A sorozat első „adása” 2017. május 25-én, (Miles Davis születésnapján) indult és a választás mi másra, mintsem – a mértékadó vélemények szerint a jazztörténet legjobb lemezére – a Kind of Blue c. albumra esett! Ebben az évadban viszont az első független, csak a jazz iránt elkötelezett lemezkiadó, az 1939-ben alapított Blue Note korai mikrobarázdás lemezeit veszik górcső alá. Ezek az 50-es évek elején megjelent albumok, még 10 inch, azaz 25 cm átmérőjű lemezek voltak, amelyeknek a játékideje még a félórát sem érte el. A most bemutatott albumon is a hat szám mindössze 25 és fél percet tesz ki. (A koncerten a második szám után Kornél találóan jegyezte meg, hogy a lemez időtartama alapján itt be is fejezhetnék a műsort.)  A zene viszont óriási volt (már a lemezen is), de a MAO zenészei valami csodát kreáltak a rendelkezésre álló „alapanyagból”.

Nagy formátumú zenészekből álló csapat játszott az 1953-ban rögzített lemezen: a modern jazz később világhírűvé vált hat képviselője: J. J. Johnson (harsona) (pályája elején még Jay Jay –  írásban is így szerepelt), Clifford Brown (trombita), Jimmy Heath (tenor- és baritonszaxofon), John Lewis (zongora), Percy Heath (bőgő) és Kenny Clarke (dobok) Érdekesség, hogy a ritmusszekció az ekkoriban párhuzamosan működő Modern Jazz Quartet háromnegyede volt (a vibrafonos Milt Jackson hiányával), hiszen az eredeti dobos a nagy bopper, Kenny Clarke volt. A nyúlfarknyi lemezt aztán részben 53-ban, majd 54-ben készített felvételekkel kiegészítve a Blue Note mind LP-ken, mind CD-ken kiadta „The Eminent Jay Jay Johnson” címmel. A cím magáért beszél... Azért Amerikában, sőt másutt is akadtak kiváló harsonások (pl. Albert Mangelsdorff), de ha egy személyt kell megnevezni az egész műfaj történetéből, akkor a harsona kategóriában biztosan J. J. Johnson a No. 1.

De a hazai szextett sem akárkikből állt: Papp Mátyás (harsona), Fekete-Kovács Kornél (trombita), Bacsó Kristóf (tenor- és baritonszaxofon), Cseke Gábor (zongora), Orbán György (bőgő) és Csízi László (dobok) képviselték az említett amerikai ikonokat a remek (remake) „szellemidézésben”. A MAO csapata az eredeti lemezt oly módon adta elő, hogy az első félidő és a második szett második száma hangzott el a lemezről, ezt egészítették ki egy Gigi Gryce, egy Clifford Brown és egy Bud Powell szerzeménnyel.

Mint mindig, a feldolgozások ezúttal is a legkiválóbb hangszerelésekben, terjedelmes szólókkal hangzottak el. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire szükséges ilyen koncerteken megismertetni a fiatal, de még az éltesebb jazzbarátokkal is a jazztörténet aranykorának produktumait, hiszen a „vasfüggönyön innen” ez kimaradt. A jazzrajongók többsége a rock híveiből verbuválódott, ill. „fejest ugrott” a fúziós és más új irányzatokba. Számukra éppen a műfaj történetének leginkább időtálló korszakai maradtak ki.

Három fúvós esetén már figyelemreméltó hangzásvilág alakítható ki, ezzel nagyszerűen éltek is muzsikusaink. Ugyancsak színesítette a palettát a baritonszaxofon használata is. (Megtudhattuk, hogy Bacsó Kristóf ezen a hangszeren is éppen olyan kiváló, mint alt- és tenorszaxofonon!) Papp Mátyás harsonajátéka már csak azért is nagy élmény volt, mert a hazai jazzben igencsak elhanyagolt ez az instrumentum (kivéve persze a nagyzenekarokat). Matyi pedig ezt a hangszert választotta és kiválóan műveli, ezt nemcsak szólóival bizonyította, hanem a „Lover Man”-t egyedül adta elő diszkrét, halk kísérettel. Kornél frenetikus játékkal „emlékezett” a 26 évesen autóbalesetben elhunyt Clifford Brownra. A „Turnpike”-ban előadott hosszú szólója lenyűgözte a közönséget. Kristóf a tenoron is brillírozott, a ritmusszekció pedig most is stabil fundamentumként szolgált. A vendég Orbán Gyuri vehemens játéka lenyűgöző volt, Cseke Gabi szépen felépített szólói és Csízi Laci szenzitív kísérete ezúttal is a tőlük megszokott magas színvonalat nyújtotta.      

A koncert műsora: 

I. félidő 

1.)  Get Happy  (Harold Arlen – Ted Koehler)

2.)  Lover Man   (Jimmy Davis – Ram Ramirez – James Sherman)

3.)  Capri   (Gigi Gryce)

4.)  Sketch 1.   (John Lewis)

5.)  Turnpike   (J. J. Johnson)

II. félidő 

1.)  Hymn of the Orient   (Gigi Gryce)

2.)  It Could Happen to You   (Jimmy Van Heusen – Johnny Burke)

3.)  Brownie Speaks   (Clifford Brown)

4.)  Parisian Thoroughfare   (Bud Powell)

Közreműködtek: 

Papp Mátyás   harsona
Fekete Kovács Kornél   trombita
Bacsó Kristóf   tenor- és baritonszaxofon
Cseke Gábor   zongora
Orbán György   nagybőgő
Csízi László   dobok

Opus Jazz Club,  2026. február 3.

Fotók:  Csíkos Gábor (köszönjük a fotókat)