De nem vagyunk Chambers-ellenesek, sőt, elképzelni se nagyon tudunk egy jazzben járatos személyt, aki ne emelne kalapot a most hetvennyolc esztendős művész életműve és szakmai ismeretei előtt. Úgyhogy a jelen lemez változatossága se negatívum, hanem erény a szemünkben. Élvezzük bravúros eklektikáját; nem bánjuk, hogy nem fókuszált a zeneanyag, mert úgy fogjuk fel, hogy Joe Chambers azt mutatja be, hogyan gondolkodik napjainkban az őt ért elemi zenei hatásokról, illetve saját korábbi zenéiről. Vagyis: ahogy azt már sok más zenész esetében is megfigyelhettük, Chambers egyszerre hozott létre retrospektív és a jelen eredményeit rögzítő albumot. Ami pedig Chambers alaphangszerét illeti, rég tudjuk (1973 óta), hogy ő már fiatalon érdeklődést mutatott különböző nyugati és keleti ütőhangszerek iránt, így kerülhetett be a Max Roach irányította M’Boom ütőegyüttesbe, mely 1973-ban debütált a Strata-East kiadónál. Chambers ott más dobosokkal (Fred Waits, Roy Brooks stb.) együtt többek között xilofonon, vibrafonon és marimbán játszott. A jelen lemez arról győzi meg hallgatóját, hogy a 60-as évek óta aktív dobos idős korában se szűnt meg kísérletezni kézzel vagy ütőkkel (mallets) megszólaltatott hangszerekkel, hiszen az új CD-n a vibrafon legalább olyan jelentős szerepet visz, mint a hagyományos dobfelszerelés. Nem túlzás, ha azt állítjuk, Joe Chambers egyszemélyes ütős együttes, aki áthangosítási technikákkal (overdubbing) tágasabb combóvá változtatja trióját. Nem most először. Előző, 2016-os triólemezén (Landscapes, Savant) ugyanezzel a módszerrel élt. De amikor trióként szól a jelen együttes, akkor se lehet sok panaszunk a zenére, mivel a mester észak-karolinai segítői, Brad Merritt zongorista és Steve Haines bőgős kiválóan kísérnek, sőt, Merritt zongoraszólói is a CD emlékezetes pillanatai közé sorolhatók. 

A címadó szám szinkretikus afro-brazil ritmikája a Pernambuco-vidéken honos candomblé vallásban gyökerezik. Mindez nem jelenti azt, hogy ízig-vérig brazil jazzlemezt hallgatunk. A helyi ritmusképletek és zenei formák csupán jelzések vagy összetevők egy sokkal gazdagabb zenei mixben. Bár a két zenekar karaktere igen eltérő, mégis azt mondhatjuk, Chambers triója hasonlóan csak apropónak használja a brazil formákat, mint régebben Don Pullen African-Brazilian Connection zenekara tette a maga Blue Note-lemezein. Ez a stilizált brazil zenei világ jellemzi saját Circles című szerzeményét, melyet először a M’Boom játszott el fél évszázaddal ezelőtt, illetve a lemezt záró Wayne Shorter-darabot, a Rio-t, melyben ritmusjátékként, kis túlzással azt mondhatnánk, díszítő elemként bukkan fel a bossa nova.

Általánosan megállapítható, hogy Chambers jó füllel választja ki repertoárját, ügyesen helyezi el műsorában a standardeket és egyéb feldolgozásokat, valamint gondja van a tudatos lemezkoncepció kidolgozására is. Jól megválasztott nyitódarab például a You and the Night and the Music Haines walking bass futamaival, és kifejezetten izgalmas, kísérletező kompozíciót dolgozott át Horace Silver repertoárjából is (Ecaroh). A szerzemény vakmerően lavírozik egy ballada, egy középtempójú latin shuffle és egy blues között, miközben a két fő diatonikus hangnemet váltogatja. A Silver-szám a CD egyik olyan epizódja, melyben Chambers számot ad pompás vibrafonjátékáról is. A felsoroltakkal ellentétben nem maradéktalan az élményünk az album musique noir darabját, a Never Let Me Go-t hallgatva. Jay Livingston és Ray Evans örökzöldjében a New Orleans-i Stephanie Jordan énekesnő vendégeskedik. Kellemes orgánumával azonban nem elég eredetien sáfárkodik. A cover kissé konvencionális marad. Zeneileg sokkal merészebb és izgalmasabb a straight-ahead jazz és a hip-hop backbeat játékára épülő mashup: a N.Y. State of Mind című klasszikus hip-hop szám és Chambers saját Mind Rain-je, MC Parrain közreműködésével.

Joe Chambers viszonylag későn kezdett saját lemezeket közreadni; sokáig annyira lefoglalták idejét a kísérő munkák, hogy nem élt Alfred Lion ajánlatával, hogy készítsen saját albumot a Blue Note számára. Hallhatjuk viszont fiatalkori dobolását például Andrew Hill, Freddie Hubbard, Joe Henderson, Wayne Shorter és Sam Rivers lemezein. A Blue Note-sztárok közül alighanem Bobby Hutcherson játéka volt rá a legdöntőbb hatással, bár a közhittel ellentétben nem Hutcherson, hanem Max Roach beszélte rá Chamberst, hogy foglalkozzon behatóbban a vibrafonozással is.

Blue Note, 2021

1. You And The Night And The Music
2. Circles
3. Samba De Maracatu
4. Visions
5. Never Let Me Go
6. Sabah El Nur
7. Ecaroh
8. New York State Of Mind Rain
9. Rio

Közreműködik:

Joe Chambers: dob; vibrafon; ütőhangszerek
Brad Merritt: zongora; szintetizátor
Steve Haines: bőgő 
Stephanie Jordan: ének 
MC Parrain: ének