Az érdeklődés nem véletlen, ugyanis a DownBeat szerkesztői mellett többek között a NewYork Times, a Wall Street Journal, a Billboard, a Guardian befolyásos szakírói, valamint ma már az internet elterjedésével olyan rangos, ízlést formáló jazzportálok elismert „megmondó” munkatársai is pontoznak, mint a Jazz Time, az All About Jazz, TokyoJazz Site. Ahogy a DownBeat csaknem a megalakulása után, az év végén szavazásra hívta olvasóit, és a decemberi számokban megjelenő „readers poll” tette igazán közkedvelté a magazint, úgy a 70 évvel ezelőtt indított „critics poll” is hamar népszerű lett, mind a zenészek, mind az olvasók körében. Idén a 70. kritikusi szavazásban 114 újságíró vehetett részt, a szabályok szerint kategóriánként 3 jelöltre szavazhattak, közöttük 10 pontot oszthattak szét úgy, hogy 5 pontnál többet egy muzsikus vagy zenekar sem kaphatott. Sok meglepetést a lista nem hozott, de innen nézve az egyik, már az azóta nyomtatásban is megjelent várva várt augusztusi szám címlapján látható.

Az év jazzművészének (Jazz Artist) választott Jon Batiste kétségkívül kiváló muzsikus, de amint az ún. „beyond” kategóriába sorolt művészek és zenekarok (Beyond Artist or Group), valamint lemezek (Beyond Album) között elért egyetértően rábólintható elsőségei is jelzik, a gospel, pop és R&B élénk keverékével fűszerezett jazzes zenéje nem igazán győz meg, hogy a JAZZ zenészek között is ő lenne az év embere. Nekem ez olyan furcsa, mintha egy olyan évben, melyben Szakcsi Lakatos Béla, Ablakos Lakatos Dezső, Pege Aladár, Ráduly Mihály is játszott, és végül Máté Pétert választották volna az év jazz-zenészének. 

A jazzrajongók által talán a legnagyobb érdeklődéssel figyelt kategóriában, a jazzalbumok között (Jazz Album of the Year) a tenorszaxofonos James Brandon Lewis Red Lily Quintet formációjával tavaly megjelent „Jesup Wagon” (Tao Forms) kapta a legtöbb voksot. A teljes listából azért a teljesség igénye nélkül néhány a szavazatot kapottak közül, melyek előtt Brandon lemeze lett a befutó; Kenny Garrett - Sounds From The Ancestors (Mack Avenue), Cécile McLorin Salvant - Ghost (Nonesuch, Pat Metheny. – Side-Eye NYC (V1-IV) (Modern), Christian McBride – „Live At The Village Vanguard” (Mack Avenue), Vijay Iyer - Uneasy (ECM), Brad Mehldau - Jacob’s Ladder (Nonesuch). Az 1983-ban született James Brandon Lewis két éve kezdett szélesebb körű ismertségre szert tenni, mikor számos rangos díj, és szakmai körökben elismert album után a Downbeat kritikusai a felívelő pályát mutató tehetségek listáján (Rising Star Categories) 2020-ban, a Jazz Times Magazin szavazói pedig legutóbb, 2021-ben az év tenorszaxofonosává választották. A The New York Times úgy jellemezte, mint a Sonny Rollins útját folytató, a hagyományokat megtestesítő és azokon túllépő szaxofonost. James Brandon Lewis a tenorosok között is előkelő helyen végzett idén, a „címvédő” Charles Lloyd, a legtöbb szavazatot kapott élő legenda mögött mindössze 3 ponttal ért a második helyre, olyanokat „beelőzve” mint Joe Lovano, Chris Potter.

A Charles Lloyd & the Marvels is címvédőként lett az év együttese (Jazz Group), és Lloyd a legutóbbi időkben nyújtott játékát a fuvolások között is értékelték, bár a legtöbb szavazatot idén is Nicole Mitchell kapta. A fuvolisták előtt azonban érdemes előbb a többszörös győztesek klubjából egy, a zenekarokhoz köthető hölgy listáit áttanulmányozni.

Ahogy az előző években megszokhattuk, Maria Schneider három kategóriában végzett az élen. A nagyzenekaroknál, (az idén Large Ensemble lett a Big Band kategória elnevezése), a kortárs kreatív zene és a jazz határán mozgó Maria Schneider Orchestra trónja megingathatatlan a kritikusoknál, akik ugyancsak szokás szerint, az év zeneszerzőjének (Composer) és hangszerelőjének (Arranger) is őt választották.

Visszatérve a fuvolistákhoz, és továbbra is a hölgyekkel, ráadásul az elsőségüket megőrzőkkel folytatva, a klarinétosoknál szintén az avantgárd vonalhoz tartozó Anat Cohen kapta a legtöbb voksot, és évek múltán az sem meglepetés, hogy a szopránszaxofonosok között Jane Ira Bloom is megőrizte első helyét. Igaz, az altszaxofonos kategóriában is szép számmal találhatunk hölgyeket, de a Kenny Garrett, Miguel Zenón, Rudresh Mahanthappa hármas vetélkedőjébe eddig nem sikerült beleszólniuk. Ezúttal Kenny Garrett került az élre, az viszont figyelemre méltó, hogy a „Nagy Hármasba” Mahanthappát leszorítva a dobogóról, Immanuel Wilkins befújta magát a harmadik helyre.

A baritonszaxofonosoknál Gary Smulyan idén is több szavazatot kapott James Carternél, és tovább szemlézve az elsőket; trombitán Ambrose Akinmusire, harsonán Michael Dease mögött is csak a további sorrend változott.  Mindkét helyen egy-egy időközben elhunyt legendás muzsikus is szavazatot kapott, a trombitásoknál Ron Miles, a harsonásoknál Curtis Fuller.

A billentyűsöknél Herbie Hancock, a zongoristáknál az erősen avantgárd vonalat képviselő Kanadában született Kris Davis nevét olvashatjuk a lista élén. 

Az orgonistáknál az augusztus 25-én elhunyt Joey DeFrancesco sajnos az utolsó győzelmét aratta. Halálának híre lapzárta után érkezett, mert a tavaly elhunyt Dr.Lonnie Smith neve alatt szerepel a szomorú időpont.

A bőgősöknél nagy örömömre a legutóbb Budapesten is feledhetetlen élményt adó Ron Carter került a trónra, érdekesség, hogy idén a basszusgitárosok nem kaptak külön kategóriát. A gitárosok közül immár 2017 óta a jazz és a kísérleti rock különböző avantgárd ötvözeteit játszó Mary Halvorson kapta a legtöbb kritikusi szavazatot idén is, bevallom, idén is megdöbbentett. A húros hangszereknél maradva, a hegedűsöknél Regina Carter, és a különleges hangszereknél (Miscellaneous Instrument), ahová az összes önálló kategóriát nem kapott hangszert sorolták be, is csellós, Tomeka Reid végzett az élen, első helyük egyáltalán nem meglepetés.

A tavalyi szavazáshoz hasonlóan, a dobosoknál Brian Blade, az ütőhangszereseknél Hamid Drake, míg a vibrafonosoknál Joel Ross lett a befutó. Adós maradtam még a női és férfi énekesek eredményével. Cécile McLorin Salvant továbbra is megőrizte elsőségét, a Kurt Elling - Gregory Porter „párharcból” idén Kurt Elling került ki győztesen. A lemezkiadók közül az Blue Note, a producereknél Zev Feldman találtatott legjobbnak, és ebben a listában a korszellemnek megfelelően sok kitűnő muzsikust is találunk.

No, de a jelenből térjünk vissza egy kicsit a múltba. A pontozás összesítését közzé tévő oldalon lefelé pörgetve először hagyományosan a hírességek csarnokába javasoltakra, azaz inkább magyarítva az életmű díjra jelöltekre leadott szavazatok eredményét mutatja. Az olvasók egyből az új kategória megjelenésétől, 1952-től, a kritikusok 1961-től választhattak életművük megítélése alapján arra érdemesnek tartottakat a hírességek csarnokába (Hall of Fame), amelybe a legendás zongoraművésznő, Geri Allen (1957-2017) is bebocsátást nyert. Megjegyzem, a virtuális csarnokba élő, pályafutásuk csúcsán lévő muzsikusok is bekerülhettek, többek közt Wayne Shorter (2003), Benny Golson (2018), de példa erre a listán most szavazatot kapott, többségében javában élő, ereje teljében alkotó zenész is, mint John McLaughlin, Pharoah Sanders, Charles Lloyd, Bill Frisell, Jack DeJohnette, Dee Dee Bridgewater.

 A legendás albumok közül (Historical Album) John Coltrane  „A Love Supreme: Live In Seattle (Impulse!)” lemeze kapta a legtöbb kritikusi szavazatot. A Coltrane hagyaték feldolgozása évről-évre szolgál előbukkanó felvételekkel. Ezt a koncertet 1965-ben rögzítették és tavaly jelent meg. Az „arany kvartettben” játszó McCoy Tyner (p), Jimmy Garrison (b), Elvin Jones (dr) mellett Pharoah Sanders tenorszaxofonon, Carlos Ward altszaxofonon és Donald Rafael Garrett bőgőn lépett fel a koncerten, a free zene híveinek tartós élményt szerezve. A lista tanulmányozását elsősorban gyűjtőknek ajánlom, rábukkanhatnak hiányzó darabokra, amelyek eddig elkerülték figyelmüket, de természetesen minden jazz iránt érdeklődő meríthet belőle.

A múltértékelés után, térjünk vissza újra a jelenbe! Érdemes átnézni az ún. „beyond” kategóriába sorolt zenészeket és lemezeiket. Ebbe a kategóriába tökéletesen beleillik Jon Batiste, és még számos kedvencem, többek között, akik zenéjén felnőttem. Ma is imádom hallgatni őket, de azért ha Bob Dylant választanák az év jazz-zenészének, minden csodálatom ellenére elmosolyodnék. Az irodalmi Nobel-díj rendben van.

Természetesen, mint minden lista, ez is helyenként vitára adhat okot, de nem is akar szentencia lenni. Nem a megállapíthatatlan legjobbra, hanem az adott időszakban aktív, lemezt kiadó, koncertező, ezáltal legjobb benyomást keltő zenekarra, muzsikusra adják szavazataikat az augusztusi számban az újságírók, és a közelgő decemberiben az olvasók. A mai információdömpingben, pláne a jazzel most ismerkedőknek, jól jöhet egy iránytű, amely segít a keresésben. Az itt felsorolt neveket, albumokat be lehet ütni a keresőbe, és el lehet indulni a rengetegbe. Magam is ezt teszem az általam eddig ismeretlenek esetében, megtanulgatom az új neveket, nekiállok felkutatni lemezeiket. A felívelő pályát mutató tehetségek listáját (Rising Star Categories) nem részletezem, azok az olvasóim, akik mélyebben szeretnék tanulmányozni a most nyilvánossá tett toplistát, és érdeklődésüket felkeltettem a DownBeat régebbi példányai iránt is, ajánlom, hogy ide kattintsanak. Ezen a kissé nehezen elérhető oldalon ugyanis mindenfajta előfizetés, regisztráció nélkül szabadon megtalálható, megtekinthető, és akár le is tölthető a magazin 2008 szeptemberétől pdf formátumba digitalizált mai napig megjelent összes száma. Jó böngészést!

Fotók: DownBeat magazin, Somogyvári Péter