De nem vagyunk Chambers-ellenesek, sőt, elképzelni se nagyon tudunk egy jazzben járatos személyt, aki ne emelne kalapot a most hetvennyolc esztendős művész életműve és szakmai ismeretei előtt. Úgyhogy a jelen lemez változatossága se negatívum, hanem erény a szemünkben. Élvezzük bravúros eklektikáját; nem bánjuk, hogy nem fókuszált a zeneanyag, mert úgy fogjuk fel, hogy Joe Chambers azt mutatja be, hogyan gondolkodik napjainkban az őt ért elemi zenei hatásokról, illetve saját korábbi zenéiről. Vagyis: ahogy azt már sok más zenész esetében is megfigyelhettük, Chambers egyszerre hozott létre retrospektív és a jelen eredményeit rögzítő albumot. Ami pedig Chambers alaphangszerét illeti, rég tudjuk (1973 óta), hogy ő már fiatalon érdeklődést mutatott különböző nyugati és keleti ütőhangszerek iránt, így kerülhetett be a Max Roach irányította M’Boom ütőegyüttesbe, mely 1973-ban debütált a Strata-East kiadónál. Chambers ott más dobosokkal (Fred Waits, Roy Brooks stb.) együtt többek között xilofonon, vibrafonon és marimbán játszott. A jelen lemez arról győzi meg hallgatóját, hogy a 60-as évek óta aktív dobos idős korában se szűnt meg kísérletezni kézzel vagy ütőkkel (mallets) megszólaltatott hangszerekkel, hiszen az új CD-n a vibrafon legalább olyan jelentős szerepet visz, mint a hagyományos dobfelszerelés. Nem túlzás, ha azt állítjuk, Joe Chambers egyszemélyes ütős együttes, aki áthangosítási technikákkal (overdubbing) tágasabb combóvá változtatja trióját. Nem most először. Előző, 2016-os triólemezén (Landscapes, Savant) ugyanezzel a módszerrel élt. De amikor trióként szól a jelen együttes, akkor se lehet sok panaszunk a zenére, mivel a mester észak-karolinai segítői, Brad Merritt zongorista és Steve Haines bőgős kiválóan kísérnek, sőt, Merritt zongoraszólói is a CD emlékezetes pillanatai közé sorolhatók.
A címadó szám szinkretikus afro-brazil ritmikája a Pernambuco-vidéken honos candomblé vallásban gyökerezik. Mindez nem jelenti azt, hogy ízig-vérig brazil jazzlemezt hallgatunk. A helyi ritmusképletek és zenei formák csupán jelzések vagy összetevők egy sokkal gazdagabb zenei mixben. Bár a két zenekar karaktere igen eltérő, mégis azt mondhatjuk, Chambers triója hasonlóan csak apropónak használja a brazil formákat, mint régebben Don Pullen African-Brazilian Connection zenekara tette a maga Blue Note-lemezein. Ez a stilizált brazil zenei világ jellemzi saját Circles című szerzeményét, melyet először a M’Boom játszott el fél évszázaddal ezelőtt, illetve a lemezt záró Wayne Shorter-darabot, a Rio-t, melyben ritmusjátékként, kis túlzással azt mondhatnánk, díszítő elemként bukkan fel a bossa nova.
Általánosan megállapítható, hogy Chambers jó füllel választja ki repertoárját, ügyesen helyezi el műsorában a standardeket és egyéb feldolgozásokat, valamint gondja van a tudatos lemezkoncepció kidolgozására is. Jól megválasztott nyitódarab például a You and the Night and the Music Haines walking bass futamaival, és kifejezetten izgalmas, kísérletező kompozíciót dolgozott át Horace Silver repertoárjából is (Ecaroh). A szerzemény vakmerően lavírozik egy ballada, egy középtempójú latin shuffle és egy blues között, miközben a két fő diatonikus hangnemet váltogatja. A Silver-szám a CD egyik olyan epizódja, melyben Chambers számot ad pompás vibrafonjátékáról is. A felsoroltakkal ellentétben nem maradéktalan az élményünk az album musique noir darabját, a Never Let Me Go-t hallgatva. Jay Livingston és Ray Evans örökzöldjében a New Orleans-i Stephanie Jordan énekesnő vendégeskedik. Kellemes orgánumával azonban nem elég eredetien sáfárkodik. A cover kissé konvencionális marad. Zeneileg sokkal merészebb és izgalmasabb a straight-ahead jazz és a hip-hop backbeat játékára épülő mashup: a N.Y. State of Mind című klasszikus hip-hop szám és Chambers saját Mind Rain-je, MC Parrain közreműködésével.
Joe Chambers viszonylag későn kezdett saját lemezeket közreadni; sokáig annyira lefoglalták idejét a kísérő munkák, hogy nem élt Alfred Lion ajánlatával, hogy készítsen saját albumot a Blue Note számára. Hallhatjuk viszont fiatalkori dobolását például Andrew Hill, Freddie Hubbard, Joe Henderson, Wayne Shorter és Sam Rivers lemezein. A Blue Note-sztárok közül alighanem Bobby Hutcherson játéka volt rá a legdöntőbb hatással, bár a közhittel ellentétben nem Hutcherson, hanem Max Roach beszélte rá Chamberst, hogy foglalkozzon behatóbban a vibrafonozással is.
Blue Note, 2021
- You And The Night And The Music
- Circles
- Samba De Maracatu
- Visions
- Never Let Me Go
- Sabah El Nur
- Ecaroh
- New York State Of Mind Rain
- Rio
Közreműködik:
Joe Chambers: dob; vibrafon; ütőhangszerek
Brad Merritt: zongora; szintetizátor
Steve Haines: bőgő
Stephanie Jordan: ének
MC Parrain: ének