Coleman (1930–2015) a The Shape of Jazz to Come (1959) és a Free Jazz: A Collective Improvisation (1960) albumaival forradalmasította a műfajt: megszabadította a bebop kötött akkordmeneteitől, bevezetve a harmolodika elméletét, ahol dallam, harmónia és ritmus egyenrangúan, szabadon áramlik. A lemez üzenete egyértelmű: a free jazz nem öncélú zenélés, hanem mély, őszinte párbeszéd, amely rendszerben közli mondanivalóját. Balázs Elemérrel, P. Varró Szilvia beszélgetett.

P. Varró Szilvia: Az albumot a free jazz egyik alapítója, Ornette Coleman szellemisége inspirálta. Mikor találkoztál a zenéjével először?
Balázs Elemér: Jól ismertem Ornette Coleman zenéjét. Fantasztikus szaxofonos és a free jazz egyik megalapítója, de korábban nem hallgattam rendszeresen albumait. A free jazz egyszerűen nem kötött le ifjú éveimben. Amikor elkezdtem a jazz útján járni, az akkori legnagyobbak voltak a példaképeim: George Benson, Chick Corea. Tizenöt évesen, kivételes tehetségként kerültem a jazztanszakra, és éppen akkor jelent meg Keith Jarrett Standards, Vol. 1 című lemeze, amely hatalmas hatással volt rám, mert én is főként standardeket játszottam. Onnantól éjjel-nappal Jarrettet és Pat Methenyt hallgattam walkmanemen. Elsősorban a mainstream jazzel törtem be a legjobbak közé, aztán a standardek és a fúziós jazz következett. Oláh Kálmánnal és Egri Jánossal a Trio Midnightban már aktívan kísérleteztünk, de a mainstream maradt a meghatározó, mint a Balázs Elemér Groupnál is.

Hogyan kerültél közelebb a free jazzhez a zenei karriered során, és mi volt az a pillanat, amikor úgy érezted, kész vagy egy teljes albummal tisztelegni előtte?
Balázs Elemér: Befutott zenekarként meghívást kaptunk a Szerbiában lévő, vajdasági Magyarkanizsára egy free jazzfesztiválra, ahol a populárisabb repertoárunkkal léptünk fel olyan előadók sorában, mint Szabados György és Benkő Róbert, akik a magyar free jazz jeles képviselői. Másnap egy jam sessionön volt lehetőségem free jazzt játszani. Mivel Gadó Gáborral korábban már többször muzsikáltunk ebben a műfajban, bátran igent mondtam. Viszont meglepve tapasztaltam, hogy miután a szakma beskatulyázott „mainstream zenészként”, kicsit távolságtartóan viselkedtek. Ezt akkor igazságtalannak éreztem, mert a free jazz, ahogy a neve is mutatja, a szabadságról, a szabad asszociációról, az áramlásról és az egymást inspiráló párbeszédről szól, nem klikkesedésről vagy belterjességről. Ezért akartam megmutatni, hogy lehet ezt a zenét mélyen, őszintén, igényesen játszani. Már régóta játszottunk koncerteken egy-egy Coleman-témát, csak album nem készült belőle. Mostanra érlelődött meg az ötlet.

Mit jelent számodra a free jazz lényege, és miért fontos Ornette Coleman öröksége ma is?
Balázs Elemér: A free jazznél is elengedhetetlen a magabiztos, kiváló, magas szintű hangszeres tudás. Sokan csak imitálják a szabadságot, de a hangszerükkel nem tudják igazán kifejezni a belső érzéseiket, és ez a hangzáson nagyon érződik. A hatvanas évek Amerikájában a free jazz a polgárjogi mozgalmak lázadása is volt, az afroamerikai közösség hangja a szabadságért. Őszintén, belülről kellett jönnie. Coleman harmolodika elmélete szerint a zene elemei egyenrangúak nincs „alá-fölé” rendelés, csak tiszta, kollektív áramlás. A zenész az improvizációban megnyitja a lelkét, és az adott témára a saját érzéseiből reflektál. Ha ez nincs meg, öncélúvá válik a játék. Ezért szántam üzenetnek ezt az albumot: Coleman kompozícióin keresztül szerettem volna megmutatni, hogy lehet ezt a zenét úgy játszani, hogy érezni lehessen a mondanivalóját, az őszinteségét és a mélységét. Az ország legjobb zenészei, a kreatív improvizáció igazi mesterei működtek közre az albumon, ők teszik hitelessé az egészet.

A Balázs Elemér Quintet felállása egyértelműen emlékeztet Pat Metheny 80/81 albumára (két tenorszaxofon, gitár, nagybőgő, dob). Miért épp ez a felállás?
Balázs Elemér: Pontosan. Pat Metheny 80/81-je (amelyen Dewey Redman és Michael Brecker szaxofonozott, Charlie Haden bőgőzött, Jack DeJohnette dobolt) olyan inspirálóan hatott rám, hogy a kvintetben ugyanezt a felállást választottuk: Bacsó Kristóf és Zana Zoltán szaxofonjai, Fenyvesi Márton gitárja, Lakatos „Pecek” Krisztián nagybőgője és az én dobolásom. Ez a hangzás tökéletesen alkalmas a szabad, kollektív improvizációra: a két szaxofon párbeszéde, a gitár textúrája és a ritmusszekció szabadsága csodálatos teret ad a kreativitásnak. Metheny egyébként később, az 1985-ös Song X című lemezen közvetlenül is kollaborált Ornette-tel. Az album nagy hatással volt rám, mert ott a fúziós gitár és a free jazz szaxofon valódi, egyenrangú találkozását hallani.

Megítélésed szerint a jazzszakma kissé felhígult az utóbbi években. Milyen üzenetet szeretnél ezzel az albummal közvetíteni a közönségnek és a szakmának?
Balázs Elemér: Igen, folyamatosan harcolunk ellene. A showbiznisz égisze alatt könnyen megtévesztik a közönséget a felszínes, középszerű játékkal, és a mesterséges hype miatt ez válhat „népszerűvé”, elvonva a figyelmet az igazi jazzről. A jó zenészt az választja el a közepestől és a rossztól, hogy a valóban jók tudják egymásról, kik azok. A szakmának is felelőssége, hogy ne tűrje meg a középszerűséget. Albumunk az igényességre, őszinteségre, mélységre hívja fel a figyelmet.

Február 12-én volt a lemezbemutató koncert az Opus Jazz Clubban. Milyen volt a fogadtatás?
Balázs Elemér: Öröm számomra, hogy jól sikerült, és ekkora hatással volt a hallgatóságra. A koncert után rengeteg gratulációt kaptunk mind a közönségtől, mind a szakmabeliektől, kiemelve a zenészek makulátlan, improvizatív játékát, a szabadság, az őszinteség és a mélység zenéjét. Ez mutatja azt is, hogy jó úton haladunk.

Pat Metheny hallotta-e már az albumot?
Balázs Elemér: Még nem, de hamarosan Magyarországra látogat, és remélhetőleg találkozunk. Feltétlenül adok neki egyet, nagyon érdekel a véleménye, hiszen neki is van hasonló albuma Ornette-tel.

P. Varró Szilvia: A lemezborító is más, mint a korábbi lemezeknél: monokróm, absztrakt grafika. Ki volt az alkotója?
Balázs Elemér: Egyik kedves barátom, Mádai Balázs – aki a zenekar menedzsere is volt egy ideig – kiváló grafikus. A Balázs Elemér Groupnak is tervezett már borítót, és a free jazzért is rajong, ezért egyértelmű volt, hogy őt kérjem fel. A vizuális elképzeléseimet figyelembe véve álmodta meg az album borítóját, amely tökéletesen tükrözi annak hangulatát és szellemiségét: a free jazz ritmusainak absztrakt, tiszta, őszinte lenyomata.

Opus Jazz Club, 2026. február 12.

Fotó: Hrotkó Bálint / BMC

Kapcsolódó cikk: A sokoldalú Balázs Elemér Ornette-projektje