fbpx

Szakcsi Jazz Egyesület örömkoncertje a Várkert Feszten

2024. máj. 28.

A 2023 augusztusában alakult Szakcsi Jazz Egyesület vasárnap ad koncertet Sound of Jazz címmel a Várkert Bazárban.

Szakcsi Jazz Egyesület koncertje

A rendezvényteremben a 23 fővel alakult egyesület tagjai fognak örömzenélni különböző formációban az est folyamán. A Szakcsi Jazz Egyesület célja Szakcsi Lakatos Béla szellemi örökségének ápolása és a jazz népszerűsítése.
Az este 7 órakor kezdődő kétrészes koncerten összesen 10 formáció fog fellépni. Az elnök, Szakcsi Jr. szólózongora koncertjével indul az est, majd erre az estére formálódó zenekarok adnak koncertet egymás után, de lesznek már ismert összeállítások, mint a Szőke Nikoletta Jazzplosion, Kőszegi Rhythm & Brass vagy a Trio Midnight.

A tavaly októberi emlékkoncerten már bemutatták kicsiben, mire számíthat a közönség, így nem vitás, emlékezetes esten vehet részt a közönség.

A zenekarok, amiket hallhat a közönség:

Első rész:

  1. Szakcsi Jr: szólózongora
    2. Kőszegi Imre, Bacsó Kristóf, Juhász Gábor, Orbán György
    3. Egri János Jr., Fekete-Kovács Kornél, Lakatos Pecek András
    4. Ávéd János, Oláh Tzumo Árpád, Orbán György, Oláh Kálmán Jr., Lakatos Pecek András
    5. Trió Midnight

Második rész:

  1. Balázs Elemér, Balázs József, Szőke Niki, Juhász Gábor, Zsoldos Béla, Lakatos Pecek Krisztián
    2. Oláh Krisztián, Ávéd János
    3. László Attila, Szőke Niki, Fekete-Kovács Kornél, Barcza Horváth József, Balázs Elemér
    4. Oláh Tzumo Árpád, Barcza Horváth József, Lakatos Pecek András, Zana Zoltán, Bacsó Kristóf, Fekete-Kovács Kornél
    5. Szakcsi Lakatos Róbert, Zana Zoltán, Bacsó Kristóf, Lakatos Pecek Krisztián, Lakatos Pecek András

 

Sound of Jazz • 2024. június 2. • 19:00

 

 

 Fotó:  Szakcsi Jazz Egyesület

 

 

 

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005