fbpx

Artisjus-díjas lett Berki Tamás, Elek István, Lantos Zoltán is

2021. december 17.

Posztumusz díjazott lett a tavasszal elhunyt Gonda János.

Tizenegy zenetanár és előadóművész kapott idén az Artisjustól elismerést. Közülük heten a jazz területén is alkotnak (alkottak).
A szerzők egyesülete azzal a céllal alapította a díjat, hogy köszönetet mondjon a kortárs zene elkötelezett terjesztőinek. Nélkülük aligha születhetnének ma is új zenék, és aligha ismerhetné meg ezeket a közönség. A díjak pénzjutalommal járó szakmai elismerések, odaítélésükről a szervezet szerzőkből és zeneműkiadókból álló testületei döntenek.

Előadói díjat kapott:

Berki Tamás: jazzénekes, dalszerző. 18 éven keresztül az MZTSZ Kőbányai Stúdió Ének tanszakvezetője, 27 évig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazzének tanára. Jelenleg Sárik Péterrel Duóban és Sárik Péter Triójával játszik.

Elek István: szaxofonművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszék-szaxofontanára. Jelenlegi formációi: Elek István Quartet; Fusio Group; Equinox, BJC Big Band; Black Diamond Big Band.

Lantos Zoltán: jazz-és worldmusic hegedűművész, elektronikus multimédiaművész, zeneszerző, költő, szövegíró, a Snétberger Zenei Tehetség Központ vendégtanára. Saját zenekarai: Zoltán Lantos' OpenSource, Samsara, Raga-Fusion.

Szappanos György (posztumusz díjazott): basszusgitáros, a virtuóz játékáról ismert zenész idén, 55 évesen hunyt el. A Boom-Boom együttes alapítója, valamint a Babos Gyula zenekar, a Felkai band, a Tátrai Band, a Full Playback, a Háború együttes, a Free Style Chamber Orchestra, a Tumba Y Quema, a Tóth Sándor Quintet, Pálinkás Gergely és zenekara, a Time nevű együttesek tagja volt. Ezek mellett számos egyéb formációval, zenésszel és színházi darabban is játszott. Magántanítványait, többek között a Madách színházban a Rocksuli musical basszusgitáros gyerekeit készítette fel nagy sikerrel.

 

Zenetanári díjat kapott:

Friedrich Károly: jazzharsonás, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének nyugalmazott docense, a Jazzharsona, Jazztörténet és Jazz hangszerelés tárgyak oktatója. Az Old Boys együttes tagja.

Gonda János (posztumusz díjazott): zongoraművész, zeneszerző, zenetörténész, főiskolai tanár, a magyar jazz élet meghatározó alakja 89 évesen hunyt el. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat zenei rendezője (1961-64), a Qualiton együttes és a Gonda Sextett alapító tagja. 1965-ben megszervezte, és 1998-ig vezette a Bartók Béla Konzervatórium jazz tanszakát. 1990-ben a tanszak a Zeneakadémia tanszékévé alakult át. Létrehozta, majd az 1990-től 2000-ig működő tatabányai Nemzetközi Kreatív Zenepedagógiai Intézetet. A Nemzetközi Jazz Föderáció alelnöke (1972–84), a Magyar Jazz Szövetség alapítója, örökös tiszteletbeli elnöke, a Zenetanárok Társaságának elnöke (1994–98) volt.

Nesztor Iván: jazz dobos, zenész-zeneszerző, az Erkel Ferenc Zeneiskola dobtanára, a Ritmusjáték és Jazzdobolás című tankönyvsorozat szerzője, népzenekutató. Jelenleg is a Nesztor Iván formációban játszik.

 

Az Artisjus Zenetanári Díjjal azokat a zenepedagógusokat jutalmazzák, akik tanári pályafutásuk során nagy hangsúlyt fektetnek a kortárs magyar zene terjesztésére. Missziójuk, hogy a felnövekvő muzsikusnemzedékek anyanyelvükként értsék és interpretálják a kortárs magyar zenét.

Az Artisjus Előadóművészi Díjban azok az előadók részesülnek, akik művészeti tevékenységük során előtérbe helyezik a kortárs magyar darabokat, és küldetésüknek érzik, hogy minél szélesebb közönséghez juttassák el ezeket a zeneműveket. 

 

 Gratulálunk az idei Artisjus-díjasoknak!

 

Kapcsolódó cikk: Szendőfi Péter és Frey György is az Artisjus díjazottak között

 

Fotó: Lázár Miklós, Sztraka Ferenc, Irk Réka, youtube, Gramofon archívum