fbpx

Dayna Stephens – Right Now! Live at the Village Vanguard

2020. december 09.

Mit tehet egy szakíró, mikor az élő jazz hiányában elvonási tünetei jelentkeznek? Választ egy koncertlemezt, amin autentikus modern jazz szól. Ehhez pedig nincs ideálisabb választás Dayna Stephens 2020-ban megjelent új albumánál.

   Őstehetség

   Az 1978. augusztus 1-jén született muzsikus a kortárs jazz egyik legeredetibb és legvirtuózabb szaxofonosa. Nevét, ha jól emlékszem, a gitáros Lionel Loueke-kal a 2010-es évek elején készített interjúban olvastam először, aki elragadtatva beszélt expresszív játékáról. A Berklee-n tanult, majd otthagyta San Francisco-t, ahol felnőtt, és New Yorkban telepedett le. A Thelonious Monk Jazz Ιntézet koncertjeinek köszönhetően már a szakma és a klubtulajok is felfigyeltek rá. A Downbeat szavazásán (hasonlót most indít el a MagyarJazz) a szakírók a legígéretesebb tehetség kategóriában azonnal az élre sorolták. Árulkodó, hogy kikkel lépett fel együtt azonnal: Kenny Barron, John Scofield, Al Foster, Aaron Parks mellett Gretchen Parlato, Linda Oh, Ambrose Akinmusire és Gerald Clayton is szerepel a névsorban.

   Az eredeti hang, a kompozícióinak ötletessége aztán meghozta a lemezlehetőségeket. A diszkográfia része a 2007-es The Timeless Now, a Today Is Tomorrow (2012), a That Nepenthetic Place (2013), a Take My Chances (2013) és a Peace (2014), ahol a borítón Julian Lage gitáros, Brad Mehldau zongorista, Larry Grenadier bőgős és Eric Harland dobos nevét olvashatjuk. A Gratitude három éve, 2017-ben jelent meg. Stephens albumai mindig a figyelem középpontjába kerültek, mert hordozták az igazi jazz ősi és elementáris energiáját. Egyre több fellépési lehetőséget kínáltak neki saját formációval is. Akkoriban mondta: „10 éve vagyok New Yorkban, és még soha nem játszottam kétszer ugyanazzal a formációval”.

   Koncert a jazz Mekkájában

   Ezt a tempót súlyos vesebetegségéből talpra állva a járványos időkig tartani tudta. A komponistaként is igen termékeny zenész két albummal is előrukkolt 2020-ban. Az egyik a Liberty a Dayna Stephens Trio-val, ahol megmutatják, hogy a virtuóz ritmus- és dallamjáték nem válik feltétlenül monotonná. Ha jók a zenészek. Ajánlom mindenki figyelmébe. Ha a „Right now” nincs, ez lenne az ajánló témája. De megjelent egy másik lemeze is ebben a másokat letargiába döntő, őt inkább alkotásra inspiráló évben. Nálam ez a még 2019-ben a Village Vanguard-ban rögzített anyag vitte el a pálmát. Ahogy Amerikában minden klasszikus zenész álma a Carnegie Hall színpada, a gospel és country zenészeké Nashwille-ben a Grand Ole Opry, úgy a jazz zenészeké az 1935-ben a West Village-ben a 7. sugárúton megnyitott Vanguard. Most ott is streamelnek (mert szerencsére ott is vannak Pallai Péterek), de ha eljut Manhattanbe majd valaki, és szereti a jazzt, nem szabad kihagynia. Stephens első önálló formációjának ottani fellépését rögzíttette egy jóstehetséggel megáldott producer.

   Ő meg megmutatta, hogy kell emlékezetesen bemutatkozni. A koncerten a trió felállásból meghagyta Ben Street bőgőst, a zongoránál Aaron Parks ül, a doboknál pedig Gregory Hutchinson. Vagyis adott minden szólam egy különleges zenei szövet megteremtéséhez. Stephens komponistai ténykedésének pont az a jellegzetessége (jórészt az albumok anyagát is maga jegyzi), hogy nem ismert frázisokból építkezik, dallamvázlatai kifogyhatatlan invenciót jeleznek. Igazi specialitása pont az, hogy számára egy zenész technikai virtuozitása a természetes alap, hogy mit kezd a témájával adott pillanatban, az mutatja meg, hogy jazz-zenész-e. Ha már Mekkát említettem, a követ rejtő Kába szentélyét is hétszer kell megkerülni. Itt minden téma újabb kreatív kihívás. A nézőknek is, akik beültek aznap este. Itt nyoma nincs a koktélos poharak tologatásának, a beszélgetések közti rutintapsoknak. A Vanguard értő, kiválóságokhoz szokott közönsége ráérez, hogy ezúttal emberére akadt. Itt figyelni kell, hogy ne maradjanak le semmiről. Reagálásaiknak fontos szerepe van abban, hogy ilyen jól szól ez a lemez.

   „Séta” a témák körül

   Minden stílus ott van a Stephens fejében és kezében. De szerencsére nem esik abba a tipikus hibába, ami zenészeknél gyakori, hogy ezt akarja illusztrálni. Ugyanúgy elkerüli a másik kísértő csapdát is, hogy magának és a zenészeknek játszik, mert virtuozitását csak ők értik. Egy interjúban olvastam, hogyan törekszik meditálással a koncert előtt arra tudatosan, hogy az egóját háttérben tartsa. Hallható ez rögtön az első számban, mert „Smoking Gun” Monk „Evidence”-sze nyomvonalán halad, de inkább a „Füstölgő fegyver” parafrázisa. Könnyed dob-bőgő felvezetéssel indul. Szinte észrevétlen lép be a témával bopos ugrásokkal fűszerezve. Csak érdekességként: ugyanezt fordítva csinálják meg a „JFK International”-ben.

   A „Loosy Goosy”  és a „Tarifa” a trió lemezen is szerepel. Utóbbi olyan, mint egy modernkori törzsi szertartás, ahol szopránszaxofon vezeti a szeánszot. Itt a vibráló ritmusalaphoz csak úgy egy perc múltán száll be a zongora, de inkább csak a tónusok mélyebb megrajzolásához. Előbbi pedig Shortert juttathatja eszünkbe. Azt, hogy Parks miért ül a billentyűknél, azonnal megértjük, ha meghallgatjuk „Faith Leap”-et, ahol az altszaxofonnal játszott párhuzam zseniális. Ha még nem győztem meg valakit, ami kizárt dolog, ott van a „Planting Flowers” is. Impresszionisztikus zongorafutamok vezetik fel noir-os bárba illőn, csak közel a harmadik perchez kezdi el a szaxofon az 50-es évek modorában a balladát. Az új kompozíciók közül a „Lesson One” tanulmányozása számtalan párhuzamot előhívhat, mondjuk evidensen megemlíthető Lester Young, Sonny Rollins, Stan Getz vagy sajnos a járványban eltávozott Lee Konitz.

   Játékának azonnal felismerhető tipikus vonása mindig az énekesek intonálási technikáit idéző megszólalása. Maga, ha kérdezik, Sinatrát, Sarah Vaughn-t szokta bevallani, de hozzá szokta tenni a más zenei világban mozgó Luther Vandross-t és a Radioheadet is. Kísérletező kedvére pedig jó példa a „Radio-Active Earworm”-ben vagy a „Blakonian Groove”-ban hallható EWI (ez egy elektronikus fúvós hangszer, amolyan szintetizátor „kürt”). A gyökerek tisztelete fontos a számára, ezt jól bizonyítja a Hollywood fénykorának zenei világát felidéző (a jazz a filmek egyik állandó szereplője volt) „You Are Me Blues”, amellyel Los Angeles-i mentora előtt tiszteleg. Szóval egy sokrétű, izgalmas anyag.

   Gondolom, a Müpa újra nyitását tervezők word-listájának élén már ott van Stephens neve. Már most ígérem, ott leszünk.

 

Megjelenés: 2020. szeptember

Kiadó: Contagious Music

ASIN kód: B08JB6KJ6N

  1. Smoking Gun 06:29
  2. Tarifa 06:22    
  3. Ran 06:36    
  4. Contagious 07:33
  5. Radio-Active Earworm 09:06
  6. Faith Leap 07:46
  7. Lesson One 05:32
  8. Loosy Goosy 08:06
  9. Planting Flowers 11:13
  10. JFK International 09:48
  11. You Are Me Blues 08:02
  12. The Beginning of an Endless Happy Monday 07:59
  13. Blakonian Groove 05:35

 

Zenészek:
Dayna Stephens, szaxofon
Aaron Parks, zongora
Ben Street, bőgő
Gregory Hutchinson, dob

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
4
10
18
20
26
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005