Merre tart a jazz, mint műfaj?

A jazz mára kitört a műfaji keretek közül és leginkább egy világszemlélet, "zene-szemlélet", "életszemlélet".

Szembetűnő számomra az improvizáció szó felértékelődése az élet és a művészetek minden területén. Büszkének kell lennünk arra, hogy az elmúlt évszázad zenei mindennapjaiba a jazz hozta vissza az improvizációt. Könnyen elképzelhető, hogy egy bármilyen zenei műfajban elhangzó improvizált szóló ma nem létezne, ha nem lett volna például Louis Armstrong. A jazz zenészek ma is fontos mozgatórugói a különböző zenei műfajoknak, még akkor is, ha ez kívülről nem látszik feltűnően. A jazz és improvizáció: maga az élet, a kovász a zenében.

Fontos megjegyezni, hogy az improvizáció tanításának módszerei leghangsúlyosabban a jazzoktatásban vannak jelen, ezért ha valaki jazzt tanul, jó eséllyel lesz képes bármilyen zenei környezetben kamatoztatni zene-fogalmazási készségeit.

Merre tart Magyarországon a jazz?

Azt szokták mondani: "A jazz olyan bonyolult, én nem is értem."

A művészet alkotása és befogadása teljesen egyedi művelet, mint ahogy az élményeink is megismételhetetlenek. Nincs rá recept. A kérdés az, hogy alkalmas vagyok-e hallgatóként részt venni a zenében, vagy előre gyártott sémákban értelmezem a világot. A művészet iparának önös érdeke, hogy ez is befolyásolható, mérhető, manipulálható legyen. Ezen univerzális törekvések mindegyikéből kicsúszik az egyéniségek határtalan elfogadását és együttműködését jelentő jazz.

Azt is szokták mondani: "A jazz öncélú, magamutogató műfaj." Egy jazz-zenész rengeteg időt tölt azzal, hogy képessé váljon a zene megszólaltatására. Az egyéni fejlődésnek kétségtelenül nagy szerepe van a műfajban, de a zene ereje mégis az együttműködésről és a zene szolgálatáról kell, hogy szóljon. Számomra kedvelt ősi kép, hogy a zene valami olyasmi, mint amikor együtt ülünk a tűz körül. A muzsikusok felelőssége, hogy segítsék ezt a meleget. Ha nem működünk együtt, mind megfagyunk. Ehhez minden nap le kell számolnunk az egónkkal. Ez az élet minden területén feladat, főként, ha szeretnénk alkotni valamit a saját nimbuszunkon kívül is. Nincs még egy ilyen műfaj, amelyben ennyire demokratikus úton jönne létre valami új és megismételhetetlen.

Merre tart a magyar közönség?

Zenész és hallgatóság együtt a magyar jazz közössége. Nehezen beazonosítható, hiszen nem tömegként működik, hanem egyéniségek halmazaként. Aktív befogadók és zenészek közösségéből áll, akik jelentős erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a zene megszülethessen.

Képesek vagyunk magunk eldönteni, hogy milyen kultúrát fogyasztunk. Nem szorulunk traktálásra vagy meggyőzésre, nem várunk mástól magyarázatot. Mindnyájan sajátos módon érzékeljük és fogalmazzuk meg a világot a magunk számára.

A zenehallgatók tömegének nagyon kis százaléka értesül a jazz történéseiről a mai információdömping közepette. Nehéz megütnünk az ingerküszöböt azokból a forrásokból, melyek rendelkezésünkre állnak. Szerintem a személyes kapcsolódásra kell a hangsúlyt helyeznünk - közelebb vinni egymást a jazzhez. Beszélgetni a zenéről, megosztani az élményeinket egymással és olyanokkal, akik fogékonyak rá.

Gyakran hangzik el az alábbi gondolat is: "A jazz az, amikor egy füstös kocsmában kellemes zenére kortyolgatom az italomat."

A gasztronómia és a jazz kapcsolata divatos párosítás Magyarországon is. Azt gondolom, hogy a közönség jelenléte és figyelme szempontjából fontos megkülönböztetnünk a háttérzenét és a koncertszerű előadást. Ennek a megkülönböztetésnek a hiányából adódnak leginkább félreértések a közönség és a zenészek között. Azt látom, hogy aránytalanul több az élő háttérzenei felkérés manapság, mint a koncertszerű előadás. Minden zenész közösen átélt koncertélményre vágyik a közönséggel. Egyedül akkor jöhetnek az olyan sikerek, hogy "Jé! Én nem is gondoltam, hogy a jazz ilyen jó".

Külföldön is jártas vagy. Ott másmilyen a közönség?

Voltam párszor külföldön, de nem érzek nagy különbséget. Egyetemes szépségei és nehézségei vannak a jazz műfajának. Külföldön talán kicsit kíváncsibbak az emberek, emiatt talán sokkal több kockázatot vállal a közönség és szervezőség is egyaránt. Ha nekem éppen nem tetszik egy zene, akkor először arra gondolok, vajon mi lehet ennek a konkrét zenei oka. Ha ezt nem tudom megmagyarázni, akkor kiderül, hogy talán valamit nem értek. Mindig kutatom, hogy az a valaki, akit épp hallgatok, mit szeretne mondani nekem. Aztán lehet, hogy mást akart, mint amit kaptam belőle. De mégis kaptam belőle.

Csehországról hallottam, hogy egy kis város esetében is népes hallgatóság képes összegyűlni egy ismeretlen zenekar koncertjére.

Nálunk fontos szempont a rajongás. Azt kapni, amit elvárok. Az előadó híres és elérhetetlen legyen. Főleg, ha megmondja a nagy igazságokat, amin nem kell gondolkodnom, csak elfogadni -  mint manapság a weboldalon a sütiket: "I accept".

És végül vissza az irányzatokhoz, merre tart művészetében Ávéd János?

Nagy boldogság számomra, hogy ilyen termékeny és sokszínű jazz-közösségben (zen)élhetek: A Balance nevű formációmmal (Fenyvesi Márton, Benkó Ákos) hamarosan megjelenik a második lemezünk a BMC kiadónál. Kvartettben (Fassang László, Horváth Balázs, Sárvári-Kovács Zsolt) július 20-án az Opus Jazz Clubban, 21-én Kapolcson is fellépünk. Idén a Modern Art Orchestrával megjelent az első big band lemezem, ami fontos állomás az életemben. Nyáron Dés András zenekarával készítünk lemezfelvételt egy erdőben, ami semmihez sem fogható zenei tapasztalásnak ígérkezik. Pozsár Máté zenekarával az improvizáció számunkra új irányait kutathatjuk. Ajtai Péter Mingus, Mingus, Mingus projektjében, a Baló István Projektben és a Tzumo Drums Quartetben a jazz gyökereinek ösztönösségét van szerencsém megélni fantasztikus muzsikusok társaságban. A nyári szezon fesztiváljaira is eljuthatok  a Pátkai Rozina Trio, Oláh Szabolcs Quintet és a Konyha zenekar zenészeként.

A Bartók Konzervatóriumban hangszeres improvizáció órákat tartok az idei tanévtől. Két szaxofonos  tanítványomat - Kosztolánszki Dominikot és Orlando Lambertet is felvették Londonba, jazz-iskolába. Ősztől a Zeneakadémián leszek doktorandusz, a tizenkétfokú improvizáció lehetőségeit kutatom.

Budapest, 2019.május 24.

Fotó: Sztraka Ferenc