fbpx
Márton Attila

Márton Attila

Első írásaim a Magyar Ifjúságban és a kanadai Coda c. jazzfolyóiratban jelentek meg. 1977-ben megnyertem a Nemzetközi Jazz Föderáció Jazz Forum c. folyóiratának pályázatát. Állandó munkatársa voltam a MaJazz c. folyóiratnak, jelenleg pedig a Gramofonnak, a Demokratának és a Hegyvidék c. lapnak. Publikáltam még az EMI Hangjegyzet c. periodikájában és az Universal jazzújdonságokat bemutató lapjában is. Jazzadások készítésében közreműködtem a Petőfi-, a Bartók-, a Klub-, a Civil- és a Fiksz-rádióban. A Jazzma.hu internetes honlapon több száz koncerttudósítás és egyéb jazzvonatkozású írás jelent meg tőlem. Hivatásos jazzrajongó címmel jelent meg cikkeim válogatása, és társzerzője voltam Deseő Csaba Kettősfogás c. memoár kötetének. 2017-ben megkaptam a Magyar Jazz Szövetség Pernye András életműdíját.

Harmadszor játszott magyar színpadon az egyik legkiemelkedőbb amerikai zongorista, pedig ennek a hangszernek a művelői vannak a legtöbben a műfajban – egyébként hazánkban is. Felejthetetlen koncertnek lehettek tanúi a zsúfolásig megtelt Bartók terem nézői hétfőn este.

Koncertbeszámolóimat a helyszíni élmény, az élő zene varázsának valóságával szoktam befejezni. Ezúttal fordított a helyzet: azzal kezdem lemezajánlómat, hogy mennyire remek érzés, amikor egy új lemezalbum meghallgatását egy korábbi személyes találkozás teszi úgyszólván „családiassá”…

Nagyon megható, hogy hat zenész nemcsak, hogy tiszteleg egy régen elhunyt zseniális kollégája előtt, de még a formációjuk is ezt a nevet vette fel.  Ez annál is figyelemreméltóbb, hogy közülük négyen nem is ismerhették Füsti Balogh Gábort.

Amikor leírtam a címet az jutott eszembe, hogy nekem ugyan régi ismerős a neves norvég zongorista, de – tekintettel arra, hogy alighanem ezen a hangszeren játszik a legtöbb jazz muzsikus, akiknek nevét meg kell jegyeznie a jazzbarátoknak – feltételezhetően nem túl sokak számára cseng ismerősen ez a név. Pedig nem akárkiről van szó.

A hónap második keddjén, ha esik, ha fúj, engem biztosan az Opusban lehet megtalálni. 2017 május 26. óta (Miles Davis születésnapján) a MAO kisegyüttese a jazztörténetet író „Kind of Blue” megidézésével indította a „Legendás albumok” sorozatát, amely már – a Covid ellenére is – valahol a 60-ik „adásán” túl jár!

Nagy öröm, ha igazán kiemelkedő produkciónak lehetünk tanúi a mai idők zenei dzsungelében. Szerencsére olykor ilyennel kínálnak meg a hazai rendezők, így aztán már gyakori állomása a magyar főváros is a kortárs amerikai jazz legkiemelkedőbb képviselői által fémjelezett koncertkörutaknak.  Nos, ilyen volt nemrégen Brian Blade koncertje a Müpában és Kurt Rosenwinkel fellépése a Magyar Zene Házában. Éppen a gitáros személye lett volna az összekötő kapocs, de betegsége miatt a Fellowshipből hiányzott. Négy héttel később viszont teljes intenzitással játszott a Ligetben!

A Háló jazzrendezvényeinek 16 éves történetében még nem volt olyan koncert, ami vasárnap este került volna sorra. Október 20-án ilyen rendkívüli esemény adódott: a hazai jazzélet egyre inkább aktív szereplője, Szaniszló Richárd meghívására egy ismert amerikai vibrafonos barátja, Arthur Lipner vállalta, hogy közös koncerten mutatják be művészetüket.

Rendszeres olvasóink megfigyelhették, hogy jómagam a hónap minden keddjén az Opusban a MAO kisegyüttese által előadott „Legendás albumok” sorozat minden koncertjéről beszámolok néhány nappal később lapunkban. De ma is készülnek olyan lemezek, amelyek egyszer biztosan helyet kapnak a jazztörténet legendás albumainak sorában. Nos, – véleményem szerint – ilyen Joel Ross Nublues c. lemeze.

Üdítő hallgatnivalót jelentetett meg a zongorista Pintér Zoltán, mégpedig 2022-ben alapított formációjával, amely már nevében is elárulja azt, hogy melyik stílusirányzatot képviseli. Legyünk őszinték: a mindenki számára érthető és élvezhető melodikus modern jazz igazán „hiánycikk” a mai akusztikus kavalkádban…

A kedves olvasó joggal csodálkozhat, hogy a hat éve elhunyt lengyel trombitásnak hogyan jelenhet meg új lemeze. Az ECM ezúttal is bravúrral rukkolt elő: a világklasszis kvartett éppen 20 évvel ezelőtt rögzített felvételeit az idén januárban „vették kezelésbe” és nyáron adták ki. Manfred Eicher (az ECM főnöke) hihetetlen aktivitásának hasonlóan szenzációs példája volt a Keith Jarrett Quartet „Sleeper” című, 1979-ben Tokióban felvett lemeze, amelyet 34(!) évvel később adtak ki! Mi minden lehet még az ECM archívumában?

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005