fbpx

Interjúsorozat a magyar női hangszeres zenészek helyzetéről – 3. rész: Joubert Flóra

2022. április 08.

Keveset beszélünk a női zenészek, jazz-zenészek, hangszeres jazz-zenészek helyzetéről Magyarországon. Máté J. György ’Készíts salátát’ című könyve jó kezdetnek és alapnak bizonyult, hogy körbenézzünk a hazai pályán is. Ha a hangszeres jazz-zenészekre gondolunk, igazán kevesen jutnak eszünkbe, de nem azért, mert rosszabbak lennének, mint férfi társaik, hanem mert olyan kevesen játszanak, lépnek fel a mindennapokban rendszeresen. A külföldi interjúk után, megpróbáljuk hazánkban is megkeresni az okokat, vajon miért mellőzöttek a nők ebben a kreatív szakmában, és van-e remény, hogy ez megváltozzon.

Hozzá kell tennem, hogy nekem is olyan szakmám van - alkalmazott grafika és programozás-, ahol 25 éve furcsán néztek az emberre, mikor kiderült, mit dolgozik, és állandóan a férfi főnökét keresték, mert nőként biztos nem tud megbirkózni egy ilyen szakmával, ám húsz év alatt ott erőteljes változás történt a nemek arányát tekintve. A jazzben ez még várat magára. Nem szeretnénk feminista kiáltványt lobogtatni, csak az a célunk, hogy gondolkozzon el mindenki, biztos nem lehetne több női zenész egy-egy kisebb, nagyobb zenekarban? Biztos nem tett senki olyat, amivel egy női zenész önbizalmát kicsit megingatta? Biztos nagy baj lenne, ha a női érzékenység, tehetség, kreativitás is belekerülne egy zenekar zenéjébe? Remélem, sokan fogják elmondani, miért vannak a pályán, miért nincsenek már a pályán, hogyan lehetne változtatni a nemek arányán a jazzben.

Elsőként a zenekarvezető, szaxofonos, fuvolista, Artisjus-díjas Pozsár Esztert kérdeztem. Harmadikként egy női dobost kérdezek, aki folyamatosan tud koncertezni, pedig nincs saját zenekara: Joubert Flóra.

  • MagyarJazz: Talán a dob az a hangszer, amit az erőkifejtés miatt férfiak hangszerének gondolunk. Találkozol sűrűn ezzel a véleménnyel?
  • Joubert Flóra: Igen, pedig ha jól csinálja az ember, akkor nem kerül nagy erőfeszítésbe. Inkább talán az ülés módja és a püfölés teszi férfiassá..:D

 

  • MagyarJazz: Több zenekarban is dobolsz, de majdnem mindegyik Nagy János zongoristához köthető. Volt/van olyan ambíciód, hogy megalkosd a saját zenekarodat?
  • Joubert Flóra: A saját zenekar még annyira nem foglalkoztat, inkább az érdekel, hogy mik gyűltek össze bennem és azokat meg tudom-e találni és papírra tudnám-e vetni.

 

  • MagyarJazz: Mikor elhatároztad, hogy dobos leszel, éreztél megrökönyödést a szűkebb és tágabb környezetedben? Mennyire változott az emberek véleménye, hozzáállása az évek alatt a tevékenységeddel kapcsolatban?
  • Joubert Flóra: A legszűkebb környezetem (szüleim, nagyszüleim), amikor látták, hogy nincs mit tenni, elfogadták a helyzetet és támogattak, támogatnak benne mai napig. Nélkülük nem is hiszem, hogy ment volna.
    Tágabb környezetnél előfordul, ha arra a kérdésre kerül a sor, hogy ki-mit dolgozik, és azt mondom, hogy zenész vagyok – dobos -, itt meg, itt vagyok (zenekarok, tanítás...stb), akkor azért sokszor zavartan megkérdezik, hogy: Jó, de mit dolgozol?

 

  • MagyarJazz: Nőként van/volt olyan, hogy éreztették veled, akár ki is mondták, hogy lehet, rossz pályát választottál magadnak? Mennyire voltak elfogadóak a kezdetben és most több év után a körülötted lévő zenészek?
  • Joubert Flóra: Volt ilyen, igen. 5-6 éve doboltam akkor. Tizenéve egyik osztálytársam fakadt ki. Aztán rá pár évre egy koncerten, mint közönség találkoztunk, és ott elnézést kért és elismerését fejezte ki, mint zenész előtt?

 

  • MagyarJazz: Te kifejezetten nőies dobos vagy, a színpadon elegánsan öltözöl. Miért fontos számodra, hogy hangsúlyozd ezt? Egyáltalán hangsúlyozod, vagy azt adod a koncerten is, amit az életben?
  • Joubert Flóra: Inkább arról van szó, hogy a színpad iránti tiszteletből szeretem megadni a módját. Zenekartól és helyszíntől függően. Régebben, mikor rockzenekarban játszottam, akkor rockosabban, mostanában meg így/nőiesebben.

  • MagyarJazz: Mit javasolsz azoknak a női jazz-zenészeknek, akik most kezdik a karrierjüket, önbizalmuk kevés, hogyan tudnak ezen a pályán maradni?
  • Joubert Flóra: Hát ezt sajnos nem tudom...de a sok gyakorlás segít...és azt hiszem, hogy nem is baj, ha van az a fajta érzékenység - amit nőként bele tudunk vinni a zenébe -, ami jelen van, nem csak az énekes fronton. Ne akarjuk ezt palástolni, a férfiak által kitaposott ösvényt követve, "férfiként" játszani, mert az rossz cél.
    Ezt remélem mindenki jól érti...:) 

 

  • MagyarJazz: Te tanítasz is a Rocksuliban. Mit tapasztalsz, változott az évek folyamán a nők elfogadása a zenei pályán? Van változás, hogy mennyien jelentkeznek tanulni? Hozzád inkább nők vagy férfiak jelentkeznek?
  • Joubert Flóra: Nagyon szeretek ott tanítani, mert nincs fix korhatár és minden óra más, nem csak a személyiségek és a felkészültségek miatt, hanem a korosztály eloszlása miatt is...a fél órás még nem iskolás gyerekekkel töltött óra után akár 30-40 év ugrással jöhet a következő. Amit még nagyon szeretek, hogy itt sosem volt probléma a félévente tartott koncertek folyamán a korosztaly vegyesség és a nemi összetétel sem. Mindenki a zene szeretetéért jár és örül, ha színpadra lépehet, bármilyen formációban is találja magát.
    Most épp kicsivel több nő jár hozzám, mint férfi, de általában kiegyenlített.

 

  • MagyarJazz: Biztos az ismerőseid között volt, aki a zenészi karrier helyett mást választott. Szerinted miért van a kevés női jazz-zenész között sok pályaelhagyó, kevés koncertező?
  • Joubert Flóra: Az biztos, hogy alapból kevesebben vagyunk, így simán lehet, hogy a pályaelhagyás aránya ugyanannyi a férfiak és nők között. De persze nem ismerem a pontos statisztikákat...:)
    És talán a nőkben sokszor erősebb a biztonság iránti vágy, mint a bizonytalan zenei pályához való ragaszkodás...

 

  • MagyarJazz: Van ötleted arra, hogyan lehetne változtatni azon, hogy több nő szerepeljen a koncerteken, és több nő jusson helyzethez a jazz-zenekarokban?
  • Joubert Flóra: Ez egy nagyon nehéz kérdés...szerintem alapból természetesen nem vagyunk annyian, mint a férfi zenészek...és például engem is sokszor állított - számomra nem túl nehéz - döntés elé az élet, hogy populárisabb vonalat játszó zenekarban sok koncertlehetőséggel, emiatt anyagilag is, felkészültségben is egy kényelmesebb utat válasszak, vagy ezt az utat, ahol a fejlődés és a gyakorlás szükségessége folytonos és az anyagi ellenérték ezt ritkán egyenlíti ki.

 

  •  MagyarJazz: Hol és mikor lépsz fel legközelebb?
  • Joubert Flóra: Nagy János Trió, Klebelsberg Kultúrkúria, Budapest, április 9., 19:00
    Nagy János Trió feat. Nagy Milán, BJC-Harmónia Jazzműhely, április 15., 20:00

 

 Kapcsolódó oldal: https://magyarjazz.hu/sorozatok/noi-jazz-zeneszek-helyzete

 

Fotó: Irk Réka

 

 

 

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005