Bevezetőben pár szó a lemez megjelentetéséről. Még az ilyen nagy formátumú muzsikus esetében is, mint Bill Evans, a kiadók üzleti szempontjai miatt nem csak ez a lemez került csaknem fél évszázaddal később a jazzbarátokhoz, de pl. az 1978-ban rögzített „Monday Evening” is, ami csak 2016-ban jelent meg. Mostanában viszont a Craft Recording kiadó egymás után teszi elérhetővé ezeket a kincseket, pl. a Bill Evans Trio korábban is publikált „You Must Believe in Spring” c. – eredetileg Warner Bros. albumát újra kiadta, amiről mi is beszámoltunk. (Jazz.hu, 2022. aug. 11.)

Közhely ugyan, de igaz, hogy Bill Evans munkásságát minden jazzbarát ismeri. Ha csak a legnagyobb zongoristákat vesszük számba, akkor is az első öt között van, de a művészetek terén nem is lenne helye a versengésnek, bármennyire is általánossá vált ez a 20. században – még a klasszikus zene vonatkozásában is. (Lásd pl. a karmester-versenyeket…)

Nos, a 70-es évek közepe jó időszaknak bizonyult Bill Evans pályáján.  Tudni kell, hogy ez az érzékeny, intellektuel, egyetemi tanár külsejű művész minden személyes tragédiát „kifogott”, miközben olyan „márkás” zongorista, komponista, hangszerelő volt, hogy az 50-es évek végén még a fehér zenészeket nem nagyon kedvelő Miles Davis is meghívta együttesébe. (Játszik a sokak szerint a műfaj történetének legkiemelkedőbb albumán, a Kind of Blue-n is!) Mikor szélsőséges fekete zenészek bírálták Davist Bill Evans alkalmazása miatt, akkor csak annyit mondott, hogy ha majd ti is így játszotok, akkor szóljatok… Visszatérve az Evanst ért csapásokra, 1973-ban élettársával, akivel 12 évig éltek együtt, de nem született gyermekük, békésen megegyeztek, hogy elválnak útjaik, az asszony ennek ellenére öngyilkos lett. Hosszú ideig tartott, míg Evans kiheverte a csapást és összeházasodott új szerelmével, aki aztán gyermekekkel ajándékozta meg. 

A lemez felvételekor tehát életének – saját nyilatkozata szerint – legboldogabb szakaszát élte: a Vancouver-i szereplést követően három hónap múlva boldog apa lett. Ekkoriban még professzoros külsején is változtatott, lezserebben öltözködött, megnövesztette a haját, bajuszt és körszakállt viselt, mint ez a lemezborítón is látható.

Tudni kell, hogy Evans kedvenc formációja a trió felállás volt, olyannyira, hogy éppen a 70-es években több olyan lemeze jött ki, aminek szimplán csak Bill Evans 74, vagy 75 volt a címe. Viszont rendkívül igényes volt partnereit illetően olyannyira, hogy gyakran változtak nála a bőgősök és dobosok. Különösen utóbbiakkal volt gyakorta elégedetlen.  Színészek, zenészek és más előadóművészek elmondják, hogy akkor is lehet szerepelni, ha a résztvevők nem szívlelik egymást. De mint minden emberi együttműködésben az az ideális, ha a szereplők minimum szimpatizálnak egymással. Nos, Evans, Gomez és Zigmund nemcsak együtt játszottak a trióban, de remekül megértették egymást és igazán barátok is lettek. Ez aztán „átjön” a felvételeken is.

De hogyan is fest a Vancouverben egy péntek estén rögzített egy órányi zenei matéria. A kilenc szám mindössze egyharmada Evans szerzeménye, van Jerome Kern, Irving Berlin örökzöld, és a leghosszabb, csaknem 11 perces darab egy Miles Davis standard: a közkedvelt Nardis. Evanstól a rá jellemző magas színvonalú zongorajátékot hallhatjuk, amit már megszokhattunk tömérdek lemezén. 

A bőgős megválasztása is telitalálatnak bizonyult, Scott LaFaro halála után Evans nehezen talált rá az általa elfogadott partnerekre. Először Chuck Israels-szel próbálkozott, de nem volt elégedett vele. Szerencsére 1966-ban a tőle 15 évvel fiatalabb Eddie Gomez személyében találta meg LaFaro utódját, aki egyébként közel 12 évig játszott s trióban! Mint az jellemző volt Evans-ra, meglehetősen nagy teret adott a bőgősnek, ezt aztán igazán észlelhetjük a lemezt hallgatva. Gomez többször kap szólózási lehetőséget – mi több vonósszólókat is!

A dobos megtalálása még nehezebb volt. Érdekes, hogy a legkiválóbb dobosok kerültek sorra Evans kíséretében: Paul Motian, Arnold Wise, Philly Joe Jones, Shelly Manne, Jack DeJohnette, Marty Morell, végül pedig a tőle ugyancsak másfél évtizeddel fiatalabb, kevésbé „sztárolt” stúdiózenész, Eliot Zigmund. (Pályája során az Evans trió mellett még Michel Petrucciani triója volt jelentős szereplése.)  A lemezen korrekt kíséretet nyújt, nem tolakszik az előtérbe, de erre aligha lett volna mersze, mert Evans udvarias, de meglehetősen szigorú ember volt – még önmagával szemben is. (Jellemző az a történet, amely szerint, amikor a stúdióban Alone c. szólólemezét visszahallgatta, indulatosan kijelentette, hogy „ez nem jó, felejtsétek el”. A lemez a harmadik Grammy-díjat hozta neki…)

 A most kiadott felvételeket kísérő füzet egy hat oldalas tanulmány, amely igazán érdekes olvasnivaló. Két remek fekete-fehér fotó is idézi a csaknem fél évszázaddal ezelőtti időket, az egyiken Evans zongorázik, a másik a trió sztárfotója, ami igazán szívbemarkoló. E sorok írójának nemcsak azért, mert Evans már 43 éve nincs közöttünk, hanem éppen a trió felbomlása után járt nálunk a Jeremy Steig-Eddie Gomez duó, (amely kvartetté bővülve Bill Evans egyik szenzációs lemezét készítette) és hosszas beszélgetésre volt lehetősége Gomezzel Nagykanizsán 1980 tavaszán.  Sajnos Bill Evans soha sem jutott el Magyarországra.

BILL  EVANS  TRIO:   ON  A  FRIDAY  EVENING       Craft Recodings – Universal

1. Sareen Jurer (Earl Zindars)                                                6:54
2. Sugar Plum (Bill Evans)                                                     7:04
3. The Two Lonely People (Bill Evans-Carol Hall-Jim Hall)          7:42
4. T. T. /TwelveTone Tune/    (Bill Evans)                                 5:10
5. Quiet Now (Denny Zeitlin)                                                 5:18
6. Up with the Lark (Jerome Kern-Leo Robin)                          6:20
7. How Deep is the Ocean (Irving Berlin)                                5:53
8. Blue Serge (Mercer Ellington)                                             5:26
9. Nardis (Miles Davis)                                                        10:44

Közreműködnek:

Bill Evans,   zongora
Eddie Gomez,    bőgő
Eliot Zigmund,    dobok