fbpx

Interjú egy érzelmi rokonságból született albumról

2019. augusztus 09.

Vörös Niki gyakran szokatlan forrásból merít anyagot. Kvartettjének bemutatkozó albumát a néhai (akkor még élő) Michel Legrand dalainak szentelte, természetesen igen egyéni jazz feldolgozásban. Szeptemberben lesz Niki második albumának bemutatója a BJC-ben, ez alkalommal a már szintén elhunyt Abbey Lincoln dalaiból szemezgetett zenésztársaival. A Magyar Jazz részéről Pallai Péter kérdezi Vörös Nikit a bemutatásra váró lemezről.

Pallai Péter: A szövegíró, komponista és énekesnő Abbey Lincoln Magyarországon, és még egyszer hangsúlyozom, Magyarországon a kevésbé ismert nagyságok közé tartozik. A kuriózum kedvéért választottad vagy valami megfogott benne?

Vörös Niki: Abbey Lincolnra Hajdu Klára barátnőm hívta fel a figyelmem 13 évvel ezelőtt. Már akkor nagyon nagy hatást gyakorolt rám egyedi, természetes éneklésével, dalaival. Az első olyan énekesnő volt számomra, akinek minden szavát és minden egyes hangját elhittem. Hihetetlenül meggyőzőnek és igaznak éreztem mindig. Elsőként a “Throw it away” című dalát hallottam. Akkoriban nagyon nehezen tudtam elengedni számomra értékes és fontos dolgokat. Ebből a dalból tanultam meg, hogy ami igazán a miénk volt egyszer, azt sohasem veszíthetjük el.

Az elmúlt néhány év az életemben sok olyan helyzettel állított szembe, amikor újra aktuálissá váltak Abbey Lincoln sorai, és egyre több olyan dalát ismertem meg, melyek az aktuális életszakaszomban nagyon nagy segítségemre voltak. Nem volt kérdés számomra, hogy most ezeket a dalokat kell lemezre rögzítenem.

 

Pallai Péter: Érzel valami hasonlatosságot vele, akár zeneileg, akár érzelmileg?

Vörös Niki: Nagyon mélyről énekelt… Azt gondolom, számára a hitelesség és az érzelmek kifejezése volt az elsődleges, amikor színpadra állt. Kiénekelt magából minden szomorúságot, fájdalmat, szépséget, szerelmet, pontosan úgy, ahogy megélte azokat. Azt hiszem, mindenki más ezt teszi legyen az énekes vagy hangszeres zenész. Talán az lehet az oka, amiért engem nagyon magával ragadott, AHOGY ezt teszi. Határozottan, nyersen, szívbe markolóan. Nem szeretek hasonlítgatni, hiszen lehetetlen egy almát egy körtével összehasonlítani. Mindketten arra törekednek, hogy magukból azt adják, ami éppen bennük rejlik. Ha sok napsütés érte őket édesek, ízletesek, ha kevés, savanyúak és kemények. Teljesen szubjektív, hogy ki melyiket szereti jobban. Abbey Lincoln dalai és szövegei sokunknak lehetnek aktuálisak. Talán abban hasonlíthatunk, hogy ugyanannyira mélyen tudunk szeretni, örülni, sírni és fájni, és ezt merjük megmutatni mindenkinek.

 

Pallai Péter: Lincoln esetében a szövegek jóval fontosabbak voltak, mint a legtöbb amerikai jazz énekesnő esetében, ezért  ritkábban hagyta másokra a megírásukat. Szerinted hogy fog viszonyulni az ilyen erősen szövegközpontú anyagra az a magyar hallgató, aki nem tud vagy nem elég jól tud angolul?

Vörös Niki: Igen, én is úgy éreztem, hogy minden magyar hallgatónak értenie kell ezeket a sorokat, ezért a lemez mellékleteként az eredeti szövegek mellett a magyar nyelvű fordítások is megtalálhatók. Kovács Árpád gyönyörű verseket írt minden dalszöveghez.

 

Pallai Péter: Minden énekestől szeretném megkérdezni, de most tőled kérdem: a stúdió felvétel feszültsége és izgalma mennyire teszi lehetővé, hogy érzelmileg teljesen átadd magadat ezeknek a daloknak?

Vörös Niki: Nagyon szeretek stúdiózni. Fantasztikusan rá lehet hangolódni a zenésztársakra, a dalokra, de valóban néha nehéz többször egymás után beleadni egy-egy dalba mindent. De ez – lévén szó jazz zenéről – alapvető velejárója a stúdiózásnak, ezért igyekszünk nem sokszor eljátszani egy-egy dalt, hanem felkészülten érkezni.

Ezek a dalok azonban még annyira frissen kapcsolódnak az aktuális élethelyzetemhez, hogy nem kellett messzi emlékek között keresgélnem, hogy rá tudjak érzelmileg hangolódni egy-egy dalra.

 

Pallai Péter: Ez most kicsit indiszkrét lesz, de van olyan dal az albumon, amiről úgy érzed, hogy rólad is szól? Ha tényleg indiszkrétnek érzed a kérdést, ne mondd meg a címét.

Vörös Niki:

Csak olyan dalok vannak a lemezen, melyekről úgy érzem rólam is szólnak.

Nem véletlen, hogy a 9 dal között van 3 olyan, melyek nem Abbey Lincoln szerzeményei (bár ezeket is énekelte Ő is) elsősorban nem az volt a célom, hogy egy szerző műveit gyűjtsem csokorba. Olyan dalokat akartam erre az albumra rögzíteni, melyek rólam szólnak…ezek a dalok mind olyanok, rólam szólnak…most. J

 

Pallai Péter: Fontos tudnivaló az albumról, hogy a már több mint egy évtizede működő Vörös Niki Quartet ez esetben kvintetté bővült, de nem is a nagyszerű fuvolistával, Strausz Eszterrel, aki gyakran beszáll hozzátok, hanem a trombitás Subicz Gáborral. Hogy esett rá a választásod?

Vörös Niki: Sokáig gondolkoztam milyen zenei hangzásvilágot szeretnék megszólaltatni ezen a lemezen. Több ötletem is volt, de valahogy úgy alakult, hogy ezek szép természetes módon elhaltak.

Majd tavaly decemberben Subicz Gábor volt a vendége az általunk (Strausz Eszter, Vörös Laci és én) vezetett jazz klubnak Esztergomban.

A koncerten nagyon hamar megtaláltuk Gáborral a közös hangot, úgy éreztem mindent ért abból, amit szeretnék kifejezni, és minden zenei gondolatomra nagyon hamar és számomra inspirálón reagál.

Régóta ismerem őt, követem a munkáit, fantasztikusan jó zenésznek tartom. Megkérdeztem lenne-e kedve velünk dolgozni ezen a lemezen, és nagy örömömre igent mondott. Nem csupán vendégzenészként, hanem az egész album zenei rendezőjeként vett részt a munkában.

Úgy érzem szerencsés egymásra találás volt, melyet a lemezen szereplő utolsó dal jól demonstrál. Ebben a dalban csak Gábor és én játszunk, sosem próbáltuk el felvétel előtt. A stúdióban második nekifutásra játszottuk fel, és úgy érzem, az egyik legjobban sikerült darab lett.

 

Pallai Péter: Izgalommal várjuk az albumot, de tudsz valami előzetes audio vagy audiovizuális ízelítőt adni az anyagból?

Vörös Niki: Természetesen! Készítettünk egy videóklipet a “My Love is You” c. dalhoz. Ezt kínáljuk ízelítőnek, és reméljük sokan eljönnek majd szeptember 24-én a Budapest Jazz Clubban megrendezésre kerülő lemezbemutató koncertünkre.

Mindenkit nagy szeretettel várunk, a lemez ott kapható majd először.

Vörös Niki Quartet feat.: Subicz Gábor

Vörös Niki - ének
Vörös László - zongora
Subicz Gábor - trombita
Csuhaj-Barna Tibor- bőgő
Jeszenszky György - dob

A klipet készítette: László Dorina

@SuperSize Recording Studio 2019.

Recorded, mixed & mastered by Fejér Dániel Dexter

 

Fotó: Irk Réka

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
18
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005