Már nem is emlékszem pontosan mikor hallottam először Julian Lage-ról. Nyilván valamelyik barátom hívta fel a figyelmem, hogy itt van ez a csodagyerek. Talán Jim Hall-lal láttam együtt játszani egy videón. Hall már nagyon idős és bölcs volt, Lage rettenetesen fiatal, figyelmes és lélegzetelállítóan virtuóz. Hall elismerő tekintetéből sok mindent le lehetett olvasni. Ezután rendre figyeltem Lage munkáit. Love Hurts című lemezénél vált számomra nyilvánvalóvá, hogy korunk egyik legnagyobb jazzgitárosáról van szó.
Aligha vitatható, hogy a műfaj évszázados történetének egyik legkimagaslóbb képviselője Dave Brubeck. Ennek számos oka van: nemcsak kiváló zongorista-zeneszerző volt, de szervezőkészsége, közéleti szereplése, és nem utolsósorban hosszú, és mindvégig aktív élete is nagyban hozzájárult ehhez. Mindössze pár éve annak, hogy elhunyt (pontosan 2012-ben) és tavaly már születésének 100-ik évfordulójáról emlékezhettünk meg.
Már többször indítottam azzal egy-egy izraeli jazz-zenész új albumának ismertetését, hogy elképesztően sok nemzetközi karriert magáénak mondható muzsikust ad a jazzvilágnak ez a parányi ország. Gondoljunk csak Gilad Hekselman, Yonathan Avishai, Omer Avital, Avishai és Anat Cohen nevére. (Többek művészetét már hazai színpadokon is megcsodálhattuk pl. a gitáros Hekselmant 2018-ban vagy a trombitás Avishai Cohent 2014-ben a BJC-ben.) A műfaj kiemelkedő izraeli képviselői között tartjuk számon a könnyen megjegyezhető névre hallgató zongorista-zeneszerző Shai Maestro-t, akinek legutóbbi lemezét a nagy nemzetközi tekintélyre szert tett ECM jelentette meg.
Amióta John Abercrombie eltávozott közülünk, Pat Metheny és Bill Frisell pedig átigazolt a Warnerhez, felmerült a kérdés, kivel vagy kikkel töltsék be – ha egyáltalán betölthető – az ECM-nél keletkezett hiátust. Mert egy olyan modernista, vagyis a jazz és a posztjazz tipikusan mai megnyilvánulásaira érzékeny kiadó, mint amilyen Manfred Eicheré, úgy tűnik, mind kevésbé lehet meg a label esztétikáját pregnánsan kifejező gitáros nélkül. Más, igen karakteres modern jazzkiadóknál, például az amerikai Cuneiformnál, egymást érik a kiadó arculatát alapvetően befolyásoló gitáros előadók.
Szerencsénkre a BMC Records profiljának az egyik legkarakteresebb területe a kortárs kamarajazz. A kivételezett helyzetnek köszönhetően a trend kiváló képviselői gyakran járnak nálunk, a stúdióban felvett anyagok pedig élőben meghallgathatók az Opus Jazz Club koncertjein. Száz éve egy szalonba bejutni kiváltság volt, ahol a művelt és jó ízlésű elit társasági szórakoztatásáról az őket invitáló vendéglátók gondoskodtak, aminek fontos része volt a kamarakoncertek megrendezése is. Ma ehhez csak a most újra nyitó klubokba kell bejutni, ha épp nincs teltház. Előbbi tágas nappalikban zajlott, utóbbi földszinti kis térben, ezért a zenében praktikusan a duó vagy trió formáció jöhet szóba, legfeljebb a quartet. Ennek már anno komoly kottairodalma is volt. A kamarazene személyessége kis térben hat igazán.
Ha eljátszunk a képtelen gondolattal, miszerint egy Joe Chambers életművét kifejezett ellenszenvvel szemlélő jazzkritikus vagyunk, aki a Samba de Maracatu megjelenését is arra használja fel, hogy valami rosszat mondjon a zenekarvezetőről, megkockáztathatjuk: a kevesebb több lett volna, vagy Chambers jobban tette volna, ha a stilárisan-ritmikailag-strukturálisan egyaránt roppant változatos lemez helyett egyetlen irányra és előadásmódra fókuszált volna. Más vetületben: a zenei pastiche-ok sora helyett jobban örültünk volna több eredetiségnek, sőt, több dobolásnak, végül is dobosról lévén szó.
Billie Holiday élete két szóval leírható: szép és szörnyű. Most ráadásul egy speciális dupla ajánlót olvasnak ennek kapcsán, mert egyszerre szeretném felhívni a figyelmüket egy filmre és egy lemezre.
Egészen frissen kiadott CD-vel jelentkezett a Florian Weiss (harsonás) által alapított Woodoism jazz zenekar. Az együttes harmadik albumát tavaly novemberben vették fel Bécsben. Kiadóként pedig az NWog Records jelentette meg 2021. május 21-én.
Megint csak azzal a kérdéssel nézünk szembe, hogy mi a jazz, pontosabban mi az a zene, amit még ilyen-olyan jegyei alapján jazznek nevezhetünk. Nik Bärtsch új CD-je, az Entendre veti fel ezúttal a problémát – ha probléma ez egyáltalán.
Egy-egy ECM lemez elemzésekor már többször emlékeztettem az olvasókat arra, hogy Manfred Eicher milyen zseniális érzékkel „csap le” újonnan feltörekvő tehetségekre, de nem hezitál akkor sem, ha már befutott sztárzenészek új formációit sikerül szerződtetnie. Hogy kicsoda Joe Lovano, Chris Potter vagy Mark Turner azt aligha kell a jazzműfaj ismerőinek elmondani. Nos, ők is bekerültek az ECM „istállójába”, és íme Lovano érdekes trió formációjának második lemezére van szerencsénk itt most felhívni a figyelmet.
Klasszikus post-bop hagyományok által ihletett darabok követik egymást a Bágyi Balázs New Quartet 2020 című albumán. A kompozíciók mindegyike a zenekarvezető-névadó-dobos zeneszerzői tehetségét dicsérik. Nem hazudtolja meg magát, hiszen sok kis variációt becsempész a metrumokba, amivel komoly koncentrációra késztethette muzsikustársait. Nem mintha a zene gördülékenysége csorbát szenvedne, és ebben mindhárom partner kiemelkedő tehetsége, mesteri hangszerkezelése fontos szerepet játszik.
Mint azt az Észak-Amerika földrajza és kultúrája iránt érdeklődők közül sokan tudják, a csaktó indián nyelvből származó bayou szó síkságokon található folyóágakat, mocsaras vidékeket, illetve e vizek által létrehozott szigetvilágokat jelent.
Legutóbb a Dresch Quartet Árnyékban albumát ajánlottam itt, most a Fonónál megjelent másik gyűjtemény – ha úgy tetszik a Dresch Enciklopédia második kötete – következik az Ongaku. Pár éve Cserfőn egy présházban üldögélve mesélt Dresch Mihály egy koncert előtti arról, hogy jutott el az ősi magyar zene és a jazz szintéziséhez. (Akinek van kedve utánakeresni, szerkesztett változatát elolvashatja a Győri Műhely 2004/1-es számában).
Hogy mi a jazz blues gitározás lényege, azt nem csak tanítja növendékeinek Fenyves Márk, de meg is mutatja a most megjelent anyagban. Legutóbb a Don’t Miss the Band album ürügyén 2020. július elején írtam róluk a MagyarJazz-nek. Nem véletlenül használom a talányos anyag szót, mert ez nem lemez (a lemezgyárak és stúdiók is alapjáratra kapcsoltak a járvány idején). 2021. márc. 19-én rögzítettek egy online koncertet a Jókai Klubban, és ez jelent most meg a megosztókon. Sőt a YouTube-ra is felkerült egy szűk órás változat.
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
---|---|---|---|---|---|---|
11
|
12
|
14
Dátum :
2020. nov. 14.
|
15
| |||
16
| ||||||
23
| ||||||