Már a nyomtatott formában hamarosan megjelenő decemberi szám címlapjáról is kiderül, a „85th Annual DownBeat Readers Poll” szavazatainak összeszámlálása után George Benson is bebocsátást nyert a hírességek csarnokába (Hall of Fame). Ebbe a kategóriába az olvasók egyből megjelenésétől, 1952-től, a kritikusok 1961-től szavazhattak életművük megítélése alapján arra érdemesnek tartottakra. Megjegyzem, a virtuális csarnokba élő, pályafutásuk csúcsán lévő muzsikusok is bekerülhetnek, példa erre az égi zenekarban játszók mellett a mostani listán szavazatot kapott, javában élő, ereje teljében alkotó zenész is. Ugyancsak már a címlapról tudhatjuk, hogy a „poll winners” a két kategóriában, az év jazzművészének (Jazz Artist), és az év bőgősének választott a Budapest Jazz Clubban is szenzációs koncertet adott Christian McBride lett.

A címlapra került Pat Metheny kettős győzelme is, ő lett az év gitárosa, és a nagyközönség által, beleértve engem is, leginkább áttanulmányozott év jazzlemeze kategóriában (Jazz Album of the Year), az ő, a Nonesuch kiadónál februárban megjelent „From This Place” című lemeze kapta a legtöbb szavazatot.

Végül még a főoldalon olvashatjuk két legenda, John Coltrane és az idén áprilisban elhunyt Lee Konitz nevét is. John Coltrane a legendás albumok között (Historical Album), ahogy augusztusban a szakíróknál is, a „Crescent” és a „A Love Supreme” között a kanadai „Le chat dans le sac” filmhez 1964-ben felvett kompozícióit tartalmazó „Blue World”, az ebben az évezredben lezárult jogviták után végül az Impulse! gondozásában tavaly szeptemberben megjelenhetett lemeze kapta a legtöbb olvasói szavazatot. Érdekesség, hogy hasonlóan a kritikusi listához, itt is több pop-rock album szerepel a jazz albumok között, bár igaz, ennek a kategóriának az elnevezésében nem szerepel a „jazz" szó. Így az 50. születésnapjára felújított, „deluxe” kiadásban újra kiadott „Abbey Road” például a harmadik legtöbb szavazatot kapta.

Lee Konitz az altszaxofonosoknál kapta a legtöbb szavazatot Kenny Garrett előtt, ezzel a szép gesztussal búcsúzott a közönség a cool egyik legendás atyjától. Nekem öröm, hogy nagy kedvencem, a veterán Gary Bartz legutóbbi munkásságát is az olvasók a legjobbak között értékelték.

A szaxofonosoknál maradva, örömöm még nagyobb lett, hiszen a tenorosoknál a „mi fiúnk”, a hazánkba „hazajáró” Chris Potter kapta a legtöbb szavazatot Branford Marsalis és Joe Lovano előtt, és a szopránosoknál is az élbolyban végzett, ahol az elsőséget idén Branford Marsalis szerezte meg. Mindkét kategóriában természetesen továbbra is előkelő helyen végeztek a már kevesebbet mozgó, de még szerencsére aktív, és a jazzben ritkább, de annál jelentősebb feltűnéseikkel a mai napig meghatározó, irányt mutató nagy öregek, - Charles Lloyd, Pharoah Sanders, Ernie Watts, és ma már Jan Garbarek, Dave Liebman is bizony annak számít - kiknek csodálatos játékát mi is testközelből figyelhettük. A baritonosoknál az eddig felsorolt összes szaxofonon maradandó élményt nyújtó, tenoron, alton, szopránon, f mezzo szaxofonon, valamint a ritkán hallható basszusszaxofonon is, sőt még fuvolán, basszusklarinéton, basszusfuvolán is a legjobbak között jegyzett James Carter gyűjtötte be a legtöbb voksot.

Klarinét esetében újabb egyezés a kritikusokkal, Anat Cohen, fuvolásoknál viszont az olvasóknál a „nagy öreg” Hubert Laws jócskán beelőzte a „critics poll” győztes, az erősen avantgárd vonulatot képviselő, itt harmadikként befutó Nicole Mitchell-t, a második pedig a szintén „nagy öreg” legenda, Charles Lloyd lett.

A rezeseknél trombitán is a konzervatívabb ízlésvilág felé billent a mérleg, Wynton Marsalis végzett a kritikusi első, Ambrose Akinmusire előtt, a harsonásoknál viszont az igazán „konzervatívan” játszó Wycliffe Gordon (a persze jóval populárisabb) Trombone Shorty mögött végzett.

A billentyűs hangszereknél, a zongoristáknál ismét szép gesztust tettek a szavazók, méltóképp búcsúztak az elmúlt évtizedekben többször is a lista élén végzett, a kortárs jazz egyik legnagyobbjától, McCoy Tyner-től. Az elektronikus zongoránál is a nagy generáció nyűgözte le a közönséget, Herbie Hancock kapta a legtöbb szavazatot, őt a listán Chick Corea követte, Joey DeFrancesco trónja pedig az orgonisták közözött megingathatatlan, mind a kritikusok, mind az olvasók körében.

Nem feledkeztem meg a basszusgitárosokról sem, akiket a bőgősök mellett szokás felsorolni. Most az év jazz-zenésze, és az év bőgőse címet is elnyerő, címlapon szereplő Christian McBride miatt más húros környezetbe, a hegedűsök mellé tördelve mutatom be az őrájuk adott szavazatok eredményét. McBride itt is az élbolyba került, de ezen a hangszeren Marcus Millerre voksoltak a legtöbben. A hegedűsök közül az adott időszakban Regina Carter volt mind a kritikusokra, mind az olvasókra a legnagyobb hatással.

A vibrafonosoknál is hasonlóan alakultak a dolgok, Stefon Harris mind az augusztusban megjelent kritikusi, mind a decemberben megjelenő olvasói listán az élen végzett. Az önálló kategóriát nem kapott különleges hangszerek (Miscellaneous Instrument) gyűjtőbe az oud, szitár, mandolin, akkordion virtuózai között találhatjuk a ritka fúvós hangszerek megszólaltatóit is, Chris Potter és David Murray basszus klarinéttal, James Carter basszus szaxofonnal, Wycliffe Gordon pedig tubával is szerzett voksokat. Az viszont nem számít különlegesnek, hogy ebben a kategóriában immár sokadszor egy bendzsós, Béla Fleck lett a győztes.

A dobosok között Brian Blade is mindkét listán elvitte a pálmát, az ütősöknél viszont az olvasók legtöbben Poncho Sanchezre szavaztak, a kritikusi lista győztese, Zakir Hussain csak harmadik lett.

Az énekesnőknél mindössze 21 szavazattal nyert Diana Krall Cécile McLorin Salvant előtt, a férfiaknál azonban még kiélezettebb volt a verseny. A hosszú évek óta tartó Kurt Elling Gregory Porter „párharc” ebben az évben az olvasóknál döntetlennel zárult, mindketten azonos számú szavazattal végeztek az első helyen.

A zeneszerzői (composer) és a hangszerelői (arranger) lista közel sem hozott ilyen izgalmakat, ahogy azt megszokhattuk, Maria Schneider mindkét kategóriában megőrizte trónját. Ennek jogosságáról a mi olvasóink is meggyőződhetnek, ha meghallgatják idén megjelent, „Data Lords” című albumát.

Schneider ezzel a borítékolható két győzelmével karnyújtásnyira került a „poll winners” titulustól, de az ő harmadik nyerő kategóriájában, a nagyzenekaroknál beelőzte őt a Jazz at Lincoln Center Orchestra. Nem Schneider ellen drukkolva, ennek azért örülök, mert végre egy modern fősodorban játszó nagyzenekar is élre tudott törni a kortárs-avantgárd évek után. A harmadik egyébként a Christian McBride Big Band lett, de McBride begyűjtött még egy első helyet, igaz, megosztva. A jazz együtteseknél ugyanis a Chick Corea Trilogy kapta a legtöbb szavazatot az igazán patinás mezőnyben.

Érdemes átfutni a jazz közeli lemezek listáját (beyond album), melyen Bill Frisell „Harmony” című lemeze lett a befutó, de az előkelő helyezést elért Jan Garbarek csodát is bátran ajánlom a listáról (Jan Garbarek/The Hilliard Ensemble: Remember Me, My Dear), ahová még Archie Shepp is felfért egy számomra eddig ismeretlen kiadvánnyal (Archie Shepp/Raw Poetic/Damu:The Fudgemunk, Ocean Bridges). A kiadók listáján (record label) a legendás Blue Note lett a legnépszerűbb, és megtudhatjuk, a blues albumok közül melyekre figyelt fel leginkább a DownBeat népes olvasótábora. Bevallom, ebben a kategóriában szavazatot kapott fiatalabb blues generációt nem ismerem, leragadtam John Lee Hooker, Muddy Waters, Howlin Wolf, és a többi égben játszó legenda lemezeinél.

Végül, hogy ne maradjon ki semmi, íme, az ún. „beyond”, valamint a blues előadóinak és zenekarainak listái, melyeken azért számomra is több ismert név, szeretett muzsikus akadt.

Természetesen, mint minden lista, ez is helyenként vitára adhat okot, de nem is akar szentencia lenni. A zene nem mérhető sportág, még csak nem is pontozásos, a szavazatok nem arról szólnak, amiről nem lehet szavazni. Nem a megállapíthatatlan legjobbra, a „Hall of Fame” kategóriát kivéve nem életműdíjra, hanem az adott időszakban aktív, lemezt kiadó, koncertező, ezáltal legjobb benyomást keltő zenekarra, muzsikusra adták ebben az évben is szavazataikat az olvasók, és előzőleg az újságírók. A fanyalgóknak üzenem, nincs min fanyalogni, a szavazatok mindössze azt mutatják, hogy az adott évben kik voltak leginkább hatással a közönségre és a szaksajtóra. A mai információdömpingben, pláne a jazzel most ismerkedőknek, jól jöhet egy iránytű, amely segít a keresésben. Az itt felsorolt nevek, albumok némi garanciát jelentenek, be lehet ütni a keresőbe, és el lehet indulni a rengetegbe. Ma már nem gond valamelyik világhálós portálon belehallgatni a keresett zenékbe, megismerni ezáltal új irányzatokat, ismerni a jazz jelenét akkor is, ha nem New York-ban születtünk. Magam is ezt teszem az általam eddig ismeretlenek esetében, megtanulgatom az új neveket, nekiállok felkutatni lemezeiket. A jazz szülőhelyén, az Egyesült Államokban jól bevált listák és az egész jazzvilágban népszerűvé váltak. A jótól tanulni nem szégyen, idén először kérjük mi is olvasóinkat, hogy elevenítsék fel a lassan elmúló esztendő élményeit. Szavazzanak az ÉV(!) legjobbnak ítélt muzsikusairól, zenekarairól, és az „év jazzlemezéről”!

Fotó: DownBeat, Somogyvári Péter

Kapcsolódó cikk: A DownBeat 68. kritikusi szavazólistája