fbpx

Joshua Redman–Brad Mehldau–Christian McBride–Brian Blade: LongGone

2022. november 02.

Az alábbi lemezajánlót felfoghatják kedves olvasóink koncertajánlónak is, hiszen a sztárcsapat éppen ezzel a zenei anyaggal lép fel november 3-án a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

A közelmúltban, talán a Covid miatti kényszerszünet miatt vagy egyszerűen a régi közhely – a „járt utat a járatlanért fel ne add” – betartása révén több általam írt lemezismertetőben olvashatták, hogy ez és ez a lemez, akár pár év elteltével is azonos formációnak, azonos stílusirányzatban előadott produkciója, amely egyenes folytatásként fogható fel. Nos, a fenti kvartett új lemeze a legnagyobb meglepetésünkre oly’ annyira egyenes folytatása a három éve, a vírusjárvány előtt rögzített, majd 2020-ban RoundAgain címmel megjelent albumnak, hogy ugyanakkor is vették fel, azaz 2019. szeptember 10-12. között New Yorkban, azonos stúdióban. Még a munkatársak is azonosak, nem is beszélve a négy muzsikusról készült fotókról, amelyek szemlátomást ugyanakkor készültek, lévén még a ruhájuk is azonos.

Ezek után nem csoda, hogy az azonos session két lemezen megosztva is igen magas színvonalú zenét képvisel a négy jazz világsztár részéről. Velük kapcsolatban aztán igazán bátran használhatom ezt a kitételt, valamint azt a közhelyet is, hogy őket aztán nem szükséges bemutatni. Mind a négyen hangszeriek mesterei, saját együttesek élén immáron évtizedek óta kiemelkedő szerepet játszanak a műfaj élvonalában, de sidemanként is garanciát jelentettek minden produkcióban, ahol csak megfordultak – koncerten vagy lemezen egyaránt. Mind a négyen többször voltak szívesen látott vendégeink az évek során a Budapest Jazz Clubtól a Müpán át a MoMkultig. De ez a felállás aztán vitathatatlanul all-stars csapat a szó legnemesebb és legvalódibb értelmében. Azért a rend kedvéért hozzáteszem, hogy ez a formáció is nyugodtan viselhetné a Joshua Redman Quartet nevet, csak éppen az említett – mindegyikük által befutott fényes karrier indokolja, hogy a négy név egyformán szerepeljen a borítón (is). 

Egyébként több mint negyedszázada, azaz 1994-ben „fordultak elő” ebben a felállásban Johsua Redman Quartet néven és készítették el a nagysikerű MoodSwing című albumot. Alighanem mindannyian érezték, hogy ez a csapat „túl jó” ahhoz, hogy együtt maradjon akár néhány évig is. Mindegyikük saját karriert szándékozott felépíteni, amint azóta bebizonyosodott– szép sikerrel. Újra egymásra találásukat a nemzetközi jazzsajtó is igazán pozitívan értékeli. Pedig csak élvezetes, jó jazzt játszanak, a műfaj legnemesebb hagyományai szerint. Szinte a nagy elődök nyomdokain járnak, persze modernebben, mint az olyan veteránok, mint Coleman Hawkins, Ben Webster vagy az őket folytató Scott Hamilton. De Dexter Gordon, vagy az apa és fia: Von és Chico Freeman és persze Dewey és Joshua Redman képviselik azt a legstabilabban létező – mindenkihez utat találó – jazzstílust és zenei ízlést, amely mindenkit feldob, mind a mai napig.

Engedtessék meg a recenzor aktuális megjegyzését: a napokban ilyen élményt jelentett Ravi Coltrane Müpa-koncertje, amely szinte a Mester reinkarnációját jelentette, amikor olyan számokat hallhattunk, mint az After the Rain, az Alabama, a Countdown vagy az Expression Trane tenor „iskolája” és soundja és egy friss, fiatal up-to-date ritmusszekció tolmácsolásában.

Visszatérve az aktuális lemezhez: miközben ez a kiemelkedő képességekkel megáldott négy művész csak az említett negyedszázad során a legváltozatosabb projektekben, a legeltérőbb irányzatokban is helytállt, ezen a sessionön igazán elemükben voltak, és ez „átjön” a stúdiófelvételeken is. Ráadásul az utóbbi – azaz a LongGone c. album utolsó száma élő koncertfelvétel, a MoodSwing albumon már hallott Rejoice, aminek gospeles hatású spiritualitása meggyőzi a hallgatót, hogy nem akárkiket hall.

Mint már említettem a teljes session minden darabja a műfaj legjobb hagyományainak követője. A korábbi lemezen három szám volt Redman szerzeménye, kettő Mehldau egyet-egyet pedig McBide ill. Blade jegyzett. Most viszont mind a hat számot Redman írta.

Végül bátran felhívhatjuk olvasóink figyelmét arra, hogy november 3-án hazánk talán legrangosabb koncerttermében, a Müpa Bartók Béláról elnevezett Nemzeti Hangversenytermében lép a pódiumra a csapat. Október 21-e és november 14-e között tizennégy városban játszanak, a miénk lesz a nyolcadik a sorban. Hozzánk Prágából érkeznek és Bécsbe mennek tovább. A turné Londonban, az ugyancsak híres Barbican színpadán zárul.

Remélem, minél több hazai jazzrajongó élvezi majd ennek a különleges formációnak a játékát!     

 

 LongGone     Joshua Redman-Brad Mehldau-Christian McBride-Brian Blade         (Nonesuch, 2022)

  1. Long Gone
  2. Disco Ears
  3. Statuesque
  4. Kite Song
  5. Ship to Shore
  6. Rejoice

Minden szám Joshua Redman szerzeménye

Közreműködnek:

Joshua Redman  tenor- és szopránszaxofon
Brad Mehldau   zongora
Christian McBride     bőgő
Brian Blade   dobok

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
23
Dátum : 2024. márc. 23.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005