• MagyarJazz: Milyen volt a jazzélet annak idején, mikor írni kezdtél róla?
• Turi Gábor: A jazz az 1960-as évek nyitása után a ’70-es években felszálló ágba került Magyarországon. A ma távozóban lévő muzsikusnemzedék volt meghatározó helyzetben akkoriban. A vasfüggöny okozta elzártság megnövelte a jazz iránti érdeklődést a „szabadság zenéje” iránt, a hiánygazdálkodás azóta sem látott méretű közönséget vonzott az élő, ritmikus zenéhez. A Magyar Rádió által szervezett koncertek, fesztiválok a zene ünnepeivé váltak. Az előadók Amerikára vetették tekintetüket, az ottani irányzatok követése, az előadásmód elsajátítása határozta meg hozzáállásukat.  

• MagyarJazz: Miről szólt az első cikked, és mikor jelent meg?
• Turi Gábor: A jazz-zenével egyetemista koromban ismerkedtem meg. Spontán kíváncsiságból 1972-ben elmentem a Debreceni Jazznapok első koncertjére az Aranybika szálló Bartók termébe. Két év múlva, még mindig egyetemistaként, egyik barátommal már beszámolót írtunk a fesztiválról a megyei lapba. Ma sem értem, honnan vettem hozzá a bátorságot mindenféle előképzettség és tárgyi tudás nélkül. Valószínűleg a kapcsolódás lendülete és a közvetítés vágya hajtott. A magyar jazz helyzetét bemutató riportunk 1976-ban az Élet és Irodalomban jelent meg.

• MagyarJazz: Annak idején milyen gyakran jártál jazzt hallgatni? Melyik volt a kedvenc helyed?
• Turi Gábor: Debrecenben éltem, ez behatárolta a lehetőségeket. A jazzt mindig lelkes rajongók és szervezők tartották életben, én huszonévesen lettem a debreceni jazzklub vezetője. Hol az egyetem, hol a városi művelődési központ égisze alatt működtünk különböző helyeken. A nemzetközi kitekintést az egyre rangosabb jazznapok tették lehetővé, a világsztárok hírére külföldről is érkeztek érdeklődők. Budapestre is jártam, 1983 óta jelennek meg írásaim a Magyar Nemzetben. Kalandos utak voltak ezek, oda-vissza hét óra Trabanttal, plusz a koncert. Ki vállalkozna ma ilyenre?

• MagyarJazz: Mindig a szabad zene vonzott. Mi az, amit a kritikáiddal, ajánlóiddal át akartál adni az olvasóknak?
• Turi Gábor: A ’60-as években a beatzene ragadott magával, annak progresszív korszakát követően pártoltam át a jazzre, annak is a free vonulatára. Radikális, lázadó hangvétele sokunkban rezonált anélkül, hogy ismertük volna az előzményeket, ami a tagadást kiváltotta. Ez idővel, a jazz történetének tanulmányozásával más megvilágítást kapott bennem. Módszeresen ismerkedtem meg a korábbi korok stílusaival és nagy egyéniségeivel. Mindig fontosnak tartottam az eredetiséget, az önálló hangot, a jazz magyar válfajának megteremtését. Ez vezetett a Szabados György és az általa inspirált, később saját utat választó muzsikusok zenéjéhez. Évekbe került, amíg ennek a vonulatnak a követése és a jazz anyanyelvi beszédmódjának méltánylása egyensúlyba került bennem. Sejtem, hogy a címke még mindig rajtam van, holott már jó ideje „mindenevő” vagyok. Nem futok el a kihívások elől, olyan muzsikusok lemezeiről is vállalom recenziók írását, akiket nem ismerek. A jazz a nyitottság zenéje – hallgatója sem lehet más.

• MagyarJazz: Nemrég jelent meg a MagyarJazzen egy levél 1986-os cikkeiddel kapcsolatban Gonda Jánostól. Kemény kritikával illetett azért, mert a tatabányai táborról és a debreceni jazznapokról írt beszámolóidban kiemelten méltattad az avantgárdot, de kevés jó szóval illetted a main stream képviselőit. Saját magad engedtél bepillantást a részletekbe. Szerinted milyen az ideális viszonyulás az ilyen kritikákhoz?
• Turi Gábor: Ennyi év után már megengedhetem magamnak az őszinteség luxusát. Soha nem tartottam véleményemet megfellebbezhetetlennek – viszont fedezete volt minden mondatomnak. Gonda János a kezdetektől pártolt, rendszeresen teret adott írásaimnak ’80-as években a Jazz című periodikában. Azért tettem közzé bírálatát, mert utólag el kellett ismernem, hogy volt igazság a szempontjaiban. Akkortájt a kísérletezést, az egyéniséget, az új hangzásokat többre tartottam a középutas jazz bevett fordulatainál. Ma sem hiszem, hogy az amerikai jazz mindenkori kurrens vonulatainak technikailag bármilyen tökéletes leképezése vezet az üdvösséghez. Kevesen írunk a jazzről; vannak kollégák, akiknek tollát inkább a méltatás és nem az ítéletalkotás szándéka vezeti. Én fontosnak tartom a szakmai értékrend kialakulását, ami egyértelmű fogalmazást kíván. Belátom, ez nincs minden muzsikus ínyére, nekem is voltak ebből konfliktusaim. Nem tartom magam tévedhetetlennek, csak azt mondom, hogy igyekszem alaposan megfontolni véleményemet. A mérce egyetemes, különösen manapság, amikor minden elérhető és összemérhető. Egyébként épp a Gonda János iránti tiszteletemből ajánlottam fel a Pernye András-díjjal járó százezer forintot a róla elnevezett díj létrehozására.

• MagyarJazz: Szerinted mi kell ahhoz, hogy valaki jó jazz-zenész legyen? Változott az évek folyamán a véleményed?
• Turi Gábor: A technikai tudás szükséges, de nem elégséges feltétel. Volt idő – és ma is vannak muzsikusok, akik így állnak hozzá –, amikor a hangszeres jártasság, a virtuozitás felülírta a zenei tartalmakat. A zene azonban nem az ujjakban, hanem az agyban és a szívben születik. A leglátványosabb szóló is üresen hangzik, ha nincs benne spirituális és érzelmi tartalom. Más kérdés, hogy a jelenlétben, az elismertségben olykor nem a zenei minőség, hanem a menedzselés játszik nagyobb szerepet.

• MagyarJazz: Fél évszázada látod, merre halad a jazz. Véleményed szerint melyik volt az az évtized, amikor a legtöbb embert vonzotta, érdekelte ez a zene?
• Turi Gábor: Az 1980-as évek mennyiségi és minőségi akkumulációt hoztak. A fesztiválok nagy tömegek előtt zajlottak, a Budapest Sportcsarnokban világsztárok léptek fel. Megnőtt a jazz társadalmi támogatottsága, a jazzmuzsikusok is részesültek állami kitüntetésekben. Ekkor vált a jazz végérvényesen a magyar kultúra részévé.

• MagyarJazz: Miért vállaltál szerepet a Jazz Szövetségben? 

• Turi Gábor: Megalakulásakor nagy megtiszteltetésként ért, hogy addigi tevékenységem alapján – a muzsikus Dés László mellé – engem választottak meg nem zenész alelnöknek. Ma mindenki a maga szerencséjének kovácsa, de annak idején a jazz kultiválása egybeesett a műfaj elismeréséért, befogadásáért folytatott küzdelemmel. A szövetség ezért jött létre, kötelességemnek tartottam benne részt venni. Később adódtak nézetkülönbségek, komoly viták. Második alelnökségemből visszahívott a vezetőség, majd „bomlasztó” magatartásom miatt ki is közösítettek. Felfogásom szerint ugyanis a szövetségnek nem az a feladata, hogy fellépéseket menedzseljen, hanem, hogy elősegítse a magyar jazz helyzetének javítását. Én húztam a rövidebbet. De változnak az idők, túltettem magam az akkori ellentéteken. Jelentősen kibővült a szövetség tevékenysége, úgy látom, jó irányba mennek a dolgok. Most azzal tudok többet tenni a magyar jazzért, hogy ismét bekapcsolódom, és részt veszek a honlap megújításában, a tagság kétnyelvű adatbázisának létrehozásában.

• MagyarJazz: Ennyi év után, van még, amire felkapod a fejed? Mi az, amit hiányolsz az itthoni jazzből (ha van ilyen)?
• Turi Gábor: Rengeteg időt töltöttem a jazz hallgatásával, ami például az olvasás rovására ment, hiszen az szintén valós időben történik. Amikor három jazzlemez volt kapható a boltokban, nem okozott gondot a választás. Ma már millió zene kering az éterben. Idővel az ember elér egy bizonyos telítettségi szintet, már kevés dolog rendíti meg. A járvány miatt bezárkóztunk, másfél éve nem voltam koncerten. Amikor a minap elmentem a Szabados-emlékestre, felvillanyozóan hatott rám a tehetség átütő ereje, a hangok szabad áramlása, a muzsikusok közös lélegzése. Ebben a letöltős, felszínes korban mindenki jobban járna, ha felismerné, hogy az élő zene egyszeri és pótolhatatlan. Különösen a jazz esetében.

• MagyarJazz: Mi az, amivel szerinted manapság kiemelkedhet egy jazz-zenész a többiek közül?
• Turi Gábor: Amerikában a jazzmuzsikusok a legnagyobb tisztelettel beszélnek egymásról, és örülnek a másik sikerének. Mindenki teljes erőbedobással dolgozik, és tisztában van azzal, hogy eredményt csak saját képességei révén, nem a másik leszólásával érhet el. Ez viszi előre az amerikai jazzvilágot.

• MagyarJazz: Visszagondolva arra a rengeteg munkára, amit a jazznek szenteltél: volt értelme?
• Turi Gábor: Hírvivőnek tartom magam, és bízom abban, hogy szükség van a muzsikusok és a közönség közötti közvetítésre. Fájdalmasan érintett, hogy a jazz, ami egykor önmagán túlmutató jelentéssel bírt, elvesztette különleges társadalmi státuszát. Életem a rendszerváltozást követően sokfelé kanyargott; az egyetlen állandó a jazz iránti elkötelezettségem maradt. Nekem fizikai szükséglet a zene hallgatása, élményt, örömet, békét hoz az életembe. Az elmúlt évtizedekre, a sok koncert- és lemezkritikára visszatekintve legfontosabbnak talán Azt mondom: jazz című interjúkötetemet tartom, amely 19 muzsikus szavaival vezet végig a magyar jazz történetén. Örömmel látom, hogy fiatalok is kézbe veszik, ha elődeik életével akarnak megismerkedni.  

Kívánunk még sok élvezetes jazzkoncertet, jó egészséget! Boldog születésnapot, Gábor!

Turi Gábor cikkei a MagyarJazzen.