Az olasz muzsikus nehezebb fába vágta a fejszéjét, mintha valamelyik kedves klasszikus zeneszerzője előtt hajtott volna fejet új hangszereléseivel. Inkább választotta a funkcionalista zenék mesterét, akinek filmzenéit, kiváltképp egyes Hitchcock-darabokban való művészi közreműködését gyermekkora óta szereti.

Meglepően kevés jazz-zenész merít ihletet filmzenékből, különösen, ha az alapanyag viszonylag nehezebben megközelíthető/megmunkálható. Mint amilyenek Herrmann muzsikái. Carla Marciano érdeme, hogy immár a filmzene-történet e halhatatlanjának műve is megszólalhat jazzidiómában.

Mint ismeretes, Herrmann jó néhány nagy (és kevésbé nagy) rendező mellett vállalt munkát ­- Az aranypolgár (Welles), A félelem foka (J. Lee Thompson), 451° Fahrenheit (Truffaut), Taxisofőr (Scorsese) stb., de munkásságának tisztelői mégis elsősorban a Hitchcock-filmekhez írt művei miatt emlékeznek rá. Az angol/amerikai rendező ötvenhárom filmje közül nyolchoz írt zenét Herrmann, ezek közül az első az 1955-ös Bajok Harryvel volt, az utolsó pedig a Marnie (1964). A Marnie-téma több mint tízperces változatban Marciano lemezén is hallható.

A szaxofonos témaválasztása annál is érdekesebb és vakmerőbb, mivel Herrmann zenéi megosztják a Hitchcock-rajongókat: akad filmtörténész, aki ellenérzéseit fogalmazza meg, midőn a komponistáról ír. E nézet szerint a Hitchcock- filmzenék szinte belekényszerítik a hallgatót egy világba, melyet nem akar megismerni, s olyan eszközökkel, melyek idegenek és zavarók az ártatlan mozinéző számára: idegesítő hangeffektusokkal vannak e zenék megtűzdelve, amikkel felesleges feszültséget keltenek a szórakozni vágyó publikumban. Érdekes példája ennek a Psycho előjátéka (mely ugyancsak megszólal az olasz lemezen):  Herrmann itt zenéje mániákus izgatottságával előreutal a film történéseire (hozzátehetjük: a kamera nemkülönben), holott a képsorokon még nyoma sincs mindannak, amiről a film híressé vált. Más szóval: Herrmann itt suspence-zenét komponált, mely megelőlegezi a filmes suspence-érzést.

Carla Marciano tálalása drámaiságban is követi a zeneszerzőt. Az említett témákon kívül ugyanezt a minőséget halljuk a Szédülés (1958) zenéjében is, egy különleges szerelmi történet hangzó kíséretében, mely finoman visszautal a Trisztán és Izolda Liebestod-jelenetére.

A Hitchcock-témákhoz tematikusan jól kapcsolódik a Taxisofőr átirata, valamint a szaxofonos saját kompozíciója filmélményeiről (From „Marnie” to „Twisted Nerve”). Az anyagot egy John Williams-hommage zárja, melyet a kvartett zongoristája, Alessandro La Corte arranzsált a Harry Potter egyik témájából.

A gyakran érzelmileg túlfűtöttnek ható alapanyag némi szaggatottságot kölcsönöz a lemeznek, ami újdonság a változatlan felállású kvartett korábbi albumaihoz képest. Carla Marciano játéka viszont változatlanul érett és színdús, öröm hallgatni, akárcsak az értő kísértetet.

Challenge, 2019

1. Theme from “Taxi Driver” (Betsy’s Theme)
2. Theme from “Marnie” (Prelude)
3. From “Marnie” to “Twisted Nerve”
4. Theme from “Twisted Nerve” (Theme & Variations)
5. Theme from “Psycho” (Prelude)
6. Theme from “Vertigo' (Prelude)
7. Theme from “Vertigo' (Scene d'Amour)
8. Theme from “Harry Potter” (Hedwig’s Theme)                                         

Közreműködnek:

Carla Marciano - szaxofon
Alessandro La Corte - zongora
Aldo Vigorito - bőgő
Gaetano Fasano - dob