Nem elég, hogy fáradhatatlanul járja a világot, de még a stúdiók környékén is igen aktív. Magyar színpadon hatszor(!) szerepelt. 1990-ben Debrecenben, 98-ban a Petőfi Csarnokban lépett fel, kétszer volt a Müpa vendége (2012-ben és 2022-ben), egyszer a Zeneakadémián is láthattuk (2016-ban), 2018-ban pedig a RAM Colosseumban. (Az öt fővárosi koncerten magam is jelen voltam, két alkalommal pedig rövid beszélgetésre és dedikálásra is sor került. A nevezetes, 1965-ös „Of Course, Of Course” c. albumát Szabó Gáborhoz képest 38 évvel később dedikálta számomra, én pedig megajándékoztam a Farkasréti temetőben lévő sír fotójával.)
Lloydnak hosszú pályája és hatalmas sajtója lévén itt és most fölösleges lenne adatokkal és más információkkal terhelni az olvasót. Elég legyen az a megalapozott értékelés, mely szerint Coltrane után az idősebb generációban – Wayne Shorter mellett – alighanem a legfontosabb tenorszaxofonos. (Rollins azért igyekezett a szélesebb közönségigényt kielégíteni.) Persze a fiatalabb generációkban is fenomenális személyiségek vannak: elég, ha Chris Potterra vagy Kenny Garrettre hivatkozom. Mégis elmondható, hogy Lloyd a jazz garabonciása, akinek művészetében visszatükröződő életvitele is a műfaj egyik legkarakteresebb személyiségévé teszi. Pályájának szignifikáns szakaszait a lemezkiadók is jelzik, Columbia, Atlantic, ECM és az utóbbi tíz albuma a Blue Note-nál.
Ez a két CD-ből álló jazzalbum a korábban említett „aranykort” hozza vissza a magamfajta jazzbarát számára. Mint említettem, Lloyd nekem még azon kevesek egyike, akinek türelmetlenül várom újabb és újabb „megnyilatkozásait”. Szerencsére szinte „menetrendszerűen” bocsát ki egy-egy remekművet. Ilyen volt például a „8: Kindred Spirits” c. koncertfelvétele vagy az a „trilógiája”, amikor is három lemezt adott ki olyan trióival, amelyben csak ő volt a stabil pont. A „Chapel” Bill Frisell (g) és Thomas Morgan (b), az „Ocean” Gerald Clayton (p) és Anthony Wilson (g) végül pedig a „Sacred Thread” Zakir Hussain (tabla, perc.) és Julian Lage (g) táraságában született. (Ezekről, valamint Lloyd legutolsó, 2022-es Müpa-koncertjéről honlapunkon is olvashatnak.)
Figyelemre méltóak Lloyd sok évtizedre nyúló magyar vonatkozású kapcsolatai. Már a 60-as években kapcsolatba került Szabó Gáborral, aki a kvartettjének gitárosa volt, olyan ikonikus muzsikusok társaságában, mint Ron Carter (b) és Tony Williams (dr). Számos koncertkörútjainak egyikén Dresch Mihály segítségével tárogatót is vásárolt. A 2012-es Müpa koncertjén Dresch, Borbély Mihály és Lukács Miklós játszhatott vele, majd 2018-ban a RAM színpadán is. 2022-ben pedig csak Miklós betegsége miatt nem láthattuk újra egy színpadon a cimbalom mesterével. (Korábban ugyanis a különleges hangzásokat kedvelő jazzguru „Wlid Man Dance” c. lemezén is játszik Miklós.)
A most tárgyalandó dupla lemez Lloyd 85. születésnapja alkalmából 2023 tavaszán született, és éppen egy évre rá, idén március 15-én, (még egy magyar vonatkozás?) 86. születésnapján jelent meg. Ezúttal is a tőle megszokott magas színvonalú produkciót nyújtja, mégpedig visszatérve a „klasszikus” felálláshoz, azaz fúvósszólista + zongoratrió. Összesen tizenöt darab, amelyből mindössze kettőnek nem Lloyd a szerzője! Három kompozícióban tiszteleg nagy kortársai előtt, ezek: Thelonious Monk (I/3), Booker Little, egy 23 évesen elhunyt kiváló trombitás (I/6) és Billie Holiday (I/7).
Mint pályája során mindig, ezúttal is a műfaj mai (igaz jóval fiatalabb) „ászai” játszanak vele: Jason Moran zongorázik, a ritmustandemet pedig Larry Grenadier (bőgő) és Brian Blade (dobok és ütőhangszerek) alkotják. A lebilincselő zenefolyam „főszereplője” persze Lloyd, aki összetéveszthetetlenül egyéni sounddal szólaltatja meg hangszerét (elsősorban a tenorszaxofont), amely jóformán semmit sem változott a sok-sok évtized alatt bármilyen felállásban is játszott. Érdekesség, hogy a legkülönfélébb hangszerek és hangzásvilág iránt vonzódó Mester a tenor mellett még altszaxofont és kétféle fuvolát (basszus és alt) is használ. Visszafogott, megrendítő és spirituális játék, lírai hangvétel jellemzi ezt a nagyszerű produkciót. Szinte nem is tudnék külön kiemelni egy-egy számot kedvencemként, mert ez az egész egy zenei csoda. Mégis megemlíteném a második korong első számát, amelyben Lloyd fuvola- és Moran zongorajátéka lenyűgöző. És miután ezt a lemezajánlót megírtam, tudtam meg, hogy a Down Beat kritikusai az „Év lemezének” választották az albumot. (Mit mondjak, „kissé” igazolva éreztem magam, pedig én csak egy magyar jazzbarát vagyok…)
Jason Moran már több mint tíz éve gyakran játszik Lloyddal, mi is láthattuk duójukat 2016-ban a Zeneakadémián. (Ez még akkor is így van, ha az utóbbi években olykor Gerald Clayton volt a pianistája.) Larry Grenadierre is elmondható, hogy aki kicsit is követi a jazz alakulását, az jól ismeri. Mi magyarok is a legkülönfélébb formációkban láthattuk Brad Mehldautől éppen Lloyd 2012-es Müpa koncertjéig, nem is említve az utóbbi évek különféle felállásait. Brian Blade-re ugyanez mondható el, mi több, szeptember 26-án a Müpában lép fel a Fellowship Band-jével.
Összefoglalva: aki még (mindig) a minőségi jazz híve, sürgősen szerezze be ezt a remek albumot, ami maradandó érték, a zenetörténet legnagyobbjai közé sorolható!
THE SKY WILL STILL BE THERE TOMORROW - Blue Note (2 CD) Universal
Disc 1.
- Defiant, Tender Warrior
- The Lonely One
- Monk’s Dance
- The Water Is Rising
- Late Bloom
- Booker’s Garden
- The Ghost of Lady Day
- The Sky Will Still Be There Tomorrow
Disc 2.
- Beyond Darkness
- Sky Valley Spirit of the Forest
- Balm in Gilead
- Lift Every Voice and Sing
- When the Sun Comes Up, Darkness Is Gone
- Cape to Cairo
- Defiant, Reprise, Homeward Dove
Minden szám szerzője: Charles Lloyd
kivéve: a Balm In Gilead (Traditional) hangszerelés: Charles Lloyd
Lift Every Voice (J.W. Johnson és J.R. Johnson) hangszerelés: Charles Lloyd
Defiant, Tender Warrior hangszerelés: Charles Lloyd és Jason Moran
Közreműködnek:
Charles Lloyd tenor- és altszaxofon, basszus- és altfuvola
Jason Moran zongora
Larry Grenadier nagybőgő
Brian Blade dobok, ütőhangszerek