fbpx

Magyar Jazz Ünnepe kezdődik szerdán

2022. április 06.

A négynapos ünnepen az első két nap a fiataloké lesz a főszerep, az utolsó nap pedig a női jazz-zenészeké.

Április 6-án és 7-én ingyenes koncertek várják az ünneplőket. Az első napon a zenei versenyek győztesi kapnak bemutatkozási lehetőséget:

19.00 Az V. Országos Jazz-Zenei Verseny győztes zenekara
20.00 Bangó Adrienne Quartet (A MÜPA Jazz Showcase különdíjas zenekara)
21.00 Az év fiatal jazz-zenészei: Sárközi Edina és Majsai Roland feat. HunJazzFed Quartet

 

Második nap a zeneművészeti iskolák legjobbjai léphetnek fel:

19.00 Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium Jazztanszakának zenekara
19.45 Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Jazztanszakának zenekara
20.30 Kodolányi János Egyetem Modern Zenei Tanszékének zenekara
21.15 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazztanszék zenekara

 

Pénteken átadják a MJSZ életműdíjait, majd három zenekart hallgathat meg a közönség:

19.00 Díjátadó: a Magyar Jazz Szövetség életmű-díjainak átadása 

19.15 Zsoldos Béla és a miniMORGAN

2000-ben eMeRTon-díjjal, 2004-ben pedig Artisjus-díjjal tüntették ki. 2007-ben kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét, majd 2013-ban Liszt Ferenc-díjjal ismerték el munkásságát. Ez a formáció, pályájának korábbi meghatározó, Morgan Workshop formációjának kivonata.

Zsoldos Béla – vibrafon, Elek István – szaxofon, Nagy János – zongora, Lattmann Béla – basszusgitár, Szendőfi Péter dob, Zsoldos Dániel – ütőhangszerek

20.15 Mózes Tamara & Kaltenecker Zsolt

Mindketten igen széles zenei spektrumon mozognak, közös zenei univerzumuk a jazz, a pop, a rock, az elektronikus hangzások, a progresszív zenei elemek és az improvizáció különleges keveréke.

Mózes Tamara – ének, Kaltenecker Zsolt – billentyűk

21.15 Szabó Dániel Quintet

Legutóbbi albuma, a „Visionary”, a nagy presztízsű amerikai JAZZIZ magazin egyik listavezetője lett. Chick Corea menedzsmentje Szabót kérte fel a Corea által a MÜPA számára dedikált, Bartók által inspirált „Jazz Piano Concerto” zárótételének előadására, John Patitucci és Dave Weckl társaságában, 2022 tavaszán.

Szabó Dániel – zongora, Bacsó Kristóf – szaxofon, Ávéd János – szaxofon, Gyányi Marcell – bőgő, Csízi László – dob

 

Utolsó napon a hölgyeké lesz a főszerep.

19.00 Contempo

A rendkívül sokszínű zenész-egyéniség, a szaxofonon és fuvolán játszó Pozsár Eszter, Contempo néven nemrég új triót alapított Csurkulya József cimbalmossal és Eichinger Tibor gitárossal. A nevével is kortársságát hangsúlyozó együttes bemutatkozó lemeze Appassionato címmel jelent meg.

Pozsár Eszter – fuvola, szaxofon, Csurkulya József – cimbalom, Horányi Sándor – gitár

20.00 Santa Diver

A 2006 óta működő Santa Diver formációt a 2019-ben Artisjus-díjjal kitüntetett jazzhegedűs Kézdy Luca, a multiinstrumentalista-zeneszerző Szesztay Dávid és Szegő Dávid dobos alkotja. Jazz, world music, és a szabad zene jellemzi őket. Blue Horizon című negyedik lemezük 2020 tavaszán jelent meg szerzői kiadásban.

Kézdy Luca – hegedű, effektek, Boros Attila – basszusgitár, Szegő Dávid – dob

21.00 Szőke Nikoletta Quartet feat. Fekete-Kovács Kornél

Lemezeivel diadalt aratott Japánban is, ahol számos albuma kelt el többezres példányszámban. Budapesten Bobby McFerrinnel és Michel Legranddal is duettezett. Legutóbb pedig a DAL című műsorban brillírozott „Új esély” című szerzeményével. Erre a különleges alkalomra a Modern Art Orchestra vezetője, Fekete-Kovács Kornél csatlakozik a zenekarhoz.

Szőke Nikoletta – ének, Farkas Zsolt – zongora, Barcza-Horváth József – bőgő, Balog László – dob, vendég: Fekete-Kovács Kornél – trombita

 

További információk: https://www.facebook.com/events/289142469850234/289142473183567

 

Fotó: BJC

 

 

 

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
4
Dátum : 2023. május 4.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005