fbpx

Jazz

Idén is tíz kategóriában kaphattak díjat magyar művészet, tudomány, sport és szellemi élet kiemelkedő képviselői. A Müpában pénteki gálaesten adták át a díjakat.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyik iskolájának gyűjt a Jazzation és egy Belgiumból érkező acapella együttes  a Jókai Klubban.

Jimi Hendrix 77 éves lenne a héten. Több fúziós zenekar is készül erre az évfordulóra.

November 21-én adták át a 2019-es Junior Prima Díjakat a Müpában.

Felysa karácsonyi hangulatot teremt november 29-én a Budai Villaesték-sorozat első állomásán, a Barabás Villában. A New Yorkban és Budapesten felvett „Senses” albumát fogja bemutatni borkóstolóval és fotókiállítással egybekötött koncerten.

A Múzsadíj azért jött létre Miskolcon, hogy azokat az embereket díjazza, akik tettek valamit Miskolc művészeti életéért. Idén a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium jazz tanszaka veheti át ezt az elismerést.

Sajnos csak három jazz koncert került az évente megrendezésre kerülő kortárs művészeti fesztivál programjába idén.

A jazz kedvelőinek és művelőinek örömére színvonalas szabadtéri helyszínnel bővült a fővárosban fellelhető koncerthelyszínek szűk köre. Idén első alkalommal került megrendezésre az Orczy Summer Chill fesztivál a megújuló VIII. kerület szívében, de a szervezők bizakodóak a folytatást illetően.

A világhírű fúvósokon kívül, még fellép Dee Dee Bridgewater, Copland, Dave Holland is a Get Closer rendezvényein ebben a hónapban.

Gratulálunk Snétberger Ferenc gitárművésznek a Magyar Örökség-díjhoz, amit gitárművészete és zenei tehetséggondozó munkásságáért kapott szeptember 21-én.

© 2019-23 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005