Blue Note – Re:imagined II - MagyarJazz / Jazz.hu

Blue Note – Re:imagined II

Iván Csaba 2022. december 03.

A Blue Note a 2020-as első kiadás fogadtatásán felbuzdulva hozta ki a második válogatáslemezt az újragondolt régi Blue Note felvételekből. Az alapötlet ugyanaz: felkérték a brit jazz, soul és R&B szcéna feltörekvő tehetségeit, készítsenek modern feldolgozásokat a maguk szája íze szerint.

A kiadó stratégiája világos, új és fiatal közönséget megszólítani. Ennek viszont ára is van. Aktuálissá tesz egy gyakran a neten is elszabaduló vitát, hogy meddig jazz a jazz, hol van az a pont, mikor már nem az. Persze azt azért jegyezzük meg csendesen, ebben nagy adag szubjektivitás is van mindig, hacsak valaki nem a Szent Grál mellett üldögél.

Tekinthetünk tehát úgy erre a gyűjteményre, mint egy lehetőségre, hogy teszteljük le magunkon, nálunk hol húzódik a határvonal. Mit tolerálunk még, és hol van az a pont, ami nálunk már nem jazz. A trackgyűjtemény ennek megfelelően széles merítésű heterogén válogatás. De - csak csöndben mondom - Armstrong is énekelt úgy slágereket pályája vége felé Európában, hogy annak semmi köze nem volt a jazzhez. Legfeljebb elnézték neki. Két praktikus megközelítési módot javaslok a teszt előtt. Az egyik: hallgassuk meg az eredeti felvételt, ha van időnk, mert akkor érzékelhető legjobban a változás jellege. Az első szám eredetije, a Corea opus például akkori kortárs kamarazene. A 3. track Norah Jones kompozíciója pedig a tipikusan rá jellemző kombináció: country és soul vegyítve a blues elemeivel. A másik lehetőség: koncentráljunk az adaptáció zenei, hangszerelési megoldásaira. Mit kezd az előadó az eredetivel? Hozzátesz, elvesz, áthangszerel, ha elektronikus transzformációba kezd, tett-e hozzá a jazzre jellemző játékmód elemiből vagy épp redukálta azokat. Van, ami elnyerte a tetszésemet, máskor nálam jelzett a „műszer”. Ez főleg akkor fordult elő, mikor az elektronika túlságosan dominálni kezdett az improvizáció kárára. Ezek nálam a „jazzmentesített” mappába kerültek.

Azt javaslom mindenkinek, aki beteszi a lejátszóba, hogy legyen nyitott, vállalja fel a kísérletezést, keresse meg a saját határait. Akad olyan szám rajta, ami válófélben levőknek ideális, ha fel akarják gyorsítani a folyamatot. Akinél viszont még működik a kémia, és közösen hallgatnak zenét, azoknak is van néhány tuti javaslatom. Az óvatos duhajok Parthenope-nak, a fiatal multiinstrumentalistának szavazzanak bizalmat, aki az általa játszott szép szaxofonszólóval indít, mielőtt elénekelné Norah Jones „Don’t Know Why”-ját. A dívákat favorizáló tradicionálistáknak Maya Delilah „Harvest Moon”-ja és Kay Young „Feel Like Making Love”-ja a jó választás Cherise Adams-Burnett „Sunrise”-a mellett. A funky-függőknek Venna & Marco „Where Are We Going”-jával kezdjék (itt azért bejelezhet a műszer). Nubiyan Twist „Through The Noise”-sza és a Dél-Londonból érkezett Ego Ella May az 1975-ös Chico Hamilton Pereginations lemezén található „Morning Side Of Love”-ban szimpatikus kompromisszum, markáns jazz vonatkozásai miatt. Ide sorolható Daniel Casimir basszista Ria Morannel készített átfazonírozott „Lost”-ja (Wayne Shorter, 1965). A legkényesebb ízlésű maximalistáknak is tetszeni fog Joe Lovano 1991-es From The Soul albumáról Binker Golding tenorszaxofonos által átdolgozott „Fort Worth”. A posztbebop fogyasztóinak szánják a tubás Theon Cross újragondolt „Epistrophy”-ját Monktól. Hasonló kategória Yazz Ahmed trombitás az eredetileg Chick Corea 1969-es albumán szereplő „It” verziója, mert pont az ellenkezőjét teszi, mint az előbb ironikusan emlegetett jazzmentesítő zeneiparosok.

Aki rászánja magát a tesztelésre, azoknak egy kis segítség, zárójelben ott szerepel, kinél találják a korongra került verzió eredetijét a Blue Note albumán.

Blue Note Re:imagined II – Tracklisting