fbpx

Dés András új zenekara először élőben

2022. március 02.

A 2022. március 11-ei budapesti fellépésük lesz az első, ahol hagyományos koncert formájában, zenekarral együtt fognak zenélni. 

Manu Domergue francia énekes, mellofon játékos és történetmesélő, Dés András magyar, de jelenleg Bécsben élő ütőhangszeres. Közös történetük egy lengyelországi fesztiválon indult, ahol a sors játékának és a fesztivál korlátozott anyagi kereteinek köszönhetően ismeretlenül szobatársak lettek néhány napra.
Koncertjeik a jazz hagyományaira épített valódi kalandok, ahol a hangok és hangulatok segítségével izgalmas utat járnak be zenésztársaik és a közönség közreműködésével. A játékosság, a szabadságvágy és a vállalkozószellem mindkettőjük habitusára jellemző, zenéjükben és színpadi jelenlétükben is tettenérhető. 

 A koncerten a fiatal magyar jazzgeneráció két kiemelkedő tagja, a MagyarJazz szavazói által a legjobb fiatal jazz-előadójának választott zongorista, Oláh Krisztián és a nagybőgős Gyányi Marcell lesznek zenésztársaik. 

Manu egyik legfőbb inspirációja a nemrég elhunyt magyar énekes-óriás, Winand Gábor volt, emiatt külön megtiszteltetés számára Budapesten énekelni. 

 

Manu Domergue - ének, mellofon
Dés András - ütőhangszerek
Oláh Krisztián - zongora
Gyányi Marcell - nagybőgő

 

Helyszín: CEU (1051, Bp. Október 6. u. 7.)
Időpont: 2022. március 11. • 19:00
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztráció és bővebb információ itt:

https://events.ceu.edu/2022-03-11/young-musicians-concert-series-domergue-des-quartet

 

 

Fotó: Dés András

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005