fbpx

Szőke Nikoletta: „Az énekes betétek szövegei nem bonthatják meg a versek szövetét”

2024. szeptember 11.

A megszokottól eltérő, különleges estre készül a csodálatos hangú énekesnő, Szőke Nikoletta a tizedik AVL-Érdi Jazz Fesztiválon, ahol a költő, író Tóth Krisztina lesz az összecsendülésben a társa. Niki ráadásként még az új zenekarával is koncertet ad.

Szőke Niki

Szőke Nikolettát kérdeztem, hogyan készülnek erre a kivételes alkalomra, volt-e már ilyenben részük és mire készüljön a közönség.

Az évek alatt rengeteg produkcióban voltál benne vokalistaként. Volt-e már olyanban részed, mint amit a Jazz és irodalom előadáson fog hallani a közönség? Mennyire újdonság a költészet és a zene összepárosítása, ráadásul két női előadó lesz hallható a két férfi központú művészeti ágban?

Először fogok ilyen jellegű előadáson részt venni. A költészet és a zene nagyon jól kiegészíti és felerősíti egymást, és részemről külön örülök annak, hogy ketten nők leszünk jelen, mert valóban ritkán szokott így lenni. Sok felolvasóesten, irodalommal és zenével átszőtt előadáson jártam nézőként, de azt hiszem, hogy a vers énekkel való párosítása újszerű ötlet. Egyfelől nagyon személyessé tudja tenni az estet, hogy mind a versek, mind a zene emberi hangon szólal meg, másfelől mivel az ének is többnyire szöveggel történik, nagyon részletesen fel kellett építenünk a koncepciót Tóth Krisztinával. Az énekes betétek szövegei nem bonthatják meg a versek szövetét, ezért átbeszéltük, hogy hol használjak szöveget és hol szöveg nélküli dallamot. 

Köztudott, talán az olvasóink számára is, hogy annak idején az ELTE-n kezdted meg a tanulmányaidat. Mennyire tudsz az olvasásra időt szánni?

Az olvasás mai napig az egyik kedvenc időtöltésem, mind a szövegírásban, mind a kreativitásom, fantáziám szárnyalásában segít. Vizuális típus vagyok, rögtön képeket látok magam előtt olvasás közben - egyébként ez zenehallgatás közben is gyakran megtörténik velem. Mivel este, sötétben és csendben szeretek olvasni, nem mindig van erőm folytatni az aktuális megkezdett regényt. Ilyenkor olyan cikkeket választok, amelyek általam érdekesnek vélt témákat boncolnak. Jelen pillanatban ez a kamaszok megértése, pszichológiája - érthető okokból:)) - illetve a lakberendezés, a színek és textúrák hatása. 

Tudtok készülni az előadásra Tóth Krisztina költővel vagy teljes improvizáció lesz a fellépésetek? Fogsz loopot használni?

Már nyáron felvettük a kapcsolatot, ugyanis mindkettőnknek ez az első alkalom ilyen jellegű verses-zenés szereplésre. Sorban küldte a verseket e-mailen, amelyeket azóta érleltem magamban. A napokban személyesen is találkoztunk és átbeszéltük, elpróbáltuk az egész műsort. Ahogy az előbb említettem, nagyon fontos volt átbeszélni a szöveghasználatot, mivel a versek tartalma kell, hogy domináljon, ugyanakkor azt sem szerettük volna, hogy végig improvizáljak szöveg nélkül. Így a fő koncepció az lett, hogy Krisztina verseiből használom a szavakat, kiemelek részeket és ott a helyszínen kreálok dalokat belőlük, emellett fogok használni ütőhangszereket, loopokat is. 

Szőke Niki Jazzplosion

Szeptember 12-én este a legújabb formációddal, a Jazzplosionnel is fel fogsz lépni Érden. A jazznek mely ágát képviseled ezzel a zenekaroddal, amiben csupa elismert zenész játszik?

Ez egy ízig-vérig mainstream vokális jazz produkció, amelyben ugyanúgy megfér egymás mellett László Attila gyönyörű fusion szerzeménye, a “The Only One”, mint például a mai modern groove-okkal feldolgozott The Carpenters sláger, a “Close to You” vagy éppen az “In Walked Bud” Thelonious Monk dal. Ennek a zenekarnak a megalakulásakor arra vágytam, hogy öt olyan egyéniség játsszon együtt, akik ugyanolyan jelentősek szólistaként és csapatjátékosként. Ez teljes mértékig működik, nagyon élvezem a közös koncerteket. Nagyon várjuk már, hogy az érdi közönséggel is találkozzunk és egy emlékezetes estében legyen részünk mindannyiunknak. 

Tóth Krisztinával az ÉrdMost készített érdekes interjút a fesztiválon való fellépése kapcsán.

 

Fotó: Szőke Nikoletta archívum

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
14
15
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005