fbpx
Irk Réka

Irk Réka

Alapító, webfejlesztő és -dizájner. 15 évig tanult klasszikus zenét. Szervezi tíz éve az Érdi Jazz Fesztivált, a Törökbálinti Jazz Klubot. A Harmónia Jazzműhelyben, a pénteki Budapest Jazz Clubban lévő koncertek internetes, marketinges részét szervezi. Kitalálta 2020 márciusában, hogyan lehet jó minőségű karanténkoncertekkel folytatni a műsort, majd az újabb lezáráskor, 2020 novemberétől az élő közvetítést rendezte. A közeljövő nagy terve, hogy a Nemzetközi Jazznapra Magyarország is be tudjon csatlakozni folyamatos tudósításokkal, élő közvetítésekkel. 2019-ben elindította a magyarjazz.hu szakmai portált, majd 2022-ben a Jazz.hu portált, ahol a jazz minden ágával szeretnének foglalkozni, beszámolókat, ajánlókat írni, ami nem blogként, hanem jazzről szóló hírportálként működik. 2021-ben elindította az Érdi Jazz Klubot.

Új sorozatot indítunk el 2023-ban. A klubokba, fesztiválokra járó jazzt kedvelő közönség a zenészekről csak-csak tud informálódni a világhálón keresztül, de azokról a hangszerekről semmit nem tudunk általában, amin játszanak a muzsikusok. Most itt az alkalom, hogy a jazz-zenészek – minket csak ők érdekelnek – mesélhessenek egy kicsit arról a tárgyról, amivel talán egész életükben több időt töltöttek, mint embertársaikkal. Miért fontos számukra, mit kell tudni róla, mi a kiválasztás alapja. Kérésemre közérthetően, valóban nem a zenész a zenésznek, hanem a zenész a közönségének mondja el a legfontosabbakat a hangszeréről.

A Symbiosis 5 nyerte meg január végén a Müpa Jazz Showcase versenyét. Ez annál is inkább így van, mert a zsűri és a közönség is hasonlóan döntött, így dupla győzelem az övék.

Interjú a lemezbemutatóra készülő Cseh Péterrel, aki pár éve diplomázott a Zeneakadémia Jazz Tanszékén, pár hónapja pedig már a Bartók konzi jazzgitár tanára.

Háromnapos improvizációról szóló eladássorozatra készülnek különböző műfajok jeles képviselői a Magyar Zene Házában március elején.

Ahogy már a beharangozóból és a verseny eredményeiből kiderült, nemcsak két zenekar versenyzett a Müpa tehetségkutatóján, hanem összesen a háromnapos megmérettetésen 6 zenekarnak jutott erre lehetőség.

A háromnapos esemény végén eredményhirdetésre került sor a Müpában online. A zsűri minden zenekart hasznos útravalóval látott el, melyet a későbbiek folyamán biztos kamatoztatni tudnak.

Idén már 16. alkalommal kapnak fellépési lehetőséget fiatal jazz-zenészek, hogy bemutassák országnak-világnak, mit várhatunk a jazzben a jövő nemzedékétől. Első nap nem kellett csalódnia, aki eljött, élmény volt végighallgatni a két zenekar koncertjét.

Új sorozatot indítunk el 2023-ban. A klubokba, fesztiválokra járó jazzt kedvelő közönség a zenészekről csak-csak tud informálódni a világhálón keresztül, de azokról a hangszerekről semmit nem tudunk általában, amin játszanak a muzsikusok. Most itt az alkalom, hogy a jazz-zenészek – minket csak ők érdekelnek – mesélhessenek egy kicsit arról a tárgyról, amivel talán egész életükben több időt töltöttek, mint embertársaikkal. Miért fontos számukra, mit kell tudni róla, mi a kiválasztás alapja. Kérésemre közérthetően, valóban nem a zenész a zenésznek, hanem a zenész a közönségének mondja el a legfontosabbakat a hangszeréről.

Fordulatos és sokszínű műsor fogadta a Müpába érkező 450 embert a László Attila 70 – Time to Groove című koncerten. A júliusban 70. életévét betöltő zeneszerző, gitárművész még sokszor és sok helyen fogja ünnepelni kerek születésnapját, viszont a január 11-eit nehéz lesz túlszárnyalni.

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005