László Attilát kérdezem a zsűri munkájáról és a Zeneakadémia Senior big bandjének különleges fellépéseiről.

• MagyarJazz: Fontosnak tartod, hogy legyen olyan tehetségkutató, ahol a fiatalok nemcsak fellépési lehetőséget kapnak, hanem szakmai értékelést is?
• László Attila: Igen, nagyon fontosnak tartom. A Müpa Jazz Showcase-en a zsűri tagjaitól kapták meg ezeket a visszajelzéseket a zenészek. Közöttük tanárok is, szervezők is vannak. Sokféle szempont elhangzott, úgy vettem észre, hogy a fiatal zenészek nagyon örülnek a visszajelzéseknek.
• MJ: A szakmai értékelés ezek szerint tanároktól és jazzfesztiválok vagy klubok szervezőitől is érkeznek. Ez is fontos?
• LA: Igen, szerintem nagyon jót tesz összességében ennek a versenynek vagy bemutatónak, hiszen más szempontjai vannak egy tanárnak, oktatónak és más egy szervezőnek, adott esetben fesztiválszervezőnek. Ez ki is derült az értékelésekből, és azt hiszem, az a legjobb, ha egy-egy ilyen koncert után, a résztvevők ezeket a különböző észrevételeket „haza tudják vinni”.

• MagyarJazz: Ebben az évben, volt, aki rögtön megkapta az értékelést és volt, aki egy nappal később. Láttatok különbséget, hogy fogadták a kritikákat?
• László Attila: Ennek a különbségnek csak technikai okai voltak. A zenekar nem ért rá a koncert után, így másnap kellett a megbeszélést megtartani. Ami közös volt általában, és erről egyértelmű visszajelzéseket is adtak, hogy nagyon örültek az észrevételeknek. Nekik sokat jelentett, és általában is természetesnek tartom, hogy egy zenész számára sokat jelent a visszajelzés arról, amit csinálnak. Sok szubjektív dologról van itt szó, de azért, ha többen ugyanazt mondják, arra érdemes figyelni.

• MagyarJazz: Gondolom pozitív és negatív kritikákkal is illetitek a fellépőket. Mi az, ami számodra mindig fontos egy-egy fellépésben, mire figyelsz?
• László Attila: Én ilyenkor figyelem a produkciókat, és megpróbálok ráérezni, hogy a zenészeket az adott zenei helyzetben mi mozgatja. Például drive, harmóniai érzék, koncepció vagy született adottságok. Aztán arra, hogy ebből együtt milyen zenei megoldások születnek. Az jó, ha ki-ki saját magát tudja adni, és senkinek nem kell kibújni a bőréből. Persze úgy, ha közben jó zene születik.
  A több mint 30 éves zenekari gyakorlat, improvizációs gyakorlat, oktatás alatt azt tapasztaltam, hogy egy-egy jól irányzott mondat, akár éveket is képes megspórolni a növendékeknek. Még hozzátenném, hogy itt nagyon tehetséges zenészek játszottak a bemutatókoncerteken, és általános észrevétel volt a zsűri tagjaitól is, hogy örültek, ha egy zenekar, zenész egyénisége már kirajzolódni látszott. Ugyanakkor, ne felejtsük el, hogy volt olyan zenekar, amelyiknek az átlagéletkora 19 év volt, és magas szinten játszottak egy mainstream jazz stílust. Ez is nagy eredmény. Az érdekes, az a fejlődés, hogy később aztán mennyire találja meg valaki a tudás birtokában a saját hangját.
• MJ: Azt elárulod, hogy neked mi volt az, amire figyelmeztetted őket vagy amit kiemeltél? Mondanál néhány példát, hogy tőled miket hallottak az évek alatt a fiatalok?
• LA: Amikor értékelés van, akkor nagyon fontos számomra a pontos fogalmazás, igyekszem olykor olyan részletekbe menő tanácsokat adni, amivel tudnak is valamit kezdeni. Tehát nem csak úgy általánosságban. Volt olyan, hogy énekesnek tanácsoltam, hogy próbáljon több levegővel énekelni, és akkor automatikusan intenzívebb lesz a hang, vagy próbáljon néha úgynevezett „lead” lenni a zenekarban, hiszen gyönyörű hangon szólal meg. Néha pl. ez a funkció szükséges ahhoz, hogy jobban kijöjjenek együtt a zene értékei. Aztán esett szó számok tempójáról, hangneméről, „dramaturgiáról” is.
• MJ: Hallottátok egymás tanácsait?
• LA: Igen, ez úgy zajlott, hogy egy Zoom konferencia keretében tartották a kapcsolatot a zsűritagok, ott volt a Müpából is néhány kolléga, akik a lebonyolítást szervezték, és ott voltak az adott zenekar képviselői. Mindenki hallott mindenkit, angol nyelven folyt az értékelés, úgyhogy tulajdonképpen mindenkihez eljutott az a vélemény, amit a zsűritagok egyenként megfogalmaztak.
• MJ: Van olyan, hogy több zsűritag is ugyanazt a véleményt mondja el, tehát van ismétlés?
• LA: Persze, és a zsűri elnöke, Harcsa Veronika kérte fel mindig az éppen következő zsűritagot, hogy mondja el a véleményét. Ez egyébként, majdnem random ment, produkciónként más-más sorrendben. Aki a végén mondta el a véleményét, már hallotta a korábbiakat, és volt, hogy megerősítette valamelyik észrevételt, de volt úgy, hogy egész más szempontot hozott be. Olyant, ami még nem hangzott el. Tehát a lényeg az volt, hogy minél több visszajelzés jusson el a zenekarokhoz, amit majd esetleg használni tudnak.
• MJ: És mi van akkor, mikor nem egyezik a véleményetek?
• LA: Akkor nem egyezik. Elmondja mindenki a magáét, és nyilván ki-ki azt kezd vele, amit gondol.

• MagyarJazz: A zsűritagok ismerik egymást? A zsűrizés előtt van online vagy élő bemutatkozási lehetőségetek, ahol megismerhetitek egymást?
• László Attila: A zsűritagokról volt egy rövid leírás, ami a Müpa holnapján is elérhető volt, de nem beszélgettünk előtte. A hazai résztvevők ismerték egymást. Idén Harcsa Veronika, Fekete-Kovács Kornél, Binder Károly, Bágyi Balázs és jómagam voltunk a zsűri magyar tagjai. Én a nemzetközi zsűritagok közül pl. korábbról ismertem Steve Rubit, aki Londonban a Club 606 vezetője. Játszottam a klubjában korábban, de külön ismerkedési est nem volt, igazából abból ismertük meg egymást, hogy ki milyen véleményt formált ott az értékelésen az elhangzott produkciókról.

• MagyarJazz: Hányszor voltál zsűritag a 15 év alatt a Showcase-en?
• László Attila: Többször zsűriztem, a legérdekesebb ezek közt az idei volt, egyrészt a covid helyzet miatt, másrészt azért, mert egy nehéz időszak után, a fiatal muzsikusok egyből képesek voltak beugrani a mély vízbe, és nagyszerű koncerteket adtak versenyszerű körülmények között. Hozzáteszem, hogy a MÜPA igen magas színvonalon biztosította a feltételeket, az érdeklődők személyesen és online is tudták élvezni az előadásokat. Ez egy különleges, és a helyzethez rugalmasan alkalmazkodó hozzáállás volt. Köszönet érte!
  A tavalyi járványhelyzet miatt akkor csak online közvetítés volt a Fesztivál Színházból, de akkor is meg volt tartva a verseny. A koncerteket utólag ugyancsak online értékelte a nemzetközi zsűri. Én korábban is voltam már zsűritag, ezek természetesen személyesen zajlottak, és a 15 év alatt sokszor láthattunk kiemelkedő tehetségeket, akik aztán később befutott zenészek lettek.
• MJ: Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója is kiemelte a díjátadó ünnepségen, hogy a mellette álló zsűrielnök, Harcsa Veronika is a Showcase felfedezettje.
• LA: Ez annyira így volt, hogy erre egy egész Jazz Showcase Gálakoncert műsora épült, amit a Bartók Hangversenyteremben tartottunk a Senior Big Band közreműködésével, olyan hazai szólisták részvételével, akik ezekből a tehetségkutató eseményekből tűntek ki. Említetted Harcsa Veronikát, de Balogh Roland, Bolla Gábor is szerepelt többek között, és Fábián Juli is közreműködött, akinek sajnos ez volt az utolsó felvétele.

• MagyarJazz: Az idei Jazz Showcase-en szerinted is minden zenekar egységesen magas színvonalat képviselt?
• László Attila: Ez így van. Magas színvonalon játszottak, és mindegyikben más volt igazán az érték. Egy-egy zenekaron belül is lehetett kiemelkedően értékes dolgokat találni. De itt annak ellenére, hogy versenyről van szó, azt gondolom, hogy nem a versenyzés a lényeg, hanem hogy életkedvet gerjesztő megnyilvánulásokat lehet látni, hallani ezektől a fiatal zenészektől. Le a kalappal! És még valami, nekem az idei évben különösen jó volt látni, hogy ebben a furcsa helyzetben is érezhető volt a fiatalok játékában a - most én is angolul mondom –’hope”, azaz a remény, ami a játékukból hallatszott, és ami ennek a műfajnak teljesen a sajátja. Tehetségesek, lelkesek, és azon az úton haladnak, amikor ráéreznek ennek a zenének a lényegére és a kreativitásra.

• MagyarJazz: Nemcsak zsűritagként, hanem a Senior Big Band művészeti vezetőjeként is volt alkalmad fellépni. Mit jelöl a Senior Big Band elnevezés?
• László Attila: A Senior Big Band a Zeneakadémia Jazz Tanszékének volt és aktuális hallgatóiból alakult jazz nagyzenekar, aminek a tagjait mindig úgy válogattam össze, hogy a korábbi generációk zenészei és az éppen az iskolában járó fiatal muzsikusok együtt alkották az együttest.
  Furcsa kísérlet, de nagyon bevált, egyrészt azt a fajta összetartást, kohéziót erősítette, ami a jazzmuzsikusok között - fiatal vagy éppen korábbi generációk tagjai között - amúgy is megvan. Remek alkalom volt ilyen együtt játékra ez a néhány Senior Big Banddel adott Showcase gála. Bércesi Barbarától olyan alkalmakra kaptunk fölkéréseket többször is, ami mindig más arcát mutatta a műfajnak. Ráadásul rangos, nemzetközi hírű, olykor sztár előadóművészek közreműködésével.

• MagyarJazz: Többször is voltak híres külföldi vendégei a big bandnek. Miroslav Vitous, Patti Austin is meghívást kapott, de magyar hírességek is felléptek az évek alatt. Gondolom érdekes történetek is akadtak jócskán a különleges produkciók alkalmával. Mire emlékszel szívesen?
• László Attila: Az első ilyen 2013-ban volt, amikor Miroslav Vitous, a Weather Riport együttes egykori bőgőse volt a vendégünk. Nagyon nagy szám volt ez nekünk, erősen készültünk a fellépésre. Ugyanazon az alkalmon Németh Ferenc volt a dobos és Szabó Dániel a zongorista meghívott, jómagam is gitároztam. Nagyon vártuk ezt az alkalmat. Miroslav Vitousnak sajnos pont akkoriban a jobb kezével valamilyen probléma támadt, úgyhogy ezért a koncerten elsősorban vonóval játszott. Persze így is kiderült a zsenialitása, és egész új dimenziót adott ez a fajta hangzás a koncertnek. Egyébként mindenáron a Gundel étterembe szeretett volna menni, mert úgy hallotta, hogy ott nagyon jó a zene és a magyaros étel, úgyhogy szívesen elkísértük Ferivel.
  Volt egy olyan gála a következő alkalommal, amikor Patti Austin Grammy-díjas énekesnő volt vendégünk. Őt akár úgy is ismerhette a közönség, mint számos híres funky, amerikai groove zene előadóját, de úgy is, mint Quincy Jones unokahúgát. Ide egy Ella Fitzgerald programmal készült. Nagyon vártuk és kíváncsian figyeltük, hogy milyen a műsor, milyen hangszereléseket kapunk. Megérkeztek Dániából a kották, nagyjából másfél héttel a koncert előtt, tartottunk egy próbát. Nagyszerű…
  Négy nappal a koncert előtt derül ki, hogy egész más lesz a program a vasárnapi koncerten. Pénteken érkeztek meg, szombat délelőtt osztották ki a kottákat, magyarul blattolni kellett, első látásra lejátszani. Azért ez elég izgalmas helyzet.
  Következő zajlott a próbateremben: Patti leült egy székre, kapott egy mikrofont, első számnál senki nem tudta, hogy ebből mi lesz, mi se láttuk előtte a kottákat, ő se hallotta még a zenekart. Három külföldi vendég is volt ezen az alkalmon a zenekarban, Patti állandó zenésztársai. Elkezdtük az első számot, vártam, hogy lesz-e valami megjegyzés, - Yes, great, next please! Jött a következő, és így végigmentünk az egész programon, különösebb megjegyzés nélkül. Ez valami fantasztikus volt, pedig nehéz arrange-ok voltak! Azt akarom csak ezzel mondani, hogy idehaza olyan színvonalon játszanak big band zenét a muzsikusok, - és itt valahol a színe-javáról beszélek - hogy a világon, azt hiszem, bármilyen zenekarba beülhetnének. A vasárnapi koncerten külön kiemelte ezt, hogy neki is kellemes meglepetés volt ez az együtt muzsikálás.
  Volt egy olyan gálakoncert, amit kifejezetten olyan szólisták részvételével állítottunk össze a Senior Big Band kíséretével, akik fiatal zenész korukban versenyzőként, mutatkoztak be a Jazz Showcase-en. Aztán immár befutott művészként álltak ki szólistaként. Ez nemcsak zenei szempontból, hanem emberileg is egy nagy élmény volt, a kétnapos próbák, az előadás. Hiszen olyanok találkoztak és muzsikáltak - együtt-, akik pl. régebben találkoztak, de együtt indult a pályájuk. Szóval egy nagyon jól sikerült előadás volt ez is, szintén a Bartók Béla Hangversenyteremben.
  Az volt a kérésem a felkészülés során, hogy ne kész amerikai hangszereléseket adjanak elő, hanem a MÜPA lehetőleg biztosítson lehetőséget arra, hogy a szólisták számára személyre szabott hangszerelések készülhessenek. Itt aztán beléptek a képbe nagyszerű hazai hangszerelők is. Ez, és a kitűnő szólisták nagyon eredetivé tették a koncertet.

Fotó: Sztraka Ferenc, Sánta István Csaba, youtube, Müpa