fbpx

Babos Gitárverseny február 26-án

2024. február 22.

Első alkalommal rendezik meg Babos Gyula nevével és emlékére az első Babos Gitárversenyt.

Babos Gitárverseny

Már öt éve, 2018. április 12-én hunyt el a magyar zenei élet egyik legmeghatározóbb gitárosa, Babos Gyula. Zenészek több generációja nőtt fel a Liszt-díjas zenéjét hallgatva és tőle tanulva.

A versenyt 2024. február 26-án, 19 órai kezdéssel rendezi meg a Magyar Jazz Szövetség a Budapest Jazz Clubban. A zsűri elnöke: László Attila, a zsűri tagjai: Gyárfás István és Szakcsi Jr.

A versenyzőket kísérő zenekar tagjai: Oláh Tzumo Árpád – zongora, Hárs Viktor – bőgő, basszusgitár, Csízi László - dob

A közönség számára ingyenes az esemény.

A döntőbe már ismert és kevésbé ismert gitárosok jutottak be. Mindenesetre a nevekből ítélve, nagy versenyre és remek gitárjátékra számíthat a közönség, többen a Bartók konzi vagy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói, de van, aki külföldi egyetemen tanul. Minden versenyző két darabot fog játszani.

A döntőbe került versenyzők:

Bán Péter Richárd
Bódi Róbert
Csány András
Fehér Márió Fábió
Horváth Botond
Négyessy Barnabás
Rácz József
Szabolcsi Bence
Varga Balázs
Virág Benedek

Budapest Jazz Club • 2024. március 26. • hétfő • 19:00

 

Fotó: MJSZ

Kapcsolódó cikkek: Felhívás versenyekre, pályázatokra

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005