fbpx

Prince basszusgitárosa a Jazztavaszon

2019. április 21.

Ida Nielsen dán basszusgitáros (és multiinstrumentalista zeneszerző) 2010-ben került be a zenei köztudatba, amikoris Prince meghívta zenekarába, a New Power Generationbe és a 3rdeyegirl nevű projektjébe. 2019-ben jelent meg Time 2 Stop Worrying (bout the weird stuff) című szólóalbuma, melynek anyagát május 3-án hallhatja a Müpa Jazztavasz közönsége.

A megtiszteltetésről, ami a Prince-től kapott felkéréssel érte és a popzene ikonikus alakjának 2016-ban bekövetkezett tragikus haláláig tartó közös munkáról így nyilatkozott: „Hatalmas ajándék és életem legcsodálatosabb zenei utazása, minden képzeletet felülmúló tanulási lehetőség. Egész életemben köszönetet akarok mondani azért a tudásért, amit tőle kaptam, zenészként és emberként egyaránt. Sosem felejtem el, hogy neki köszönhetem mindazt, ahol ma tartok. Rengeteget tanultam tőle a zenéről és az életről, nemcsak mint tanár, de mint mentor és mint barát állt mellettem az együtt töltött évek során”.

De Ida Nielsen saját jogán is elismert művész, mára már a funky vezéralakja. 2016-ban jelenttette meg harmadik szólólemezét „turnitup” címmel és ekkortól fogva The Funkbots nevű zenekarával sikert sikerre halmozva turnézza körbe a világot.

Negyedik szólóalbumán, a Time 2 Stop Worrying (bout the weird stuff) sokoldalúságát minden aspektusból megmutatja, már ha ez egyáltalán lehetséges. Nem csak virtuóz technikai tudású basszusgitárosként és zeneszerzőként, hanem producerként is jegyzi a lemezt, sőt a dobokon kívül voltaképp minden egyéb hangszeren is ő játszik.

Az old school funk, hiphop, reggae és világzenei hatásokat vegyítő stílusában a pörgős, zúzós számok mellett melódiákkal teli balladák is megférnek. Május 3-ai koncertjén Ida Nielsen basszusgitározik és énekel is, legkedvesebb zenésztársaival igazi örömzenét játszanak majd: ezen az estén Kuku Agami rappelni fog, a billentyűs hangszereken Phong Le játszik, Oliver Engquist gitározik, Patrick Dorcean dobol és az elektronikus hangzásokat szolgáltatja.

Az együttes tagjai mindannyian sokoldalúságukról ismert, tehetséges és keresett zenészek, ha pedig a funky hamisíthatatlan műfajáról (ahogy Nielsen egyik új dalának címében is áll, „You can’t fake the funk”) van szó, akkor egyéni törekvéseiket hátrahagyva, a Bassida vagy Ida Funkhouser művésznéven is ismert muzsikus irányításával tökéletes egységet alkotva nyűgözik le a közönséget, járjanak bárhol a világban.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005