fbpx

Ella at the Hollywood Bowl – The Irving Berlin Songbook

2022. augusztus 24.

Ella Fitzgerald beceneve a „First Lady of Jazz” volt, ami Amerikában csak az elnök feleségének járó címet jelenti. De a reklámtevékenységben oly’ profi Amerikában, ez a titulus – Ellára vonatkozóan – történetesen megállta a helyét…

Ismeretes, hogy a ragyogó pálya végigvitelében mekkora szerepe volt Ella menedzserének, Norman Granznek, aki alighanem a világ legnagyobb jazz producere volt. Azt is tudtuk, hogy Granz hihetetlen módon kihasználta a legnagyobb jazzdívát, a legváltozatosabb triók kíséretével szervezett számára világkörüli utakat és lemezek tucatjainak elkészítését. (Legutóbb fogadott fia, Ray Brown Jr. mesélt nekem erről a Hálóban és a Nyitott Műhelyben, de csak megerősítette korábbi ismereteimet.) Mert bizony a Jazz at the Philharmonic kitalálója kemény üzletember is volt, akinek persze hervadhatatlan érdemei is vannak a jazz világában. Ella volt a legnagyobb ásza, bár olyan névsort mondhatott magáénak, amilyet senki sem tudott felmutatni sem addig, sem azóta. Petersontól Ellingtonon át Stan Getzig tart a fényes névsor. Nos, Granz ügynöksége hozta Budapestre is a jazz királynőjét, először 1968-banTee Carson, majd 1970-ben Tommy Flanagen triójával.

A fekete oldala ennek a kapcsolatnak éppen a rettenetes igénybevétel volt. Ella művészete, mint pl. Frank Sinatráé vagy Louis Armstrongé, a közönség minden rétegét lenyűgözte, sőt ezt a státuszát még a rock zene mindent elsöprő éveiben is többé-kevésbé meg tudta őrizni. Emiatt rákényszerítették, hogy lemezre énekelje (sőt koncertjeinek repertoárjára is felvegye) az összes „futó” slágert. Olyan méltatlan helyzetekbe is belekényszerítették, mint amikor Tom Jones(!) társaságában duettet adott elő egy tévé showban. A fizikai kimerültség miatt, már az Erkel színházban is egy hervadt széket kellett keríteni számára, hogy a koncert egy részét ülve adhassa elő. És a hangja sem volt a régi. Jómagam nem csak a legkorábbi felvételeit ismerem még a pályája elejéről, azaz a harmincas évek vége és a negyvenes évek során, de csodás Gershwin albumát 1950-ből, aztán az 1954-es két lemezét. Ezeket még a Decca kiadó és Milt Gabler producer gondozta. Az 50-es évek közepétől aztán „beindult” Norman Granz Verve kiadója és ott készült a Louis Armstronggal és a Peterson kvartettel felvett három nagylemez (Ella and Louis, valamint az Ella and Louis Again Vol. 1. és 2.) majd a Porgy and Bess. Ekkoriban készítette el az amerikai dalirodalom nagy komponistáinak standard dalkincsét tartalmazó albumait is.  A dolog úgy működött, mint egy jó szabóság, ahol a fontos megrendelő méretei bekerülnek egy nagy könyvbe, és aztán már az is elég, ha a kuncsaft közli a rendelését, és a testreszabott öltönyt akár postán is megküldik. Ella is ilyen „műhely” volt. Granz döntésére számos albumot készített a Nagy Amerikai Songbook olyan klasszikus szerzőitől, mint Cole Porter, Richard Rodgers, Duke Ellington, Irving Berlin, Harold Arlen és Jerome Kern! Ellát egyáltalán nem csak a jazzbarátok, de mindenki ismerte, mint például Frank Sinatrát, Peggy Lee-t, vagy Nat King Cole-t.  Ráadásul mindez a rock korszak indulása előtt történt. A dolog érdekessége volt az is, hogy különféle stúdiózenekarok kísérték a nagy jazzdívát és a hangszereléseket is más és más készítette, persze a legnagyobbak, mint Nelson Riddle, Paul Weston, Frank DeVol stb. És lett légyen a dal „sweet” vagy „hot”, Ella előadásában mindegyik swingelt.

Tudom, hogy szentségtörésnek számít, amit írok, de higgyék el, hogy már a hatvanas évek közepétől sem volt olyan a hangja, mint a felsorolt produkciókban.  A hatalmas rutin, a páratlan hírnév, a mindenki által hisztérikusan szajkózott kritikátlan dicséret működött, de a felvételek nem hazudnak. Alaposan megvizsgáltam a lassú színvonal-romlást, hiszen gyűjteményemben legalább félszáz albuma található. Sajnos ez is arra utal, hogy hatalmas üzlet volt az Ő művészete, amiben nem sok kímélet mutatkozott meg irányában a körülötte sürgölődő üzletemberek részéről. És ez nemcsak Vele történt meg, hanem még százakkal a show-biznisz világában…

De szerencsére ez a koncertlemez még 1958. augusztus 16-án készült. A Hollywood Bowl a korabeli Amerika alighanem legnagyobb szabadtéri színpada volt, divatos színhelye a nagy showknak. Az első félidőben Ella Cole Porter, a másodikban pedig Irving Berlin dalait adta elő. Egyébként, amíg ezeket a felvételeket fel nem fedezték Norman Granz privát hagyatékában, addig ismert volt ugyan, hogy Ella koncerteken is bemutatta a „daloskönyv sorozatot”, de csak részleteket lehetett megszerezni lemezen. (Magam is emlékszem egy dupla vinyl albumra, amely „Jazz at the Hollywood Bowl” címmel jelent meg, és amit több ismert művész koncertrészleteiből állítottak össze.)

Most tehát az említett koncert második felét adták ki Irving Berlin nem kevesebb, mint 15 dalával. Ella csúcsformában van (azzal a hanggal, ami naggyá tette Őt), a Hollywood Ball Orchestra nem kevésbé, Paul Weston remek hangszereléseiben hangzanak fel a fülbemászó melódiák. Természetesen – éppen úgy, mint a lemezre vett songbookok esetében – a dalok karakterének megfelelően, olykor a vonósok dominálnak, máskor a rezek és a szaxofonkórus. (Még némi „fanyalgást” is el kell mondani, az egyik, hogy a számok nagyon rövidek /2 és 4 perc közöttiek/, a másik: nem a legjobb hangminőség, de hangsúlyozom, azért nagyon is élvezhető mai füllel is!)

Végezetül pár szó Irving Berlinről, a veretes standardek szerzőjéről (How Deep is the Ocean?,  Cheek to Cheek, I’ve Got My Love to Keep Me Warm stb.) Az amerikai zenei világ tele van európai eredetű családok gyermekeivel Gershwintől Benny Goodmanig, de ezek többnyire már az USA-ban születtek.  Nos, Irving Berlin a ritka kivétel: ő még Oroszországban született 1888-ban. (Nem véletlen, hogy Russian Lullaby c. száma itt is szerepel.) Ötéves volt, amikor Amerikába emigráltak. 1911-ben írta az Alexander’s Ragtime Band c. örökzöldet, aztán nem volt megállás, ő a szerzője még a White Christmas-nak és a God Bless Americanak is. 101 évét betöltve halt meg 1989-ben. Minden elismerést megkapott, élete külön tanulmányt érdemel.

És még egy fontos információ: a meglehetősen szerény magyar nyelvű jazzirodalom egyik érdekes kötete Sid Colin: ELLA – Ella Fitzgerald élete és kora c. 1985-ben írott kötete, amely 1991-ben jelent meg a Gondolat kiadásában. Lebilincselő olvasmány, még a nem jazzrajongók számára is!

 

Verve, 2022

The Irving Berlin Songbook

  1. The Song is Ended
  2. You’re Laughing at Me
  3. How Deep is The Ocean?
  4. Heat Wave
  5. Supper Time
  6. Cheek to Cheek
  7. Russian Lullaby
  8. Top Hat, White Tie and Tails
  9. I’ve Got My Love to Keep Me Warm
  10. Get Thee Behind Me Satan
  11. Let’s Face the Music and Dance
  12. Always
  13. Puttin’ on the Ritz
  14. Let Yourself Go
  15. Alexander’s Ragtime Band

 

Közreműködik: Ella Fitzgerald és a Hollywood Bowl Orchestra

 

 

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
23
Dátum : 2024. márc. 23.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005