Halász Gyula: Mivel több évtizede baráti viszonyban vagyunk, ezért nehéz lenne más megszólítási formát választanom. Kedves Árpi! Először is engedd meg, hogy születésnapod alkalmából sok boldogságot és jó egészséget kívánjak!

Tavalyi találkozásunkkor rácsodálkoztam, hogy milyen fitt vagy és milyen jól emlékszel a több évtizedes történetekre, nevekre: Áruld el mi ennek a titka?

Beke Árpád: Hát ennek genetikai oka van elsősorban. Anyám 103 éves koráig élt és 90 éves elmúlt, amikor még németet tanított. A másik az, hogy az érdeklődésem még mindig megmaradt az irodalom és a művészetek iránt, de legfőképpen a zene érdekel. Ez utóbbi engem szórakoztat, kikapcsol és fiatalon tart! A harmadik, hogy a mai napig dolgozom. Körmenden és Szentgotthárdon vállalkozó orvosként működök. Fül-orr-gégészként, audiológusként, üzemorvosként, valamint foglalkozás-egészségügyi orvosként dolgozok.

Halász Gyula: Említteted, hogy a zene szórakoztat és fiatalít. Ez a jazz zenére is vonatkozik?

Beke Árpád: Igen! Ezt egy korábbi interjúban el is mondtam. Szerintem, a jazz egy olyan művészet, amit fiatal kortól, aggastyán korig lehet művelni, de szeretni feltétlenül.

Halász Gyula: Apropó! Trombitálsz még? Mikor játszottál koncerten?

Beke Árpád: A szemműtétem óta - az orvosok javaslatát betartva - nem trombitálok. Az utolsó koncert, ahol játszottam 2002-ben Sabáli László zenekarával volt. Ő a körmendi zeneiskola akkori igazgatója volt. Megjegyzem, hogy az ő édesapjával egyetemi éveim alatt Pécsett játszottam együtt. Kiváló dobos volt. Az amerikai fogságból hazatérve sok kottát hozott magával. Vele és másokkal, több helyen és több zenekarban is játszottam.

Halász Gyula: Most akkor térjünk rá a jazzel való kapcsolatod kialakulására. Mikor és hogyan kezdődött?

Beke Árpád: Hat évesen kezdtem el zenei tanulmányaimat zongorán, később trombitára váltottam. Jazz zenét először a családi archívumban fellelhető Odeon, Columbia, Parlophone, His Master's Voice bakelit korongjairól hallottam. Trombita tanáromtól, Arnberger Rudolftól - eredeti nevén Stefan Rudolftól - hallottam először élőben ragtime-ot játszani. Érdekes figura volt, aki Bécsben trombitaszakon végezte a felsőfokú tanulmányait. Nagykanizsára költözése után, a némafilmek alatt hol egyedül, hol zenekarával játszott. Sokoldalú zenész volt, aki a szalonzenétől az operettig mindent játszott, még swinges tánczenét is. A jazzel való komolyabb kapcsolatom Pécsett kezdődött. Itt hallottam először többek között olyan zenészeket, mint Kertész Kornél, Radics Gábor, Garay Attila, Pege Aladár, Kovács Gyula, Tomsits Rudolf. Pécsett is sok üzletzenésszel játszottam vendéglőkben, bárokban, és itt kapcsolódtam be az 1962-ben létrehozott pécsi jazz klub munkájába.

 Kém Sándor - zongora , Muik Tibor - dob, Murka László - basszusgitár, Ámon István - szaxofon, Beke Árpád - trombita

Halász Gyula: A következő mérföldkő Nagykanizsa volt, ha jól tudom?

Beke Árpád: Én 1964-ben kerültem vissza Kanizsára és kezdtem el orvosként dolgozni. Ezzel párhuzamosan kerestem azokat a zenészeket, akikkel jazzt lehet játszani. Pécsről már úgy jöttem, hogy sok lemezem és dokumentumom volt a jazzről. A helyi zenészekkel való megismerkedésünk után, ha alkalom nyílt jammeltünk és nálunk hallgattunk lemezeket. Az érdeklődők köre évek során annyira kibővült, hogy muszáj volt egy helyet találnunk arra, ahol összejöhettünk. Így született meg a jazz klub létrehozásának gondolata, amit tett követett, hiszen 1972-ben az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban megalakult a jazz klub. Rövidesen ezt a helyet is kinőttük, mert a taglétszámunk gyorsan növekedett és a technikai feltételek is jobbak voltak a Fegyveres Erők Klubjában (FEK). Két embert feltétlenül ki kell emelnem az akkori időszakból. Az egyik Pék Pál tanár, aki a középiskolás diákságot hozta magával a klubunkba. A másik Ámon István szaxofonos, aki a Kanizsa Jazz Együttes egyik alapítója, vezetője volt. Ő hivatásos katonazenészként sok olyan zenészt is behozott a helyi zenei életbe, aki sorkatonai szolgálatát Nagykanizsán töltötte. Például Vukán György is játszott itt a FEK-ben.

Halász Gyula: Mindez gondolom elképzelhetetlen lett volna az akkori városvezetés és az intézményigazgatók támogatása nélkül. Kiket emelnél ki közülük?

Beke Árpád: Zalavári Gyulát a városi művelődési osztály vezetőjét, Debreczeni Attilát a FEK igazgatóját, Noll Ferenc zenetanárt, Horányi Iván népművelőt, Fentős Ferenc igazgatót, Kalydy Jenő igazgatót és később Papp Ferenc igazgatót.

Halász Gyula: Hogyan működött a jazz klub és miként sikerült a jazz fesztiválokat megszervezni?

Beke Árpád: Kezdetben koncerteket szerveztünk kiváló hazai együttesekkel, és ismeretterjesztő előadássorozatot neves hazai jazz szakemberekkel, előadókkal. Elhívtuk hozzánk Gonda Jánost, Pál Sándort, Csányi Attilát, Juhász Elődöt, Simon Géza Gábort, Szabados Györgyöt és még rengeteg kiváló jazz zenészt. Helyi előadóként nekem volt egy sorozatom, a Világsztárok ABC-ben. Volt jazz-történei előadássorozat ahol a társművészetek is helyet kaptak. Az avantgarde jazzről Szabados György, Pék Pál és Polai György tartott előadásokat. Kiss Imre közvetítésével sikerült jazz témájú amerikai filmeket is bemutatnunk, az Amerikai Nagykövetség jóvoltából. A jazz fesztiválok megszervezésében, finanszírozásában a Magyar Rádió mellett az akkori Városi Tanács és a helyi vállalatok is részt vállaltak. Így sikerült a magyar élvonal mellett világ és európai sztárokat meghívni.

Halász Gyula: Tudom, hogy még órákig tudnánk beszélni a fesztiválokról, de térjünk rá a klubkapcsolatokra, és a Kanizsa Jazz Együttes működésére.

Beke Árpád: A hazai jazz klubok közül elsősorban a szekszárdi és a székesfehérvári klubbal volt jó kapcsolatunk. A klubélethez szorosan hozzátartozik, hogy rendezvényeinkről tudósításokat küldtünk a hazai és a nemzetközi jazz médiába. Az International Jazz Forum-ba Gelencsér Gábor és Devecseri István írt. A hazai lapokba én, Pék Pál, Polai György és Halász Gyula küldött anyagokat, és ő adta ki a Jazz Kanizsán című könyvet is.

A Kanizsa Jazz Együttest Ámon Istvánnal közösen hoztuk létre. A quintet Pálfi Attila zongora, Ámon István szaxofon, Beke Árpád trombita, szárnykürt, Gazdag István bőgő és Illés László dob összeállításban alakult meg. Időközben személycserék is történtek és volt, hogy országos szintű zenészek is játszottak velünk.

Halász Gyula: Elismerték-e valaha a jazzért végzett tevékenységedet?

Beke Árpád: Szakmai szempontból nagyra tartom azt, hogy a Magyar Zeneművészek Szövetségének szakosztálya engem bízott meg a Nyugat-dunántúli regionális klubok munkájának koordinálásával. Kulturális életben végzett munkámért 1982-ben a Szocialista Kultúráért kitüntetést kaptam. A kanizsai jazz fesztiválok 25. éves évfordulóján pedig a Liberális Nagykanizsáért Alapítványtól kaptam díjat. Pro Urbe kitüntetést 2003-ban Nagykanizsa Városától kaptam.

Halász Gyula: Akkor most térjünk vissza a közelmúltra. A kanizsai jazz-történet egyik fontos korszaka zárult le azzal, hogy 1988-ban elköltöztél Körmendre.

Beke Árpád: Megnősültem, családot alapítottam és orvosként is ott praktizálok. Két fiam van, akik mindketten tanultak trombitálni, de már egyikük sem aktív. Nagykanizsára, ha tehetem azóta is vissza-visszajárok a barátok és a jazz rendezvények miatt.

Halász Gyula: Milyen zenéket hallgatsz manapság?

Beke Árpád: Úgy is mondhatnám, hogy „mindenevő” vagyok. Mindig a hangulatomnak megfelelő zenét hallgatok az interneten.

Halász Gyula: Mint gondolsz ennyi év távlatából a jazzről, a jazz jövőjéről, a különböző országokban játszott jazz zenék jellegzetességeiről?

Beke Árpád: Úgy gondolom, hogy a jazz örök érvényű és óriási fejlődésen ment át. Jelenleg minden náció zenéje beépült a jazzbe. Tulajdonképpen egy nagy olvasztótégely lett. Ezen belül az egyes előadók stílusából többnyire megismerhető, hogy melyik országhoz tartozik, de ez sem minden esetben.

Jellegzetes például a hazai jazzben a Szakcsi-Lakatos Béla, Babos Gyula, Dresch Mihály és Borbély Mihály által képviselt vonal.

Halász Gyula: Köszönöm a beszélgetést és minden jót kívánok neked!