• Iván Csaba: A gitár valójában minden korszak minden műfajában megtalálta a „helyét”. Más technikát igényel egy klasszikus darab, másként kell rajta a bluest játszani, alapvetően más a szerepe a latin zenében, és a jazz is „kedveli”: nélkülözhetetlen a manouche jazzben, a big bandekben, más a szerepe Oscar Peterson és Diana Krall mellett a gitárosnak. Jól kell hangszert választani?
• Fenyves Márk: Viccesen hangzik, de abban a korszakban, amikor a klasszikus gitár darabok születtek, nem lehetett volna bluest játszani, mert se hangszer, se blues nem volt hozzá. A hangszer fejlődött korszakról korszakra, sőt földrészről földrészre, és természetesen változott a megszólaltatás technikája is. Aztán ahogy a hangszer elkezdett elterjedni, fejlődni, és egyáltalán hangosodni az elektronika által, úgy fedezték fel a benne rejlő lehetőségeket és kezdték alkalmazni, elhelyezni a zenében. Minden ilyen állomásnál szinte újra fel kellett fedezni a hangszert. Django Reinhardt, Charlie Christian, Joe Pass, Jimi Hendrix vagy Eddie Van Halen – hosszú lehetne még a lista – az adott kor gitártípusát és játéktechnikáját a csúcsra járatta. A saját hang, a sound kialakítása a legfontosabb. Ma is minden gitáros erre törekszik, s a lehetőségek végtelenek.

• Iván Csaba: Ez egy univerzális hangszer, ami pont sokrétűségének köszönheti népszerűségét.
• Fenyves Márk: Így van, egy zenész számára a hangszer egy eszköz, ami elsősorban örömet kell okozzon. A gitáron nagyon hamar meg lehet találni az akkordokat, dalokat lehet rajta játszani, ahogy tette és teszi Bob Dylan, a Nirvana és a Metallica is. Mindenki máshogy használja a gitárt, de a lényeg, hogy sok embernek szereznek örömet vele. Ezért egyre többen akarnak gitározni, keresik az útjukat, közben felfedezik a jazzt és bluest. Szerintem ez így van jól.

• ICS: A kísérletező kedved elég közismert. Milyen utakat jártál be te magad is?
• FM: Nem nevezném magam kísérletező kedvű zenésznek, inkább azt mondanám, hogy szeretek zenélni, és amikor úgy adódott, akkor ugyanolyan kedvvel játszottam rockabillyt, mint pop vagy jazz-zenét, sőt játszom egy „ír punk-rock" zenekarban is.

• ICS: Nyilván hívtak több formációba is. Melyik felkérés volt számodra a legizgalmasabbak a kihívás miatt?
• FM: Erről van egy vicces történetem. Egyszer egy party zenekarba kellett próba nélkül beugranom helyettesíteni. Pár nap volt tizenvalahány dalra. Átküldték a listát a hangnemekkel. Be volt írva, hogy Jump. Nekem evidensen erről Van Halen ugrott be. A beszámolásnál kiderült, hogy a zenekar valami egész másra gondolt. De a kihívások is érdekessé tehetnek egy fellépést…

• ICS: Van a játékodban olyan technikai elem, amit mástól hallottál és tanultál el?
• FM: Nem viccelek - csak olyan van. Ellesünk dolgokat és kipróbáljuk. Vajon, hogy csinálja, ha megy nekem, tudom-e használni?

• ICS: Több technika is létezik. Mi az, amit egy kezdő gitárosnak feltétlenül javasolnál? Vagy legyen maximalista?
• FM: A legfontosabb, hogy tanuljon meg örülni annak, hogy zenélhet. Hangszeres játéknak hívják, mert ott a nevében a lényeg: a játék. Mindegy, milyen szinten. Egyik dobos ismerősöm mondta, hogy a dobolás elsősorban egy jó buli. A gitározás is az. Még a gyakorlás is.

• ICS: Az albumon saját szerzeményeket hallunk. Mikor ezek készülnek, befolyásolja a korongra kerülő kompozíciók kiválasztását - ad absurdum a megkomponálását -, hogy kivel játszol, milyenek a képességeik, mik az erényeik és gyengéik?
• FM: Nekem a saját dalok fontosak, abban tudok hiteles lenni. Belőlem most ez a fajta zene jött, aztán hogy ez tetszik-e a közönségnek vagy a szakmának vagy nem, az mindig egy másik téma, azt nem lehet befolyásolni. Szerencsés vagyok, hogy olyan zenészekkel játszom együtt (Mihalik Ábel dobos, Miskolczi Márk bőgő, Benkő Dávid Hammond-orgona), akik közt azt érezhetem, hogy jobbak nálam „szakmailag”, így bármit írhatok, minden csak jobb lett eddig általuk.

• ICS: Apropó, egy kicsit hadd lássunk a kulisszák mögé. Mikor zenészként és komponistaként hallgatod mások zenéjét, akkor „szakmai ártalomként” eleve a kompozícióra és a hangszerelésre koncentrálsz?
• FM: Ha egy dal vagy kompozíció jó, akkor nem kezdek elemezni. Ha nekem nem annyira tetszik, akkor a fülem azonnal keresi a kapaszkodót, de ez csak később jön. Persze olyan is van, hogy ordít a felvételről valakinek a kimagasló játéka, még jobb, ha mindenkié.

• ICS: Aki zenész, annak óhatatlanul jó füle van a plagizálásra. Egyáltalán mikortól számít valami lopásnak, hiszen a zenetörténetben minden megírt, megkomponált, meghangszerelt dal hat a későbbiekre. Néha talán akaratlanul is. Gyakran hallasz olyan zenét, ami gyanús hasonlóságokat mutat?
• FM: Szerintem a mai pop zenében a kelleténél több esetben fordul elő, és a gyanúnál többről van szó. Úgy gondolom azonban, azt is hallani, ha ez szándékos, meg azt is, ha ebbe csak „belefutott” valaki. Minden szerző rémálma szerintem, ha utólag kiderül, hogy véletlenül belefut ilyesmibe.

• ICS: A Fenyves Quartet esetében minden album más koncepciót követ?
• FM: A szerzeményekben nem feltétlenül. Inkább a megjelenésben, kommunikációban próbálok követni koncepciókat, amiket a dalok inspirálnak.

• ICS: Alapvetően blues vagy jazz tradíciókat követtek? Hol van a hangsúly?
• FM: Nincs hangsúly. Hosszú távon csak azt tudom játszani, ami belülről jön. Számomra a kettő összemosódik, az egyik nincs a másik nélkül. Amit játszunk blues, ahogy játsszuk jazz.

• ICS: A lemeznél is létezik „rendezői változat”, a végső szó kié, hogy mi és hogy kerüljön lemezre?
• FM: A végső szó az enyém, persze meghallgatom a zenésztársak véleményét is.

• ICS: Mi ennek a lemeznek a legjellemzőbb sajátossága, ami egyedivé teszi? Erre utal a borító kiválasztása is?
• FM: Ahogy dolgoztunk rajta, azt éreztem leginkább, hogy mennyire szeretjük ezt csinálni. Ez a lemez szeretettel készült, és ez érződik is rajta. Hálás vagyok a zenekaromnak és a környezetemnek, családomnak, a feleségemnek, hogy támogatnak ebben. Remélem, ezt az örömet hallják majd az emberek is, mert nekik készült - ja meg a cicáknak. A boritó Jimi Hendrx Electric Ladylandjének újragondolása egyébként.

• ICS: Megfogalmaztad és a lemezelőzetesben is hangsúlyozottan szerepel, hogy nem csak a jazz rajongóinak szánjátok.
• FM: Ha nincs közönség, nem lesz kinek játszani. Sokszor hallottuk már, hogy a jazz a szakmának szól. Szerintem ez baj. Ha a fiatalok, akik a potenciális jazz-zenészek lennének, nem látnak ebben lehetőséget se szakmailag, sem anyagilag, akkor elmennek session zenészeknek vagy pályát váltanak, és nem lesz, aki eljátssza. Muszáj helyet és lehetőséget adni nekik, és kell hinniük abban, hogy a jazz minden ágát játszva lehet örömet szerezni a közönségnek, sőt fontos, hogy ezeket megpróbálják, mert így tud fejlődni és változni a műfaj. Ha jól csináljuk, örömet szerzünk a közönségnek.

• ICS: Tony Lakatos nyilatkozta egyszer: „A világ elmozdult másfelé, a jazz pedig olyan maradt, ahol volt. De a zenésznek a legnagyobb öröm ma is ezt a zenét játszani.” Hallgatva Emmet Cohen lemezeit vagy látva sorozatának, a Live From Emmet’s Place-nek a nézettségét, lehet, hogy a reneszánsz megkezdődött?
• FM: A jazz örökké változott és integrálja a körülötte lévő világot, ez mindig így volt. Emmet Cohen pedig használja a technika és a közösségi média világát. Jelen van olyan felületeken, ami a fiatalok körében népszerű, meg tudja szólítani őket, mert úgy szól hozzájuk, ahogy ők kommunikálnak. Az az üzenete, hogy a kultúra és a jazz is lehet trendi és szexi. Ha sznobizmusból nálunk nem nyitnak a zenészek efelé, maradnak a hagyományos helyeken és felületeken, akkor el fog öregedni a közönség. Nekik meg maradnak a támogatások, ameddig adják. Az pedig a művészet halálához vezet. Azért dolgozunk, hogy ne így legyen, mi nem ezen az úton járunk. Új felületeket keresünk, kellenek új helyek, új formák és új fesztiválok is, kellene végre egy országos jazz rádió és oktatás, ahol a legmagasabb szint elvárásainak megfelelő zenészekké válhatnak a fiatalok.

• ICS: Manapság a megosztók korában hallani olyan hangokat, hogy igazából a koncertből lehet megélni, nem a lemezeladásból. A koncerten viszont a megismert repertoárt lehet interpretálni. Ráadásul háttérben ott „rejtőzik” az előbb említett támogatási rendszer. Akkor ez a 22-es csapdája?
• FM: Kíváncsi lennék, hogy hány magyar jazz-zenész tud megélni a koncertezésből. Muszáj dolgozni és alkotni. Teljesen irreleváns és abnormális ez a helyzet. Az, hogy szinte csak támogatásokból lehet lemezt készíteni, és mondjuk ki, sok helyen már játszani is csak abból lehet normális tiszteletdíjért. Ez nagyon rossz felé visz. Nekünk, zenészeknek az a lehetőségünk megvan ennek ellenére, hogy menjünk és csináljuk. Próbálkozunk. Most például épp a negyedik jazzlemezünk bemutatójára készülünk a zenekarral.

Lemezbemutató koncert: Opus Jazz Club • 2022. november 30. • 20:00

Fotó: Fenyves Márk