Überlingen / Bodensee - tóparti kisváros, a muzsikus lakhelye

A holnap 85 éves Dudás Lajos nagy elismerésnek örvend Magyarországon is, különösen a kritikusok rajongják körbe sokoldalúsága, igényessége és egyedi stílusa miatt. A Németországba költözése után sem felejtette el magyar zenész barátait, amikor tehette, meghívta őket a zenekarába játszani. A külföldre távozott zenészek közül jó barátságot ápolt Zoller Attilával, Tommy Viggel, Szudy Jánossal, a hazai zenészek közül pedig sűrűn lépett fel Kőszegi Imrével, Berkes Balázzsal, Pege Aladárral. Az életéről részletesen írt Márton Attila a 80. születésnapi köszöntőjében.

• Irk Réka / Jazz.hu: Milyen tanáccsal látná el ma a fiatal énjét?
• Dudás Lajos: Visszapillantva és egy élet tapasztalataival gazdagodva ugyanazt tanácsolnám magamnak, illetve megfogadnám azokat a tanácsokat, amelyeket suhanc koromban kaptam. Talán a legfontosabb, amiért egy életen keresztül hálás vagyok, hogy szüleim minden erővel megakadályozták, hogy ’56-ban a „haverokkal” kiszökjek hazámból. Így megkaphattam tanáraimtól – Herrer Pál, id. Berkes Kálmán (Balázs nagybátyja volt), majd Váczi Károly – a lehető legalaposabb klasszikus kiképzést, zenei pályafutásom alapját.

 Kurt Billker dob, Philipp van Endert gitár, Szudy Janos ütőhangszerek,
Dudas Lajos clarinét, Vitold Rek bőgő 
Az ENCORE CD-lemezfelvetel visszahallgatasa / AtM Studio Köln, 1996
 Kiadta a Rillophon Records / Düsseldorf

• Irk Réka / Jazz.hu: Emlékszik arra, amikor megérezte, hogy a szaxofont vissza kell cserélnie klarinétra? Miért maradt ez a jellemző hangszere? Hogyan találta meg benne a helyét?
• Dudás Lajos: 16–17 éves koromban már elértem egy relatív jó színvonalat klarinéton, ami felkeltette kíváncsiságomat a szaxofon iránt. Szüleim vettek egy használt hangszert, és pár napos fújkálgatás után észrevettem, hogy ez a hangszer semmi nehézséget nem okoz egy felkészült klarinétos számára. Két héttel később már pénzt kerestem vele gimnáziumunk szombati táncestjein. Függetlenül ettől minden erőmet a klarinétra fordítottam, szaxofonnal csak szórványosan, autodidakta módon foglalkoztam.
  A 60-as évek elejétől egyre gyakrabban, majd főiskolai tanulmányaim befejeztével fő hangszerem lett a szaxofon, és az is maradt kb. tízéves freelancing tevékenységem idején.
  1973-ban beindult pedagógiai munkám, mint klarinét tanár zeneiskolában, majd a főiskolán, és visszafordultam – csaknem kiéhezve – a klarinétra! Talán többet is elértem volna szaxofonon, hiszen sokak állítása szerint „kitűnően” játszottam. De az nem volt elegendő számomra: célom volt, hogy fő hangszeremen a Top Ten-be, a legjobbak közé kerüljek. Ennek előfeltétele, a hangszer tökéletes uralása, kézzelfogható volt. Bocsánat, itt javítanom kell – egy egész élet nem elegendő egy hangszer tökéletes uralására… (Dizzy Gillespie)

• Irk Réka / Jazz.hu: Volt olyan tanácsa a pályája során, ami meghatározó volt az életében, és tovább szeretné adni?
• Dudás Lajos: Ha zenével, különösen, ha jazz-zenészként kívánod megkeresni kenyeredet, gondoskodj arról, hogy legyen egy lehetőleg biztos, zenével kapcsolatos foglalkozásod. Egy zenekari vagy egy pedagógiai állás, amely egy bizonyos szabadságot ad művészi terveid megvalósításához.
  Különben úgy jársz, mint számos jónevű jazzmuzsikus, aki nagy hangon dicsekszik – „New Yorkban koncerteztem” – aztán kiderül, hogy egész nap az utcasarkon „koncertezett” néhány dollár reményében.
  A washingtoni szimfonikus zenekar koncertmestere megvizsgálta egy utcai muzsikus lehetőségeit a város legfrekventáltabb metróállomásán, ahol négy órán keresztül, a legmagasabb színvonalon hegedült – Paganini-etűdök, Bach szólószonáták, partiták – a fárasztó „munka” végén 30 dollárt számolt a tokjában…

 Dudás Lajost Deseő Csaba kérdezte a karrierjéről, 2021

• Irk Réka / Jazz.hu: Melyik időszakot tartja legnehezebbnek az életében zenészként?
• Dudás Lajos: Az 1963 és 1973 közötti tíz év, mint szabadúszó – freelancing – zenész. A bizonytalanság, a várakozás, jön-e szerződés a következő hónapra vagy sem, hol lépünk fel, és főleg kiknek játszunk.
  Például a dél-németországi US katonai klubokban lehetett sok jazzt játszani, de ott is néha idegölő volt, amikor a GI-k (amerikai katonák (General Issue) – a szerk.) kívánságára egy este 5–6 alkalommal kellett Yakety Sax-ot vagy Klarinet-Muckl-t játszani. Az ún. wishlist már kezdés előtt tornyosult a zongorán: „play something by Boots Randolph”, vagy Tijuana Brass-tól, Jimi Hendrixtől…

 Leo Siberski karmester, Dudas Lajos szerző/szólista, Martin Gjakonovski nagybőgő
Zenekari próba a < CLASSIC MEETS JAZZ > projekthez, 2006
Deutsche Kammerakademie Neuss & Lajos Dudas Quartet

• Irk Réka / Jazz.hu: A saját hangzásvilágának felépítése mikortól lett tudatos?
• Dudás Lajos: Az első produkció az én nevem alatt a Reflection of Bach című nagylemez volt, a 70-es évek közepén, mellékesen az egyetlen LP, amely több ezres példányban elkelt. A kölni rádióadó, a WDR szerkesztője a lemez bemutatása után megjegyezte: „Dudás Lajos bebizonyította alapos tudását klarinéton, jó lenne, ha ezután bemutatná egyéni, alkotó, a mainstreamtől eltérő profilját.”
  Ezen elgondolkoztam – és igazat adtam neki! Mi értelme van átvenni, elsajátítani egy stílust, amely nem az enyém, amely másé?
  Érdeklődéssel kezdtem hallgatni a „középúttól” eltérő, korabeli, már neves, újító jazzmuzsikusokat – Charles Lloyd, Kenny Wheeler, Benny Wallace, Tony Scott, Attila Zoller… Mit tudok ezek műveiből a számomra használhatót átvenni?
  Több hónapos kísérletezés időszaka következett, amely egy biztos pedagógiai állás nélkül nem lett volna megvalósítható! Elkészült az új nagylemez anyaga, az amerikai vibrafonos Tom van der Geld, a holland-német bőgős Alfred Haurand és a német dobos Kurt Billker közreműködésével – DETOUR – mint egy villám bevágott!
  A legnagyobb német TV-műsorlap, a HÖR ZU ezt írta szó szerint: „Végre egy modern jazzklarinét, amelyet érdemes meghallgatni.”
  Kritikák és rádióműsorok tucatjai követték, kiemelkedő a német „jazzpápa”, Joachim-Ernst Berendt műsorában: DETOUR, a hónap jazzlemeze, vagy a neves Albert Mangelsdorff a frankfurti rádióban: „Honnan jött elő ez a magyar gyerek, aki valahogy mindenkitől eltérően klarinétozik…?”
  Stílusom a 80-as évek elejétől stabilizálódott, csiszolódott, de végig megmaradt a váltakozó kontextusok – latin, jazzrock, free, bebop stb – ellenére.

• Irk Réka / Jazz.hu: Mennyit gyakorolt egy nap a 20-as, majd az 50-es éveiben?
• Dudás Lajos: Konzis/főiskolás koromban nagyon sokat – úgy 5–6 órát naponta – plusz az esti/éjszakai zenélés a budapesti szórakozóhelyeken. Ezt talán ma már kevesen tudják, de a 60-as években majd minden szórakozóhelyen a kor legjobb jazzmuzsikusai játszottak – Béke kupolában Herrer Pál bandje, Gellért szállóban a Garay kvartett, Astoriában Kertész Kornél, Moulinban a Nebuló Band (ott én tenorszaxofonon…), Körössy Jancsi kvartettje a Royal szállodában (Ablakossal, a kor legnagyszerűbb magyar altszaxofonosa volt! /Ablakos Lakatos Dezső – a szerk./). Ezt lehetne a végtelenségig sorolni…
  Az 50-es éveimtől a 80-as éveimig természetesen kevesebbet gyakoroltam, hiszen a kemény munkával elért alap megvolt.

• Irk Réka / Jazz.hu: Külföldön mennyire azonosították a híres magyar zeneszerzőkkel, mint Liszt vagy Bartók? Elvárták, hogy játssza a műveiket? Vagy ez már saját igény is volt?
• Dudás Lajos: Néha betettem műsoromba egy-egy Bartók-, sőt Liszt-szerzeményt vagy népdalt, amelyeket a végén alig lehetett felismerni. Nem kívántam belemerülni sok kelet-európai jazz-zenész stílusában, a népzene és jazz állandó kevergetésébe, nem találom izgalmasnak, hiszen a Great American Songbook jobbnál jobb témákat nyújt!
  Akkor is, amikor amerikai jazzt játszom, a kritikusok mindig valami magyaros-népieset keresnek játékomon, amit úgy látszik, nem tudok letagadni, ha akarom, ha nem! Őszintén mondva, néha bosszantott.
  Ennek ellenére legsikeresebbek adaptációim – mind kritikusoknak, mind az átlagos jazzkedvelőknek – a Bach- és Bartók-átdolgozások voltak.

 A CD < BRÜCKENSCHLAG > megjelent a JazzSick Records lemezen. (2016)
 "...szférikus, impresszionista panoráma a Magyar Képekben, melyet Dudas Lajos
           közvetlenül Bartók Béla szerzeményére alapozott."  JAZZ ZEITUNG Regensburg

• Irk Réka / Jazz.hu: Milyen váratlan zenei találkozásai voltak?
• Dudás Lajos: Londonban, a nemzetközi Clarinet Meetingen találkoztam két nagyszerű német klarinétossal. Tudtunk egymásról, de nem személyesen: Theo Jörgensmann és Eckard Koltermann. Hangszer volt nálunk, „játsszunk valamit”… egy spontán, szabad improvizáció, minden megbeszélés nélkül! Egyszerűen hangokat dobáltunk a térbe, egymásra helyeztük, mint a legó kockákat – a zenei eredmény elsöprő volt! Elhatároztuk, hogy hazatérve egy klarinétkvartettet alapítunk – a legendás CL4 megszületett!
  Az európai US clubok frankfurti menedzsere jelezte, hogy egy nagynevű művészházaspár jön Amerikából tíznapos koncertturnéra, szükségük lenne egy mini big bandre helyi zenészekből, lenne-e kedvem velük tartani – beleegyeztem. Pár nappal később a nyolc zenész első találkozása megtörtént, plusz a házaspár bemutatkozása: Louie Bellson dobművész és neje, Pearl Bailey, Broadway-sztár voltak. A hozott hangszerelések kottatartókon, és kezdtük a próbát. Mit mondjak – egy műsor, egy csaknem felülmúlhatatlan zenekari sound, egy fergeteges dobos és fantasztikus énekesnő… felejthetetlen két hét az életemben. Ilyesmit tucatjával tudnék elmondani, de a hely hiánya miatt nem fog sikerülni…

• Irk Réka / Jazz.hu: Amíg koncertezett, mennyire befolyásolta a játékát a közönség összetétele, hangulata vagy visszajelzése?
• Dudás Lajos: „Mindenekelőtt nekem kell tetszeni, amit játszom.” (Miles Davis) „Ne feledd el, hogy a közönségnek játszol, nem a saját szórakoztatásodra!” (Richard Strauss) A két vélemény között nehéz középutat találni! Én inkább Miles irányába hajlok, nem nagyon érdekel a közönség hangulata, visszajelzése.
  Különösen nehéz ez kortárszenei műsor keretében, ahol szabadon improvizálsz, nehezen emészthető hangzásokkal, megfogható témák nélkül. Egyszer kérdezi szünetben egy hölgy: „Érdekes, amit játszanak, de mi ez? Nem értem…” Hölgyem, ha én tudnám, hogy ez mi, elmagyaráznám, de sajnos sokszor fogalmam sincs, hogy mit játszunk… Sokatmondó válasz…

• Irk Réka / Jazz.hu: Még a mai napig ad ki lemezeket az óriási életművéből. Miért tartja fontosnak a fizikai lemezeket?
• Dudás Lajos: Évtizedekkel ezelőtt jelentősége volt egy CD-produkciónak anyagi és művészi szempontból. Manapság CD-t csak dokumentálás szempontból készítesz, és talán azért, hogy köztudatban maradj, ne felejtsenek el abban a percben, amikor hangszeredet letetted…

• Irk Réka / Jazz.hu: Annyira sokoldalú a zenei pályája, hogy nem hagyhatom ki a kérdést: mennyire fontos, hogy egy jazz-zenész meg tudjon újulni?
• Dudás Lajos: Egy kutató/kísérletező jazzmuzsikus többnyire pályája elején megtalálja – ha egyáltalán – „saját hangját”, amelyet további karrierjében nem, vagy alig változtat. Vegyük Milest példaként. Már elején megértette (jazz-zenészek ezreivel szemben), hogy a „kevesebb az több”, felesleges hangokat nincs értelme játszani, és a hideg – cool! – vibrálás nélküli trombitahangot végig megtartotta, függetlenül attól, hogy bebopot, fúziós jazzt vagy latin rockot játszott.
  Klarinétstílusom valamikor a 70-es évek végén kikristályosodott, és máig megmaradt…

Isten éltesse sokáig a szerkesztőség nevében, Lajos!

2026
<Birthday Event > Lajos 85. születesnapjára - The Music of Lajos Dudas -
Március 20-án a Rajna melletti Neuss város közreműködésével
  Az uj CD < SOUNDS FOR RELAXING DAYS > kapcsolat: eldudas(at)hotmail.de

Dudas Lajos a Magyar Rádio februári műsorában
Február 17-én, 23-24 óra között - Bartók rádió - Éjszakai Jazzklub 
Február 22-én, 17:30-18:30 órakor - Bartók rádió - Zenei talalkozások
          Február 24-én, 11 órakor - Szakcsi rádió - az Éjszakai Jazzklub ismétlése

Fotó: Dudás Lajos archívum, Irk Réka