ahol céltudatosan és gyorsan megalapozta énekesi karrierjét. Lejárt a híres és kevésbé híres jazzklubokba koncertekre, jam sessionökre, a Big Apple muzsikusai megismerték, befogadták, és a médiumokban is egyre gyakrabban hírt adtak a „fascinating New York based Slovakian vocalist” jelzővel illetett Hanka G-ről. Pár év múlva már az olyan legendák, mint John Coltrane, Archie Shepp, Freddie Hubbard lemezein is bőgőző, ugyancsak legendának számító Reggie Workman európai turnéján lépett fel, és hogy még kikkel, nos, ha akár csak bőgősökkel folytatnám, igen hosszú lenne a névsor. Mindeközben dolgozott lemezén, és amit ennél is fontosabb említeni, az ehhez manapság elengedhetetlen háttérmunkáról sem feledkezett meg. Következtek azok a lépések, hogy a világ lehető legtöbb pontján tudjanak róla és zenéjéről, a megjelenésre váró lemezéről.

 Mivel mára rengeteg zene érhető el az interneten keresztül, a zenészek előtt álló egyik legnagyobb kihívás az, hogy kitalálják, hogyan vegyék észre munkájukat. Kapcsolatba lépett egy kifejezetten jazzművészeket felkaroló céggel, amely minden előadóval szorosan együttműködve, személyre szabott reklámkampánnyal hívja fel a jazzel foglalkozó magazinok, újságok, rádióállomások, webhelyek, blogok szakújságíróinak figyelmét a készülő projektekre, online és nyomtatott formában. Hazai (nem csak pályakezdő) zenészeknek is ajánlom, érdemes meglátogatni honlapjukat!

Ennek köszönhetően az e hónap 5-én megjelenő lemez dalait így már jóval előbb megismerték a jazzel foglalkozó média munkatársai, elkezdték játszani a rádiók, és írtak róla. Meglepetésemre és örömömre, engem is megkerestek, ami nem arról szól, hogy jegyzett lennék Amerikában, hanem annak, hogy nyolc évvel ezelőtt írtam Hanka koncertjéről és lemezéről, és ők ezt, miután Hanka felkérte őket, a világ minden országában, különböző fórumokon megjelent cikkek szerzőivel egyetemben számba vették. Így többek között a hatvanas évek újságíróvá, íróvá vált ismert énekesnője, dalszerzője, Dee Dee McNeil véleményével egyetértve írhatom, „Itt van egy énekesnő, akire nagy hatással volt Chaka Khan, aki megállja a helyét, és úgy repül a kihívást jelentő dalok között, mint egy gyönyörű, vadmadár.”

Hanka a Culture Bridge Records gondozásában megjelent „Universal Ancestry” lemezének repertoárválasztásából már az első számnál kiderül, a csodálatos hangú, és tragikus sorsú Whitney Houston is hatással volt rá, Houston híres dala, az „All The Man That I Need” egyedi feldolgozása legalábbis erre utal. Hanka nem próbál Houston epigon lenni, a Houston énekelte váz megtartásával önmagát adja, ahogy a többi nagy énekesnő, énekes emlékét felidéző dal során is. Ezekkel a feldolgozásokkal első amerikai lemezén lényegében tisztelgett azoknak, akiknek lemezeit hallgatva „megfertőződött” jazzel, amelyekkel azonosulni tudott, és elhatározta, jazzénekesnő lesz. „Be Grateful” - Walter Hawkins Amerikában leginkább hálaadás napján hallgatott himnikus gospel dala, majd Chaka Khan „slágere”, a "Through the Fire" felkavaró verziója után, egyre inkább finoman a jazz mélyebb bugyrai felé terelődünk. A free korszaka után megszelídült Pharoah Sanders "As You Are" című szerzeményét annak idején ismét egy zseniális, de sajnos szintén tragikus sorsú énekesnő, Phyllis Hyman énekelte, mint ahogy a lemezen pár számmal később következő, McCoy Tyner "In Search of My Heart" című, neki írt dalát is. Köszönet Hankának, hogy ezeket a kevésbé ismert kompozíciókat repertoárba vette. Hanka a jazz, gospel és R&B szerzemények mellett, az „Essence” című albumához hasonlóan szlovák népdalokat is feldolgozott. Elsőként a "Dance Dance Dance" egy népszerű szlovák gyermekdal került a korongra, amely jól illeszkedik új színeivel Sanders szerzeménye és a világszerte ismert „Someday We'll Be Free”, Donny Hathaway legendás soul énekesre emlékező feldolgozás közé, és melyet Hanka a Grammy-díjas Shedrick Mitchell zongorakíséretével énekel. Bevallom, nekem Abbey Lincoln az egyik legkedveltebb énekesnő, akit valaha hallottam, így külön öröm, hogy Hankához is közel áll. Lincoln a „Throw It Away" című kompozíciójában az életről szóló gondolatait fogalmazta meg, amely akár az egész lemez koncepcióját is tükrözi, és ez Hanka mély átéléssel előadott énekéből is érződik. A dráma után a „Them There Eyes" felhőtlen vidámságot hoz, de egyben egy csokorba átadott tisztelgés is mindazoknak, akik énekelték. Az 1930-ban íródott örökzöldet Armstrong is énekelte, de Billie Holiday előadásában vált híressé, és aztán a teljesség igénye nélkül olyan csillagok énekelték, mint Ella Fitzgerald, Anita O’Day, Carmen McRae, Sarah Vaughan, Nancy Wilson, Diana Ross, Aretha Franklin, és természetesen Chaka Khan is, akik mind-mind Hankát a jazz felé terelték. Végül a lemezt a már említett McCoy Tyner kompozíció után két szlovák népdalfeldolgozás zárja, a pattogós, játékos dallamú „I'm Such a Pretty Girl", a „The Bird Has Started Singing" amelyben a fujara, a pásztorok használta szlovák fuvola is megszólal. Mindkettőben Hanka az angol mellett anyanyelvén is énekel, a népdalok jazzes átirata és hangszerelése pedig James Hurt érdeme. Rajta kívül Shedrick Mitchell és Rodney Kendrick „felelős” a kiváló hangszerelésért, mindhárman producerként is közreműködtek a lemez sikeréért.

Hanka így nyilatkozott a címében is származásunk egyetemességét hirdető lemezéről: „A legutóbbi projektemet egy az Egyesült Államokban élő bevándorló szemszögéből állítottam össze, aki megpróbálja egyesíteni a különböző zenei örökségű embereket. A hátterünktől függetlenül mindannyian a szerelemről, a boldogságról és a szabadságról álmodunk."

Multikulturális érzékenységével, spirituális beállítottságával, gazdag, meleg hangszínével, improvizatív képességeivel mindezt sikerült is elérnie.

 

  1. All the Man That I Need 4:44
  2. Be Grateful 4:33
  3. Through the Fire 5:27
  4. As You Are 4:05
  5. Dance Dance 4:17
  6. Someday We'll All Be Free 4:12
  7. Throw It Away 5:26
  8. Them There Eyes 2:40
  9. In Search of My Heart 6:48
  10. I Am Such a Pretty Girl 5:07
  11. Bird Has Started Singing 5:31

 

HANKA  G lead vocal

KEESHA GUMBS backgrounds vocals (1,2,3,4,5)

TERELLE TIPTON backgrounds vocals (1,2,3,4,5)

SHEDRICK MITCHELL organ (1,2), piano (1,2,6)

JAMES HURT piano (3,4,8,9,10), Fender Rhodes (3,5,7,11)

RODNEY KENDRICK piano (7)

DAVID GINYARD electric bass (1,2)

RASHAAN CARTER electric bass (3,4,5,9), double bass (7,8,10)

TARU ALEXANDER drums (3,4,5,7,8,9,10)

NATHANIEL TOWNSLEY drums (1,2)

SISA MICHALIDESOVA flute (4)

VERONIKA VITAZKOVA fujara (11)

MARVIN SEWELL guitars (5,7,9)

SHERROD BARNES electric guitar (1,2)

ANTOINE RONEY tenor sax (7,9,10), soprano sax (4)

 

Culture Bridge Records – 2022.

Produced by HANKA G

Co-produced and arranged by SHEDRICK MITCHELL (1,2,6), JAMES HURT (3,4,5,8,9,10,11), RODNEY KENDRICK (7)

 

 

 

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
18
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005