Mindkét említett művész munkásságát régóta ismerem és figyelemmel kísérem. Rieger Attila (1975) a hazai jazz középgenerációjához tartozó muzsikus. Megcsodálhattam játékát több alkalommal és különféle formációkban, bár soha sem kapott tehetségének megfelelő fellépési lehetőséget, különösen annak fényében, hogy 2000-ben a Magyar Rádió Zoller Attiláról elnevezett jazzgitár tehetségkutató versenyének döntőse volt. Egyébként 2004-ben fejezte be tanulmányait a jazz tanszakon, ahol mesterei Babos Gyula és Horányi Sándor voltak. Alapítója volt a Trio Minornak, amely 2009-ben Magyar jazz Szövetség combo versenyének győztese lett. (Az album Mr. Minor c. száma bizonyára erre utal.) Rozsnyói Pétert (1980) először Kőszegi Imre együttesében hallottam a Márványteremben. Aztán mind koncertjeiről, mind lemezeiről gyakorta írtam, valóságos Rozsnyói-fan lettem. Ezért is nagy öröm számomra, hogy két ilyen azonos hullámhosszon lévő művészember találkozott ebben a formációban. De a lemez további szereplői is régi ismerőseink: a számok egy részében és az alternatív felvételekben is Fender Rhodes használatával  közreműködő (és ily módon az együttesnek is névadója), Horváth Albert billentyűs, valamint a ritmustandem sokfelé foglalkoztatott tagjai: Oláh Zoltán a bőgőnél és Csízi László a doboknál.

A nyolc kompozíció négy alternatív változattal tizenkettőre növekszik. Igazi szerzői lemezről beszélhetünk, hiszen a nyolcból  hatot Rieger, kettőt Rozsnyói további kettőt pedig ők ketten jegyeznek. Csak üdvözölni lehet ezt a „merészséget”, mert sok kritikus azt véleményezi, hogy egy debüt-lemez még a stabil-készletből dolgozzon. Szerzőink esetében viszont érett zenei intelligencia és profizmus birtokában olyan kis remekművek születtek, amelyek nem a popzene irányában engedményeket tévő és nem is a jazz-standardek megkövesedett hagyományait követik. Egyik téma szellemesebb, mint a másik, a „kivitelezés” ugyancsak elsőrangú. Pedig mind gitárosokban, mind pedig zongoristákban  soha sem szűkölködő jazz szcéna a hazai, remekül felkészült művészek tucatszám vannak a színen. Ilyen kínálat mellett nem könnyű figyelemreméltó produkcióval előállni. Nos, nekik sikerült. És ezt nemcsak a recenzens mondja, de a kísérőfüzetben Peter Bernstein olyan laudációja olvasható, ami felér egy Grammy előterjesztéssel. „Csodás lemez, gyönyörű szerzeményekkel. Attila hihetetlen hangzásvilágot jelenít meg fantasztikus gitárjátékával, amely egyéni és érett zeneiséget tükröz. Az együttes rendkívüli érzékenységgel, beleérzéssel és kellő nagyvonalúsággal hozza felszínre minden egyes szerzemény hangulatát. Nagyszerű zene!” – írta ez év tavaszán a világhírű New York-i gitáros. De nem marad el a dicsérettel az évtizede Los Angelesben élő és sikerrel szereplő zongorista Szabó Dániel sem, amikor ezt írja: „Attila zenéjét hallgatva az ember spirituális útra lép, hiszen minden dala oly inspiráló és finom, hogy más dimenziókba repít. Az együttes tagjai figyelnek egymásra, senki nem próbál túl domináns szerepet alakítani. Klasszikus vonósnégyeshez lehetne őket hasonlítani, amelyben mindenkinek egyenlő szerepe van.” Még bátran hozzátehetem, hogy a jazzgitár-játék legjobb hagyományait lehet tetten érni Attila játékában, meleg, fülbemászó soundja is a legnagyobbakat idézi. De ugyanez mondható el Rozsnyói Péter intellektuális előadásmódjáról is. Briliáns szólóik felejthetetlen élmények. De el ne felejtsük a Rhodes művelőjét, Horváth Albertet, aki a 70-es évektől használatos analóg elektromos zongora mestere és a lemez öt olyan számában játszik, amelyből három korábban Rozsnyói Péter akusztikus zongorajátékával is elhangzik. A ritmusalapot biztosító Oláh Zoltán és Csízi László szenzitív kíséretét is csak dicséret illeti, de néhány szólójuk is színesíti a produkciót.

Végezetül nem lehet elmenni a lemez magas technikai színvonala és fizikai megjelenítésének dicsérete mellett sem, hiszen a régi, jól bevált vélemény szerint a „belbecs” mellett a „külcsín” is sokat nyom a latba. Álljon itt a felvételi és keverési munkákban jeleskedő Fenyvesi Márton neve, Kerekes Pál ugyancsak részt vett a rögzítési munkálatokban.  A sok-sok igénytelen, olykor idegborzoló lemezborító és kísérőfüzet ismeretében (és ez egyáltalán nemcsak a hazai produkciók sajátja) üdítő kivételnek számít ez az album, amelynek művészi fotóit Birtalan Zsolt készítette, az album dizájnja pedig Nemes Péter munkája. (Persze tudni kell, hogy Rieger Attila maga is kifejezetten érdeklődik a fotózás iránt, így nem csoda, hogy odafigyelt bemutatkozó lemezének kinézetére is.) Az pedig ugyancsak külön dicséretet érdemel, hogy a füzetben nemcsak a zenekarvezetőtől kapunk egy rövid tájékoztatást a jazz iránti korai érdeklődéséről, de a sokak által nem ismert hangszerről a Rhodes-ról is.

Gratulálunk a lemezhez és őszintén várjuk a folytatást! Annál is inkább, mert bátran kijelenthetjük, hogy ha a sok „önmegvalósító” produkció mellett (esetleg helyett) ilyen zenékkel árasztanák el a fiatal generációkat, alighanem sokkal többen éreznének rá a jazz gyönyörűségére!

Unit Records, 2021

Track lista:

1. Circle  (Rieger Attila)
2. Winter Waltz  (Rieger Attila)
3. Green Seeds  (Rieger Attila & Rozsnyói Péter)
4. Long-lost Brothers  (Rieger Attila)
5. Song  (Rozsnyói Péter)
6. Mr. Minor  (Rieger Attila)
7. Through the Plain  (Rieger Attila & Rozsnyói Péter)
8. Bouncin’  (Rozsnyói Péter)
9. Circle  (Rieger Attila)   alternatív felvétel
10. Long-lost Brothers   (Rieger Attila)   alternatív felvétel
11. Mr. Minor   (Rieger Attila)    alternatív felvétel)
12. Green Seeds  (Rieger Attila & Rozsnyói Péter)   alternatív felvétel

Közreműködők:

Rieger Attila   gitár  
Rozsnyói Péter   zongora     # 1, 2, 4, 5, 6, 7, 12
Horváth Albert   Fender Rhodes     # 3, 8, 9, 10, 11
Oláh Zoltán   bőgő
Csízi László   dobok