Ebben az elcsábulásban saját bevallása szerint fontos szerepet játszott a Carla Bley Big Band és a Sun Ra Orchestra meghallgatott koncertje, meg az olyan német és osztrák jazzmatadorok játéka, mint a szintén harsonás Albert Mangelsdorff vagy Harry Pepl és Werner Pirchner. Ettől kezdve otthonosan mozog a komolyzene és a jazz világában, komponistaként pedig leginkább a kettő határterületei vonzzák. (Azt már csak csendben teszem hozzá, hogy a Berklee-n végzett öccse, a gitáros Wolfgang is érdekes figura, míg New Yorkban élt, a Gary Burton Quintettel turnézott, Európában pedig fellépett Ralph Towner, Larry Grenadier, Brad Mehldau, Ambrose Akinmusire és Brian Blade partnereként).

Christian pályájának fontos állomása a svájci Mathias Rüegg által 1977-ben alapított és Bécsben 2010-ig létező Vienna Art Orchestra. „Soha nem hittem abban, hogy amiben valaha jó voltál, azt egy életen át kell csinálnod” válaszolta most mégis hatvan évesen, amikor azt firtatták, miért hagyott fel a hangszeres zenéléssel. (Utoljára harsonásként és zongoristaként Steve Swallow basszusgitárossal lépett fel duóban 2019. november 20-án a Cambridge Jazz Fesztiválon). A karmester és zeneszerző terve egy olyan nagyzenekar alapítása lett, ami egyszerre klasszikus és jazz-zenekar. Egy nekik szánt repertoár megkomponálásán dolgozott. Ezért nem könnyű már arra sem válaszolni, milyen formáció ez. Egy újra gondolt big band? szimfonikus zenekar, akik jazzt játszanak? Nem. Ez egy Orjazztra. Megalakulása előtt kisebb expedícióra indult, hogy olyan zenészeket keressen, akik technikailag elég jók, és attól sem rémülnek meg, ha egy klasszikus big band felállásban folyamatosan a határok átlépésében kell társtettesként közreműködniük. (Így került a ma Svájcban élő, de korábban Ausztriában tanuló Juhász Márton is közreműködők közé.) Federico Fellini filmklasszikusának, az Útonnak Nino Rota komponálta zenéje ihlette az előadást például, amit idén Grazban mutattak be. A La Melodia della Strada fogadtatása jelezte, hogy érdekli az embereket, amit csinál.

Már a borítón olvasható Homecoming, Hazatérés is kétértelmű cím. Érthetjük úgy is, hogy végre ott játszhatnak, ahol szeretnek, de úgy is, hogy Muthspiel kompromisszumok nélkül kedvére való zenét komponálhatott. De a cím mellett ott szerepel a „live” szó is, ami újabb csavar. Bevonultak ugyanis Bécsben a Riemergasse-i törzshelyükre 2021 márciusában, és három nap alatt rögzítették a lemezanyagot - élőben, de közönség nélkül. Olvasható is a borítón: „Live at Porgy and Bess without audience”. Jó mementója ez annak a különös helyzetnek, hogy a covid fontos cezúrát teremtett a zenészek és a koncertlátogatók életében. Azzal szembesülhettek, hogy semmi nem természetes. Ha létezett járvány előtti és utáni időszak a koncertéletben, akkor ez a lemez a senki földjén született, a járvány kellős közepén.

A crossover pont azt jelenti a zenében, mint az autókereskedők szókincsében: típusok, stílusok előnyös vonásainak ötvözete. Muthspiel megkeresi a klasszikus zene és a jazz jól passzoló a közös pontjait, mert tudja, hogy a komponált és a rögtönzött zene a barokktól Mozartig egyáltalán nem vált el élesen egymástól. A dupla album első lemezének nyitó felvételei pont ezt illusztrálják: The Flight of the Crane szépen tisztán intonált nyitány fúvósokra alapozva. A címadó tétel, a Homecoming a fúvós kamarazenétől induló jazzmeditáció. A fafúvósok felállása eleve rendkívüli mozgásteret ad, de mikor a szoprán-, alt-, bariton- és tenorszaxofonhoz még csatlakozik három trombitával, két harsonával és egy tubával a rézfúvós szekció, akkor elszabadulhat a komponista képzelete. Főleg, mert mindezt megtámogatja egy speciális megduplázott ritmusszekció a zongora mellett bőgővel és basszusgitárral, meg két ütőssel. Ezért olyan speciális a hangzás, ami így nem hallható sem a klasszikus sem a jazz-zenében. Semmi nem az itt, aminek várjuk, a zenei áthallások kedvelőinek való ez a lemez igazán. Ha arra kíváncsi valaki, hogyan szól, mikor jazz big band hagyományai felől indul a kompozíció, annak az ideális választás az Old Wine in New Skins vagy a Roots, Trunk, Crown. A Woman and Man is érdekes kombinációja egy múlt század eleji big bandnek és egy kortárs kamarazenekarnak megfűszerezve enyhén pikáns free momentumokkal. Muthspiel komponálásban a jazz legjellemzőbb módszerét követi: minden zenei hagyomány érdekli. A Tribal Dance például egy törzsi tánc, de különleges tördelt ritmusokra meghangszerelt fúvóskórussal, vezető szerepben a harsonával persze. A Jungle Fugue ennek bátrabb, de ironikus elemekkel tűzdelt kivitelezése. A klasszikus kompozíciós szerkesztés és hangszerelési stílus dominál az Open Strings légiesen könnyed hangselymei esetén is, erre jó példa a Breathing Under Water is. A filmzenékben való jártasságát a komplexebb struktúrájú Requiem for a Blue Planet bizonyítja.  

Bár ez az együttes közel négy éve létezik, ez az első - de rögtön dupla - albuma. Ezzel a két lemezzel egy Christian Muthspiel modorában készített crossover stílusú portré birtokosai leszünk. Gyűjtőknek ajánlott, értékőrző lesz.  

HOMECOMING - 2022
Christian Muthspiel, Orjazztra Vienna
Emarcy Records/Universal 4589997

CD 1

1. The Flight of the Crane
2. Homecoming
3. Old Wine in New Skins
4. Jungle Fugue
5. She Cries Out Loud
6. Breathing Underwater

CD 2

1. Tribal Dance
2. Woman and Man
3. Open Strings
4. Roots, Trunk, Crown
5. For the Last of Their Kind
6. Requiem for a Blue Planet
   
   Előadók:

Christian Muthspiel - zeneszerző és karmester
Florian Bauer, Lisa Hofmaninger, Ilse Riedler, Fabian Rucker, Robert Unterköfler, Astrid Wiesinger - szaxofon és klarinét
Dominik Fuss, Gerhard Ornig, Lorenz Raab - trombita, szárnykürt
Alois Eberl, Daniel Holzleitner, Christina Lachberger - harsona
Philipp Nykrin - zongora
Judith Ferstl, Beate Wiesinger – bőgő, basszusgitár
Juhász Márton, Judith Schwarz - dobok, ütőhangszerek