fbpx

Dr. Lakatos Ágnes a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszék jazzének szakának vezetője, valamint a Bartók konzi jazzének szakának is a vezetője ma tölti be – bármennyire is hihetetlen – kerek 60. életévét. Ez alkalomból köszöntjük szeretettel!

Vasárnap, a fesztivál zárónapján elsőként Oláh Krisztián és Gyémánt Bálint játszott duóban. Júliusban a BJC-ben tartották bemutatkozó koncertjüket, és előtte, ha nem is teljesen komolyan, de úgy gondolták, az egyben a búcsúkoncert is lesz. Szerencsére aztán mindketten úgy döntöttek, folytatniuk kell, erre bíztatták őket a kollégák, és sokan a közönség soraiból is. A duó iránt máris komoly a kereslet, erre a fesztiválra szintén egy fesztiválról érkeztek, a Budafoki Pezsgő Bornapokon léptek fel.

Szeptember 30-án, pénteken mutatja be nemzetközi kvartettjét Budapesten a Dániában élő és Európa-szerte nagy névnek örvendő tenor- és szopránszaxofonos, Bolla Gábor. Munkatársunk, Pallai Péter kérdezi Gábort az együttes és a turné hátteréről.

Legutóbbi lemezkiadója jelentette be a szomorú hírt, 81 éves korában szombat reggel Los Angelesben békésen, szerető családja és barátai körében elhunyt Pharoah Sanders. Csaknem hat évtizeddel ezelőtt, John Coltrane utolsó korszakának zenekarában vált ismertté világszerte, és ez az időszak mérföldkövet állított a jazz történetében. Sanders később a spirituális jazz ikonjává vált, annak a korszaknak volt egyik utolsó mohikánja, amikor még azok a világrengető művek úgy zúdultak ránk, hogy nem győztük a fejünket kapkodni. Halála Coltrane születésnapjának másnap reggelén érte. Isten útjai kifürkészhetetlenek.

A szeptember 16-tól 18-ig tartott fesztivál második, szombati napján az időjárás talán még pocsékabbra fordult, mint a nyitónapon, így a koncertek továbbra is egy helyszínen, a Rákóczi téri Vásárcsarnok épületében zajlottak. A fellépők óránként váltották egymást, a délután négykor kezdődött programban ezen a napon is találhattunk befutott nagyhírű és pályakezdő, most induló zenekarokat. Szombaton elsőként a tehetséges fiatalokból álló Oláh Kálmán Next Generation Quartet lépett színpadra. A kezdés előtti percekben még a fesztivált hirdető transzparensnél sikerült egy nyitókép erejéig feltartóztatnom a jövő generáció jelenben is már sok szép sikert elért két muzsikusát, ifj. Jónás Rezsőt és Varga Balázst.

Tavaly azzal zártam az Első Józsefvárosi Jazzfesztiválról írt beszámolómat, hogy lesz folytatás, a tervek szerint minden ősszel hagyományteremtő szándékkal szeretnék megidézni a következő években is a jazz segítségével Józsefváros semmihez nem hasonlító, sajátos hangulatát, zenei világát. Az önkormányzat beváltotta ígéretét, így idén ősszel immár mondhatjuk, a hagyományoknak megfelelően, második alkalommal várták a Rákóczi térre a zenét művelőket, és a zenét befogadókat.

Tálas Áront választották a legjobb jazz-zongoristának és egyben jazz-billentyűsnek is a MagyaJazz olvasói a többezer szavazatos megmérettetésen. A héten, pénteken a Magyar Zene Házában készül különleges fellépésre.

Nagyonnagyzenekar a hídon

2022. szeptember 20.

A Müpa egyik szezonindító eseménye, az Európai Hidak – Amsterdam fesztivál nyitókoncertje végre elhozta a Metropole Orkestet, az XL-es holland szimfonikus zenekart, melybe kezdettől fogva sikeresen integráltak egy teljes jazz big bandet is. Bár sok popzenei és stúdió felkérést is elvállalnak, ez a koncert ősbemutatókkal teletűzdelt jazzparádé volt.

A tavasszal megnyílt belvárosi helyszínen, a Mixátban, ahol kényelmesen és jó hangminőségben lehet meghallgatni a koncerteket, lép fel a hónap utolsó csütörtökén egy csodás hangú énekesnő és zenekara, Pankovits Nikolett.

A Magyar Zene Házában Dés András kurátori hétvégéjére kerül sor ezen a héten. A nagy sikerű Harcsa Veronika kurátori hétvége után az ütőhangszeres, Ausztriában élő Dés Andrással tölthetik az érdeklődők a szombat és vasárnap délutánjukat.

Érden érdemes…

2022. szeptember 11.

A komoly élettapasztalattal rendelkező olvasó még emlékezhet a múlt századi szlogenre.
Szerzője nem is gondolhatta, hogy a 21. században ez megvalósul!

A nagy elődök - 33. rész

2022. szeptember 09.

A Nagy Elődök c. sorozatban Pallai Péter remélhetően közérthető szövegekkel és youtube illusztrációkkal mutatja be a jazztörténet stílusformáló szólistáit a különböző hangszereken (zongorával kezdve) a kezdetektől egészen a 70-es évekig. Olyanok is szerepelnek az összeállításokban akiket elkerült a világhír, noha megérdemelték volna.  A zenei illusztrációkat a youtube-ról válogattam, hogy a legszélesebb körben hozzáférhetőek legyenek. Általában ezek a darabok a Spotify-on is fellelhetők, ha csak nem jelzem az ellenkezőjét.

Miho Hazamát, a Japánban született New Yorkban élő karmestert úgy emlegetik, mint méltó utóda a Grammy-díjas Maria Schneidernek és Jim McNeelynek. Hazama, a holland világhírű zenekar, a Metropole Orkest vendégkarmestereként mutatkozik be Magyarországon szeptember 16-án a Müpában.

Nemzetközi oktett fergeteges koncertje a Müpa Jazztime fesztiváljának első estjén. Remek swing műsor indította az immáron hagyományosnak nevezhető háromnapos rendezvényt, amelyet minden évben augusztus utolsó hétvégéjén tartanak a Müpában, mint Szalóky Bélától megtudhattuk, ezúttal már tizenhatodik alkalommal. 

Jazz a Vén Hajón

2022. augusztus 31.

Különleges élményt kínált az Egri János Trió péntek esti koncertje, a Lánchíd pesti oldalához közel, egész pontosan a Vigadó téri hajóállomás 2. számú pontján horgonyzó Kossuth Múzeumhajón üzemelő Vén Hajó étteremben. A közönség az ezúttal nagybőgőn játszó Egri János és zongorista fia, Egri János Jr., valamint a dobos, Pecek Lakatos András játéka közben a díszkivilágítást kapott főváros szépségeiben is gyönyörködhetett, így a muzikális és kulináris élmények mellett vizuális élményekben is részesülhetett. Az eddigi nemzetiségi estek, és egyéb zenés-táncos rendezvények között most első ízben szerepelt jazz, és mint kiderült, ha elsőre nézőcsúcsot nem is döntött, a Vén Hajó ideális helyszínnek bizonyult mind a muzsikusok, mind a közönség számára.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005