fbpx

Fiatalok célkeresztben – interjú Pallai Péterrel és Török Bettinával

2021. június 03.

Június 7-én és 8-án, hétfőn és kedden megtelik a Budapest Jazz Club fiatal pályakezdőkkel. Vannak olyan feladatai a lelkes diákoknak, amiket nem lehet online a négy fal között elsajátítani. Ilyen például a fellépés, a közönség előtti zenélés, a társakkal való csapatmunka.

Június második hetén 8 zenekarnak lesz ezt alkalma kipróbálni több mint egy év után. Harmónia Jazzműhely - mely céljai között a fiatalok bemutatását is fontosnak tartja - és a BJC segítségével színpadra állhatnak zenekarok, hogy bemutathassák és mélyíthessék tudásukat.

A kétnapos eseménynek, mely 19 órakor kezdődik, az ötletgazdája, de egyben szervezője is Török Bettina. Betti ismerős lehet, miután a BJC-ben a jegyeket tőle vásárolhatja már több mint egy éve (kisebb-nagyobb szünetekkel a Covid miatt) a közönség. Ezenkívül ismerős lehet több zenekarból is, például Somogyvári Péter beszámolójából és a tavaly félévi vizsgakoncertről is.

A Harmónia Jazzműhely alapítója Pallai Péter, aki Kerekes Györggyel 1999-ben kezdte meg a koncertszervezést. A Nyitott Műhely, a Ráday utca, a Dob utcai Szenes Pince és az Állatorvosi Egyetem után a BJC-ben kaptak helyet, és a kezdettől fogva előszeretettel léptettek fel fiatalokat. Ezek a tehetség-felvillantó koncertek futnak manapság a Jazz Csillagvizsgáló néven, melyen a Bartók konzi és az LFZE Jazztanszékének hallgatói közül lépnek fel negyedévente kiválasztott zenészek, énekesek. Ez a mostani fellépés különleges lesz, mert nem a konzi és az egyetem tanárai ajánlották kivételesen a fellépőket.

  • MagyarJazz: Mióta működik a Jazz Csillagvizsgáló?
  • Pallai Péter: 2006 ősze óta, csak akkor még nem Csillagvizsgálónak, hanem – nemes egyszerűséggel – Jazz Tehetségbörzének hívtuk. Még nem voltunk alapítvány sem, csak Kerekes Gyuri, jómagam és egy ideig Deseő Csaba segítségével futtattuk a Nyitott Műhelyben a „börzét”. Jó ideig, a nyarat kivéve, minden hónap első keddjén tartottuk a seregszemlét. Amikor vándorcirkuszként bolyongott a Harmónia Jazzműhely városszerte, akkor a börzére nem volt mód, de fiatal zenészek akkor is kaptak helyet nálunk. Például Bolla Gabi 15. születésnapján, a Harmónia égisze alatt mutatkozott be saját kvartettjével a Szenes Pincében. Amikor aztán a BJC adott nekünk helyet, ez az egész mutatvány az elegáns Csillagvizsgáló nevet kapta.

 

  • MagyarJazz: Miért volt számotokra fontos, hogy műsorra tűzzétek ezt a programot is?
  • Pallai Péter. Noha működésünk első kilenc évében még nem volt alapító okiratunk sem, de már akkor elhatároztuk, hogy kiemelt célkitűzéseink egyike a fiatal tehetségek ápolása lesz. Ebben a műfajban nagyon nehéz a fiataloknak érvényesülni. A közönség egy része meglehetősen sznob és esze ágában nem lenne meghallgatni ismeretlen zenészeket. Azt követően, hogy hat évi szorgos munkával kialakítottunk egy törzsközönséget és jó nevünk lett a szakmában, a közönség egy része már elhitte, hogy érdemes azokat is fülügyre venni, akikről még nem lehetett leírni, hogy ilyen-olyan díjat nyertek, vagy Herbie Hancockkal játszottak vagy már a TV-ben is szerepeltek. Számomra és Gyuri számára is mindig nagy öröm volt ezeket a csodálatosan tehetséges fiatalokat megtapasztalni és népszerűsíteni. Kapásból mondanám, hogy a hőskorszakban, a börzén olyan új csillagok tűntek fel, mint Vörös Niki, Karosi Juli, Fenyvesi Marci, Oláh Dezsőke, Farkas Norbi, Balogh Roland és még sorolhatnám.

 

  • MagyarJazz:  Betti, a Bartók konzi hallgatója vagy, de már egy egyetemet elvégeztél, ha jól tudom. Melyik volt ez? És miért váltottál?
  • Török Bettina: Szegeden végeztem az Ének-zene tanszéken Zenekultúra BA szakot, aminek lényege a művészetközvetítés, valamint a klasszikus zenei ismeretek elmélyítése. A jazz az egyetemi éveim alatt vált az életem részévé, de nem az egyetemen, hanem mellette OKJ képzést végeztem a Premier Művészeti Szakgimnáziumban, és az ottani tanáraim ismertették meg velem a műfajt, amibe egyből beleszerettem és azóta is elengedhetetlen része az életemnek.
    Nagyon hirtelen jött az ötlet, hogy jelentkezzek a Bartók konziba, hiszen sokáig távol állt tőlem a Budapestre költözés gondolata. A motiváció az volt, hogy jazzt akartam tanulni és erre Szegeden korlátozottak a lehetőségek (legalábbis akkor azok voltak). Emellett az is motivált, hogy két mostani osztálytársammal együtt tettük meg ezt a lépést, együtt jelentkeztünk a felvételire és végül mindhármunkat fel is vettek.

 

  • MagyarJazz: Milyen volt a második éved a konziban a karantén alatt? Kik a tanáraid?
  • Török Bettina: Szomorú vagyok amiatt, hogy a második évünket lényegében teljesen online oktatásban kellett töltenünk, ennek ellenére mégis azt gondolom, hogy a tanáraim kihozták a helyzetből a maximumot, és így is olyan tudást tudtak átadni, ami egy életen át elkísér majd.
    Emellett fontossá vált a technikai tudás, különböző kottaíró programok, stúdióprogramok használata, ismerete, amiben szintén nagy segítséget kaptunk tanárainktól.
    Engem Csuhaj-Barna Tibor, Ávéd János, Juhász Gábor, Pozsár Máté, Márkus Tibor, Révész Richárd, Lakatos Ágnes, Karosi Júlia, Geröly Tamás, Serei Dániel, Lukácsházi István, Molnár Szabolcs és Kanizsár Noémi tanítottak az elmúlt két évben, és ezúton is hálásan köszönök nekik mindent, hiszen olyan tudást, olyan információkat, segítséget kaptam tőlük, ami meghatározó volt számomra.

 

  • MagyarJazz: Gondolom az ötletet, hogy megszervezd fiatal jazzisták fellépését, pont a koncertnélküliség adta. Mindenki rögtön vállalkozott a feladatra, ami valljuk be nem egyszerű, miután egymással sem tudtak találkozni a zenekari tagok? Adódtak problémák?
  • Török Bettina: Igen, ez adta az ötletet. A két napon szereplő összesen nyolc zenekar mindegyike kötődik a Bartók konzihoz. Van aki még jelenleg is ott tanul, sokan vagyunk végzősök, és vannak olyanok is, akik már elvégezték azt.
    Az ötletet mindenki támogatta, örömmel fogadta így mondhatni nem volt nehézség. Szerencsére a Budapest Jazz Club az elmúlt hetekben biztosított próbalehetőséget azon fellépőknek, akik azt kérték, így volt lehetőség mindenkinek a személyes játékra még a koncert előtt.

 

  • MagyarJazz: Bemutatnád a fellépő zenekarokat röviden? Június 7-én hétfőn a  Herendi Botond – Veréb Patrik Duó, Castagno Claudia – Oláh Vilmos Duo, Ilonczai Ábris Quartet és Sárközi Edina Quartet lép fel.
  • Török Bettina:  Először egy fantasztikus gitár duó játszik majd olyan standardeket, mint az „On Green Dolphin Street” vagy a „Have You Met Miss Jones”. Én már hallottam, ahogy gyakorolnak, ajánlom mindenkinek, hogy hallgassa meg őket, ha valami igazán különlegesre vágyik.
    Castagno Claudia neve is ismerős lehet a közönségnek, hiszen többször is állt már a Budapest Jazz Club színpadán, legutóbb például a Révész Richárd Latin Trio vendége volt februárban. Ezen az estén Oláh Vilmos gitárossal karöltve játszanak standardeket és saját dalokat is.
    Ilonczai Ábris zenekarában hegedű, gitár, basszusgitár és dob szólal majd meg. A fiatal zenész idén nyert felvételt az Amsterdami Zeneművészeti Egyetem jazzhegedű szakára. Ezúton is gratulálok neki!
    Sárközi Edina szintén aktív a zenei életben. Énekel, gitározik, tanul, mellette megnyerte az első Budaörsi tehetségkutatót. 2020-ban Petruska Andrással és Temesvári Bencével játszott közös formációban. Most jazz standardeket hozott, amit többek között zongora és gitárjáték színesít majd.

 

  • MagyarJazz: 2. napon, azaz kedden, Dömök Réka Quintet, Parragi Rebeka Quintet, Veréb Patrik Quartet és a Hász Eszter Quartet lép fel.
  • Török Bettina: A második napon is egy erős kezdést hallhat majd a közönség, Dömök Réka zenekara lép elsőként színpadra. Réka gyönyörű hangja mellett a zenekar különlegessége, hogy két gitárosuk is van, játékuk mégsem üti, inkább kiegészíti egymást. Előadják majd a zenekar egyik gitárosának, valamint basszusgitárosának saját szerzeményét is.
    Hász Eszter zenekara jazz standardekkel készül. Esztit választották 2019-ben az év fiatal jazz zenészének, azóta saját zenekarával igen aktívan jelen vannak a magyar jazzéletben, ám most mégis egy eddig még sosem hallott formáció vezetőjeként lép színpadra.
    Parragi Rebeka és zenekara műsorában inkább a saját szerzemények kerülnek előtérbe, de felcsendül majd a „Waltz for Ruth” is, aminek témáját eddig még sosem hallott dalszöveggel hallhatja a közönség, hiszen Rebeka külön erre az alkalomra írta azt. A zenekar nagyon hálás Juhász Gábornak, aki megengedte, hogy eljátsszák „Végigmentem, végigmentem” című kompozícióját, tehát egy gyönyörű népi dallam is elhangzik majd az est folyamán
    Veréb Patrik zenekara a keddi napon az egyetlen instrumentális quartet. A szaxofon és a gitár kap főszerepet, amit basszusgitár és dob kíséret támaszt alá. Három saját kompozíció csendül majd fel, kettőt Veréb Patrik, egyet pedig Papp Márton szerzett.

 

  • MagyarJazz: Neked milyen koncertjeid lesznek a nyáron?
  • Török Bettina: A legközelebbi koncertem a Csillagvizsgáló lesz, hiszen hétfőn és kedden is basszusgitározok néhány zenekarban.
    Emellett több aktív zenekarom van, akikkel már szépen be tudtuk tervezni az idei nyarat. A Blue Flamingos Quartet és a Mugen Sun zenekar hallható lesz majd augusztus 6-án a Debreceni Bor- és Jazznapokon, továbbá a Flamingos koncertet ad augusztus 13-án a Budapest Jazz Clubban is. A 30fok árnyékban zenekarral fellépünk többek között a Bajai Alter Fesztiválon, a VI. TanyaFeszten Cserkeszőlőn, a Tokaji Utcazene Fesztiválon, de koncertezünk Gyálon és Budapesten is a nyár folyamán. A Helka Bandával pedig a nyár végén lesz több koncertünk is, például Kecskeméten.

 

A MagyarJazz ott lesz, hogy megörökítse a kétnapos eseményt.

Védettségi igazolvánnyal bárki számára megtekinthető a Budapest Jazz Clubban ingyen a kétnapos esemény, de nem lesz élő közvetítés.

 

További információ: https://www.bjc.hu/programok/eloado/jazz-csillagvizsgalo-zenekarok-1/

https://www.bjc.hu/programok/eloado/jazz-csillagvizsgalo-zenekarok/

 

 

Fotó: Barcsik Géza, Kalocsai Richárd

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005