Nagy öröm volt végighallgatni Varga Bendegúz kvartettjének új lemezét! 

Él Magyarországon a világszínvonalú modern jazz! Persze jogos lehet a kérdés, hogy miért ne élne? Évtizedek óta van magasszintű oktatás, óriás példaképek törték az utat, szintén évtizedekkel ezelőtt és mostanra már a nemzetközi véráramba is bekapcsolódott a középgeneráció szinte összes jeles muzsikusa. Márpedig Varga Bendegúz lemezén a magyar jazz közép generációjának legjelesebbjei zenélnek. A világ bármely színpadán megállják a helyüket, és ez nem pusztán retorikai fogás. Mindannyian részt vettek már világszínvonalú nemzetközi produkciókban. Akkor miért is van bennem ez az óvatoskodó aggódás? Mintha úgy beszélnék a magyarországi modern jazzről, mint egy törékeny virágról, amit óvni kell a széltől és örülünk, ha életben marad. 

Bendegúz valószínűleg nem véletlenül kért meg, hogy írjak a vadonatúj albumáról. A kicsivel idősebb magyarországi jazz generációhoz tartozom. Láttam a lemez nagyszerű művészeit felcseperedni. Figyeltem, ahogy lelkes kezdőkből magabiztos profikká, majd utat törő élharcos művészekké válnak. Ugyanúgy látom a nehézségeket és a reményeket, mint ők. A lemezeladás megszűnését, majd szép lassú feléledését, a régi koncerthelyszínek, mondjuk művelődési házaknak a bezárását, és új koncert helyszínek, fesztiválok lassú feléledését. Nagyon fontos számomra a modern jazz itthon és nagyon hálás vagyok Bendegúznak, Janinak, Marcinak, Ádámnak és Tzumónak, hogy erőt, energiát, tehetséget és munkát nem kímélve létrehoztak egy egységes, világszínvonalú modern magyar jazzlemezt.

Gondolhatnánk azt, hogy ritka jelenség, hogy dobos a zenekarvezető - pedig nem így van. Art Blakey Jazz Messengers-ére, Paul Motian zenekaraira vagy Brian Blade együtteseire éppúgy jellemző, mint Bendegúz lemezére, hogy a nagy szólistáknak teret hagynak, engedik kiteljesedni egyéniségüket, de mégis egységes összképet hoznak létre. Talán mert a dobosok mindig belülről hallják az egész zenei teret és amúgy is ők tartják össze a zenei szerkezetet? Nem tudom. Ez is lehet egy magyarázat. Az, hogy Brian Blade Fellowship albumai jutnak eszembe Bendegúzék legújabb albumáról lehet pusztán az elmém furcsa játéka, tudván, hogy ugyanúgy a dobos a zenekarvezető. Viszont, ha kicsit távolabb lépek és megpróbálok objektív lenni, akkor is érzek rokonságot a szándékban, a minőségben és az érzékenységben. 

Mindannyian kergetjük az álmainkat. Szerintem az egyik legfontosabb erény az, ha az ember nem adja fel a kergetést. Bendegúzék ezzel a lemezzel utolérték az álmaikat és ehhez szívből gratulálok!

Varga Bendegúz - dob

Ávéd János - szaxofon

Fenyvesi Márton - gitár

Bögöthy Ádám - nagybőgő

Tzumo – zongora

A lemez bemutatójára a JazzKanizsa fesztiválon kerül sor november 11-én este.

Kapcsolódó cikk: Három nap jazz az 50 éves jubileumon – Jazzkanizsa