Nem véletlenül van deja vu érzése a hallgatónak, amikor olyan lemez kerül a kezébe, amelyre azért kíváncsi, mert előadóját már korábbról – legalább a jazzirodalomból – ismeri (mint annakidején a hazánkban soha sem járt nagy jazzikonok albumait), hanem szinte személyes ismerőse, hiszen „élőben” is láthatta-hallhatta. Szerencsére ez az utóbbi évtizedekben már a Lajtán innen is megvalósult. Ilyen ismerős Samara Joy, akinek nemcsak lemezei jutottak el hozzánk, de idén tavasszal varázsos koncertet is élvezhettünk előadásában a MoMKult színháztermében. (Érdekes módon a Müpa rendezésében került sorra a fellépése, de kifejezetten szerencsésnek ítéltem meg a jóval kisebb termet!  Ráadásul a koncert után hosszasan dedikált, sőt néhány szót sikerült is váltani vele.)

A még most is mindössze 26 éves sztárénekes debütáló lemeze szimpla módon mindössze saját nevén jelent meg, nem kapott külön címet az album.  Ezért is érdekes fordulat, hogy legújabb CD-je a „Portré” címet viseli és a borítóra egy jazzdívához méltó reprezentatív portréfotó került. (Őszintén szólva az április 8-ai személyes találkozáskor meg is lepődtem, hogy mennyire csinos hölgy, a nem túl előnyös korábbi fotók megtévesztő volta után /lásd a „Linger Awhile” címlapját/).

A tavaszi európai koncertkörúton mindössze egy zongoratrió kísérte, ezen a lemezen viszont egy szeptett formáció, azaz négy fúvós (trombita/szárnykürt, harsona, alt- és tenorszaxofon) + ritmusszekció (zongora, bőgő, dob) játszik mögötte. Éppen ez teszi különlegessé a lemezt. Ugyanis – mint megtudhatjuk a kísérőfüzetből – ez a turnézenekar már három éve együtt van jóban-rosszban, még az is különlegességnek számít, hogy nem alkalmazták azt, a ma már bevett gyakorlatot, hogy a fejlett hangtechnikai lehetőségeket kihasználva ne is „egyvégtében” rögzítésék az anyagot. Ez a nyolc előadóművész viszont a legendás Rudy van Gelder stúdióban (Englewood Cliffs, New Jersey) úgy vett részt a felvételeken, hogy nem később „toldottak” be egy-egy szólót stb.  Meggyőződésem, hogy a „mozaik-módszer” a művészet rovására megy.

A szinte családias közösség abban is megnyilvánul, hogy az igényes hangszereléseket a hétből öt zenekari tag készítette, Miss Joy aktív közreműködésével. Emellett hősnőnk egy számot maga jegyez, kettőnek pedig a szövegét írta. Hangi adottságainak minden szépségét, énekesi teljesítményének operai mértékét felvonultatja, túlszárnyalva minden korábbi lemezét. Nem is tudnám bárkivel is összevetni azt a több mint kétperces a capella intro-t, amivel bevezeti Charles Mingus „Reincarnation of a Lovebird” c. veretes kompozíciójának vokális előadását. A remek arranzsot a tenoros, Kendric McCallisternek köszönhetjük. A vokál másik csúcsteljesítménye a „Peace of Mind”-ban hallható, de nem is csoda, hiszen ez Joy saját kompozíciója.

De kik is azok az elődók, akiknek hatása érvényesül Joy kisasszony művészetében. Ő maga korábban Ella Fitzgeraldot említette, de méginkább Sarah Vaughan (aki operaénekesnőnek készült) és a modernebb Betty Carter vagy Abbey Lincoln neve merül fel az „influenszereinek” sorában. Éneklésében a hagyományos jazz-frazírozáson messze túl a scat és a vocalese lenyűgöző mestere. Szinte nyolcadik hangszeres művészként funkcionál az együttesben. A művésznő laudációjára nincs szükség, elég, ha annyit írok ide, ami egy, az amerikai jazzirodalomban megjelent méltatásban így hangzik: „She firmly established herself as a leading voice in contemporary jazz”. Azaz: „Szilárdan elfogadtatta magát, mint vezető hang a kortárs jazzben”. Vérszegény közhely, ha azt mondom: még hallani fogunk róla!

A vele játszó muzsikusok respektálják a fiatal dívát, csak rövid instrumentális szólók mutatják tudásukat. Az „A Fool  in Love” a harsonás, Donavan Austin szerzeménye és hangszerelése, természetes, hogy rövid harsonaszólóval mutatja meg „oroszlánkörmeit”. Hasonlóképpen a záró számban az altszaxofonos David Mason a hangszerelő, persze kap egy szólót önmagától.  A nagy brazil komponista, Antonio Carlos Jobim szerzeménye az első bossa nova melódiák egyike, a „Chega de saudade”. A neves amerikai énekes és szövegíró Jon Hendrics „No More Blues” címmel tette népszerű amerikai sztenderddé. Az együttes trombitása, Jason Charos hangszerelte és remek trombita-harsona felelgetés hangzik el ebben a latin számban.  Persze, legjobb, ha beszerzik a lemezt, ez mindenki számára élvezhető, ugyanakkor magas színvonalú vokális jazz! Nagyon jó karácsonyi ajándék – igényes zenerajongók számára.

SAMARA  JOY    PORTRAIT         Verve    (Universal)

• You Stepped out of a Dream (Nacio Herb Brown – Gus Kahn)  arr.: Jason Charos
• Reincarnation of a Lovebird (Charles Mingus – Samara Joy)  arr.: Kendric McCallister
• Autumn Nocturne (Joe Myrow –Kim Gannon)  arr.: Kendric McCallister)
• Peace of Mind / Dreams Come True (Samara Joy – Kendric McCallister /Peace/ és Sun Ra – Jae Mayo /Dreams/) arr.: Evan Sherman /Peace/ és David Mason /Dreams/
• A Fool in Love (Is Called a Clown)    (Donavan Austin) arr.: Donavan Austin
• No More Blues (Antonio Carlos Jobim – Jon Hendricks) arr.: Jason Charos
• Now and Then (In Remembrance of…)  (Barry Harris – Samara Joy)  arr.: Kendric McCallister
• Day by Day (Axel Stordahl – Paul Weston – Sammy Cahn)  arr.: David Mason

Közreműködnek:

Samara Joy   ének
Jason Charos    trombita, szárnykürt
David Mason   altszaxofon, fuvola
Kendric McCallister   tenorszaxofon
Donavan Austin   Harsona
Connor Rohrer    zongora
Felix Moseholm    bőgő
Evan Sherman   dobok