Már 2019-ben találkoztam Giovanni Guidi „Avec  le temps” c. ECM lemezével, amelyről kritikám is megjelent a Gramofonban. A lemez már csak francia címével is feltűnt az inkább angol orientációjú német kiadó kínálatában. Kiderült, hogy a két évvel korábban rögzített lemez egy francia stúdióban készült és éppen a címadó számmal tisztelegtek a vendéglátó ország előtt. (A dal szerzője Léo Ferré volt és Dalida vitte sikerre 1972-ben. A lemezen ugyan kvintett játszott, de ezt a számot csak trióban adta elő Guidi.) Aztán 2021-ben is feltűnt a pianista, mégpedig az olasz jazz egy másik kiemelkedő képviselőjének „holdudvarában”: a trombitás Enrico Rava szextettjében, az „Edizione Speciale” c. ECM albumon játszott, amit viszont az antwerpeni Jazz Middelheim koncertteremben rögzítettek, a kiadáshoz képest ugyancsak két évvel korábban. (Ajánlónk 2022. április 21-én jelent meg „Az olasz jazz ismét kitett magáért” címmel.) Ilyen előzmények után nagy érdeklődéssel tettem be a lejátszóba Guidi legfrissebb albumát, amely kvartett formációban készült – ugyanabban a francia stúdióban, mint a 2017-es „Avec le temps”.

A lemez repertoárja ismeretében csaknem szerzői alkotásról beszélhetünk. Ugyanis a mindössze hét számból négy Guidi, egy pedig a kvartett tagjainak szerzeménye. Így mindössze két „hozott anyag” van, ráadásul az egyik a mindenki által szívesen játszott „My Funny Valentine”, a másik pedig egy olasz népdal. Ami pedig az egész produkció „kivitelezését” illeti, erősebben érvényesül a kortárs improvizatív zene a mainstreammel szemben. Ezt az is jól mutatja, hogy a számok túlnyomó része trió felállásban hangzik el, pedig egy kiváló fekete-amerikai tenorost hívott meg Guidi a kvartettjébe, aki a „Coltrane-iskola”  eminense. Különösen a kvartett által jegyzett „Only Something”-ban és a lemezindító olasz dalban remekel. A zárószámban inkább a Jan Garbarek-féle észak-európai szaxofon „sound”-ot hozza. Három saját szerzeményben és a „My Funny Valentine”-ban olyan elvont zongorajátékot hallunk, amely már leginkább Brad Mehldau elvarázsolt világát idézi… Lehet, hogy erre utal az album címe is, azaz a „A New Day”, mivel ilyen szám nincs a készletben, az ECM füzetekből pedig soha , semmi információ nem „szivárog ki”. Ismerős azonban Thomas Morgan bőgőjátéka, nem csoda, hogy mostanában számos „projektben” találkozhatunk vele. Emiatt aztán mi is megcsodálhattuk már többször is „élőben”. Nem egy bővérű Christian McBride, de amit nyújtott pl. Bill Frisellel duóban (Magyar Zene Háza) vagy Joe Lovanoval (Müpa) – felejthetetlen volt. João Lobo portugál dobos is a trió állandó embere, hiszen mindketten (Morgan és Lobo) már a 2017-es albumon is játszottak.  Az olasz tenoros, Francesco Bearzatti „lecserélése” az afro-amerikai James Brandon Lewis-ra véleményem szerint jó döntésnek bizonyult, mert nem árt az ECM-hangzást kicsit „dögösebbre” venni, mondhatnám kissé „amerikanizálni”.

Mindezzel együtt nagy várakozással tekintünk Guidi újabb „projektjei” elé!  

GIOVANNI  GUIDI:  A  NEW  DAY    ECM  Records    (Hangvető)

• Cantos Del Ocells (Tradicionális olasz dal)
• To a Young Student (Giovanni Guidi)
• Means for a Rescue (Giovanni Guidi)
• Only Sometimes (Guidi/Lewis/Morgan/Lobo)
• Luidi (The Boy Who Lost his Name)   (Giovanni Guidi)
• My Funny Valentine (Richard Rodgers/Lorenz Hart)
• Wonderland (Giovanni Guidi)

Közreműködnek:

Giovanni Guidi   zongora
James Brandon Lewis   tenorszaxofon
Thomas Morgan   nagybőgő
João Lobo   dobok