fbpx

Varga Tivadar zenekara nyitja a VeszprémFestet

2022. július 06.

Varga Tivadar négy éve végzett a Zeneakadémián, majd két éve robbant be a jazzéletbe kihasználva a Covid okozta sokkot, az online média pozitív tulajdonságait kamatoztatva, folyamatos home-koncertekkel szórakoztatta a követőit.

2020-ban csatlakozott a Budapest Ragtime Bandhez, a vezető, Gayer Ferenc meghívására. Azóta megalapította saját zenekarát, trióját, amivel országszerte sűrűn fellép. Bevallása szerint, Oscar Peterson a példaképe, ami zongorajátékában is erősen érezhető.

A VeszprémFest legelső napjára kapott meghívást, ahol Diana Krall énekesnő előzenekaraként lép fel Varga Tivadar triója. Emellett egy kibővült zenekarral a Rosé, Rizling és Jazz Napokon is koncertet ad az ifjú zongorista.

Varga Tivadart kérdezem a júliusi koncertjeiről.

  • MagyarJazz: Mikor kezdtél el zongorázni, miért fordultál a jazz felé? A családodban zenél más is?
  • Varga Tivadar: Első hangszerem öt éves koromban a dob volt. Mindössze két évig voltam hajlandó ezen a hangszeren játszani, majd jött a zongora. Ezután volt egy kis kitekintésem 11 évesen a cimbalomra is -ugyanis apukám cigányzenész, így ott volt a hangszer és adott volt, hogy cimbalmos (is) legyek – kisebb-nagyobb kihagyásokkal 8 évig cimbalmoztam. A klasszikus zongorázás nagyon közel áll hozzám, nagy példaképem Cziffra György, aki ösztönzött a konziban az akár 10 órás gyakorlásra is. 15 évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy jazz-zongorista leszek, annyira komolyan vettem a klasszikus zenét. Habár akkor már nagyon sokat hallgattam Oscar Peterson “Tristeza” 1970-es trió lemezét, nagyon távolinak tűnt a dolog. Majd mikor az internet által nyújtott lehetőségek az otthonokban is elérhetőek lettek, például hogy sok-sok leírt transzkripció gombnyomásra letölthető lett, szereztem egy 25 oldalas Peterson-szólót, amit 2 hét alatt meg is tanultam. Innen a dolgok már maguktól történtek. Apukám keresett nekem egy olyan konzit, ahova nulla jazz-tudással felvettek, bár a zongorázásom, a technikám a klasszikus múltam miatt kitűnő volt, a felvételire pedig a Liszt: II Magyar Rapszódiát vittem.
    Mint említettem, nálunk majdnem mindenki zenész. Leginkább autentikus roma zenész. Apukám nagybőgős, habár zenei bohócnak is szoktuk hívni, ugyanis 7 hangszeren játszik, tatám brácsás, keresztapám is brácsás, apai tatám is nagybőgős volt. Szóval mindenhonnan ömlött rám a zene.

 

  • MagyarJazz: Tehetségedre már több fesztivál és tehetségkutató is felfigyelt. Az egyetem után, hogyan folytatódott az életed?
  • Varga Tivadar: Amikor 2016-ban megszereztem az első diplomámat, megnősültem, majd a másodiknál, 2018-ban megszületett az első gyerekünk. Kerestem az utam, volt is zenekarom, egy trióm, de nem éreztem magaménak. Majd egyszer, egy belvárosi étteremben játszottam először a mostani trióm tagjaival, egy hirtelen helyettesítésnek köszönhetően. Habár nem ismertük egymást, nagyon élveztem velük az együttjátékot, és már akkor gondoltam, hogy fogunk mi még közösen zenélni. Szerencsére egyre többet játszottunk, majd idővel megalakult a triónk. Még az elején vagyunk, de már elmondhatom, hogy az ország legnívósabb színpadjain játszottunk, és remélem, ez még csak a kezdet. :)

 

  • MagyarJazz: Kik a kedvenc zenészeid?
  • Varga Tivadar: Ilyenkor két embert szoktam megnevezni, akikről a szakdolgozatomat is írtam: Cziffra György és Oscar Peterson. De kedvenceim közé tartozik Michel Camilo, Chick Corea, Michel Petrucciani, Keith Jarrett, Herbie Hancock. A mai zongoristák közül Oláh Kálmán, Jesus Molinát és Eldar Djangirovot hallgatom. Egyéb kedvenc hangszereseim: Ray Brown, Neils Pedersen, Ed Thigpen, Christian McBride, Jaco Pastorius, Georges Benson, Biréli Lagréne, László Attila, Stan Getz, Michael Brecker. És természetesen a trióm tagjai Gayer Ferenc és Weszely János, hihetetlenül jó zenészek. Még legalább 40 zenészt tudnék idesorolni… :)

 

  • MagyarJazz: Veszprémben többször is fellépsz, de más-más zenekarral. Milyen érzés volt, mikor kiderült, egy világsztár előtt is felléphetsz, ráadásul a nyitónapon? 
  • Varga Tivadar: Nagy megtiszteltetés volt, amikor Pordány Nóra felhívott, hogy rám gondolt a fesztivál főszervezőjével, Mészáros Zoltánnal, hogy a triómmal legyek Diana Krall előzenekara.
    Mondanom sem kell, nagyon örültem. Július 11-én találkozunk!

 

  • MagyarJazz: A másik fellépésed a megyeszékhelyen megelőzi a VeszprémFest koncertet. Hol, mikor és kikkel fogsz színpadra állni? Mi lesz a műsoron?
  • Varga Tivadar: A Rozé, Rizlingen fogunk játszani egy vadonatúj felállással, a Varga Tivadar Projecttel, Borsos Anna énekesnő közreműködésével július 9-én, este 8 órakor. Hatan vagyunk a zenekarban, Soso Lakatos Sándor szaxofonozik, Csík Adolf gitározik, és a saját trióm a ritmusszekció Weszely János és Gayer Ferenc. Azért hoztam létre ezt a zenekart, mert szeretnék egy könnyedebb, popposabb, jazzysebb irányt is hozni, amiben a legegyszerűbb, 4 akkordos számokat is el tudjuk úgy játszani, mintha egy jazz standard lenne. Ez attól lesz jó, ha a zenekari tagok jó improvizatőrök. Ez esetben, úgy gondolom, nem lesz gond. :)
    A repertoárban szerepelnek Cserháti Zsuzsa, Fats Waller, Gnarls Barkley számok, lesz egy Diana Krall hangszerelés is, de lesz pár saját kompozíció, sőt bevettem a repertoárba egy nagyon ismert francia dalt is, a Les Champs-Élysées-t. Szóval nem tudnám a zenekar stílusát behatárolni, viszont a kollektív improvizáció lesz a központban.

 

  • MagyarJazz: Milyen terveid vannak a közeljövőben?
  • Varga Tivadar: A legelső és legfőbb terveim között egy trió lemez szerepel, amire meg szeretnék hívni a jazzéletből néhány vendégművészt. Már összeállt a fejemben a dolog, csak a felvétel hiányzik. :)
    Nyáron még fellépünk a Varga Tivadar trióval Balatonkenesén, ahol két koncertet is adunk, amin két ismert énekest fogunk kísérni: Gájer Bálintot és Szulák Andreát.

 

Gratulálunk a meghíváshoz!

 

PROGRAMOK:
Veszprém, Óváros

Július 8., 18 óra

Sofi & the Funktazi, Kanizsa-Lamm Quartet, Sárik Péter Trió & Falusi Mariann

 

Július 9., 18 óra

Swing- swing, Varga Tivadar Project feat. Borsos Anna, Valami Swing

 

Július 10., 18 óra

Nagy Gergő és Czuczor Tamás, Hajdu Klára Quartet feat. Szakonyi Milán, Kiss Attila Band feat. Urbán Orsi

 

Július 11., 18 óra

Bangó Adrienne & Farkas Zsolt Duó Catsby zenekar Muddy Shoes

 

Július 12., 18 óra

Jazz Nicholson Projekt, Vörös László Red Stones, Négy Hang, Négy Évszak - Bolba Éva, Karosi Júlia, Bencze Alma, Vörös Niki

 

Július 13., 18 óra

Németh Kyra Smallchestra, The Bluesberry Band, Loop Doctors, vendég: Varga Gergő (szaxofon)

 

Július 14., 18 óra

Szakáll Norbert Quartet, Malek Andi Soulistic, Mojo

 

Július 15., 18 óra

M.C.S. Blues Band, Soul and Emotions, Stinky Bugs feat. CéAnne, Hangácsi Márton, Méhes Adrián

 

Július 16., 18 óra

Dimák Patrik, Mil Pasos, Ed Philips and the Memphis Petrol

 

Július 17., 18 óra

Gyöngyhalász Latin Zenekar, Kozma Orsi Quartet, Gereben Zita

 

 

 

Fotó: Irk Réka

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
4
Dátum : 2023. május 4.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005