fbpx

Tzumo Gypsy Dreams a Nemzetközi Jazznapon

2024. április 25.

Ahogy arról már írtunk, programtenger várja a zene kedvelőit a Nemzetközi Jazznapon, április 30-án Budapesten és országszerte. A Budapest Jazz Clubban ingyenes koncertet ad Oláh Tzumo Árpád jazz-zongorista, aki a Berkleen tanult, és akinek volt alkalma találkozni az International Jazz Day vezetőjével, az UNESCO jószolgálati nagykövetével, Herbie Hancockkal.

Tzumo Gypsy Dreams

A különleges alkalomra a múlt év végén alapított formációjával, a Tzumo Gypsy Dreams-szel készül és picit átalakítva azt, lép színpadra, amely az ünnepi alkalomra két vendéggel bővül. Ráadásul úgy tervezik, hogy az UNESCO International Jazz Day is fogja közvetíteni ennek a különleges zenekarnak a koncertjét. Akik voltak már Tzumo koncertjén, tudják, hogy nincs két ugyanolyan előadása, így bátran ajánlom azoknak is ezt a koncertet, akik már hallották a Gypsy Dreams-et.
A zenekar vezetőjét, Tzumot kérdezem az ünnepi eseményről.

 

Úgy tudom, lesz közvetítés, egyenesen élőben az International Jazz Day oldalon is. Hogy tudtad ezt elérni, kivel tárgyaltál? 

Tzumo Gypsy DreamsBudapest Jazz Club felkérte az új zenekarom, hogy játsszunk a Nemzetközi Jazznapon. A Tzumomusic insta oldalamon megosztottam az eseményt, aztán másnap megosztotta a Herbie Hancock Institute és a jazzday.com insta oldala is a koncertet.
Nagyon örültem neki és egyből felvettem velük a kapcsolatot.

Kellemes érzés, hogy nem a személyemen, hanem a zenémen keresztül tudtam elérni, hogy felfigyeljenek rám, aminek még jobban örülök!
Legutóbb Terence Blanchard írt dicsérő kommentet a Gypsy Dreams bemutatkozó videó alá, ami remek visszaigazolás számomra.

 

Ha minden jól megy és nem szól bele a technika ördöge, akkor online látható lesz a koncert.
Felvétel is készül róla, ami a jazzday és a BJC oldalán lesz elérhető. Azért mindenkit várunk szeretettel este 8 órára a BJC-be, mert élőben az igazi a zene.

Tzumo Gypsy Dreams

Milyen viszony fűz az alapítóhoz, Herbie Hancockhoz?

Két évig volt a mentorom az Institute-ben (Hancock Institute of Jazz – a szerk.) Los Angelesben, 2003-tól 2005-ig. Rengeteget koncerteztünk a világ szinte minden táján, felejthetetlen élmény volt. Remélem, újra látom hamarosan, maradandó élmények ezek.

 

Kik a vendégek és miért pont ők azok? 

Németh Ferenc – dob,
Pecek Lakatos Krisztián – bőgő,
Bacsó Kristóf – szaxofon,
Pozsár Eszter – fuvola,
Szabó Gabriella – vokál
Czibere József – ütőhangszerek 
Kiváló muzsikusok mind!

Ferivel és Kristóffal lassan 25 éve muzsikálunk, szeretek velük zenélni. 

Krisztiánnal is évek óta játszunk. Emlékszem, gyerekkorában alig érte fel a bőgőt, de már úgy játszott, mint a profi amerikai bőgősök.

Eszter kiváló fuvolista, nagyon nyitott zenész, más fúvóshangszereken is játszik a zenekarban.

Józsit is régóta ismerem, kiváló, érzékenyen zenész.

Gabi, a feleségem kiváló jazzénekes, szép hangszíne van, gondoltam, hogy pár kompozícióban jól hangzana az ének a fuvolával.

 

Csak saját szerzeményeket adtok elő az új formációddal? Mennyire alakítottad át őket erre az alkalomra?

Lesz egy-két roma dalfeldolgozás is. Folyamatosan változtatok valamin, nem szeretem mindig ugyanúgy játszani a számokat.

 

Komponáltál új számokat ehhez a speciális formációhoz?

Igen! Egyfolytában komponálok.

 

 

 Fotó: Irk Réka, Tzumo archivum

Egy kis kedvcsináló:

 

 

 

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005