fbpx

Videókon a Csodálatos magyar jazz első napja

2024. június 08.

Tegnap kezdődött el a Csodálatos magyar jazz nevű kétnapos ünnep a Magyar Jazz Szövetség és a Margitszigeti Szabadtéri Színház szervezésében.

Csodálatos magyar jazz I. nap

Egyelőre csak képben és hangban, majd néhány nap múlva szöveggel is jelentkezünk a pénteki fesztiválnapról. Alább megnézhetik az élő közvetítéseket azok is, akik nem kapcsolódtak a közösségi hálóhoz, a Facebookhoz, sőt egy kis kulisszatitkot is elárul Gayer Ferenc, az MJSZ elnöke.

Fantasztikus fiatal tehetségekkel találkozhatnak, akik kijönnek a Margit-szigetre. Mindannyian valamilyen tehetségkutatóból győztesként kerültek ki, de így még egy rendezvényen soha nem játszottak.

Ma folytatódik délelőtt 11 órától a fiatalok bemutatkozása. Lesznek, akik jazz standardekkel készülnek, lesznek, akik saját kompozíciókkal szeretnék a közönség figyelmét megragadni. A Jazz.hu mindenképpen ajánlja mindegyik holnap koncertet.

Horváth Balázs trió, Emingo, Fehér Márió Fábió Quartet

18:30-tól szólózongora koncerttel várják a vendégeket a Kerengőben.

Este 20 órától már nem a Kerengőben, hanem a Szabadtéri Színházban folytatódnak a koncertek, a magyar jazz meghatározó egyéniségeivel, zenekaraival.

1. Budapest Ragtime Band
Vendég: Bolba Éva, Dennert Árpád
(Széki József, Antal Tibor, Csárics Sándor, Csapó Krisztián, Varga Tivadar, Gayer Ferenc, Weszely János)
2. Borbély Műhely
Vendég: Berki Tamás
(Borbély Mihály, Tálas Áron, Horváth Balázs, Szabó Dániel)
3. Szakcsi Jr. Trio
(ifj. Szakcsi Lakatos Béla, Pecek Lakatos Krisztián, Balázs Elemér)
4. Hot Jazz Band
Vendég: Szalóky Béla, Berki Tamás
(Bényei Tamás, Fodor László, Kovács Tamás, Szabó Lóránt, Juhász Zoltán, Galbács István)
5. Jazz-Funk All Stars
Vendég: Tony Lakatos, Borlai Gergő, László Attila
(Ryan Quigley, Pecze Balázs, Soso Lakatos Sándor, Csapó Krisztián, Oláh Tzumo Árpád, Usztics Dániel)
6. Oláh Kálmán Trio
Vendég: Szőke Nikoletta, Tony Lakatos 
(Oláh Kálmán, Pecek Lakatos Krisztián, Balázs Elemér)
7. Art Blakey Tribute
(Fekete-Kovács Kornél, Ávéd János, Korb Attila, Cseke Gábor, Barcza Horváth József, Csízi László)
8. BJC Big Band
Vendég: Tony Lakatos, Borlai Gergő
(Ryan Quigley, Pecze Balázs, Meggyes Ádám, Magyar Ferenc, Bukovinszki Balázs, Stencli Tamás, Dennert Árpád, Elek István, Meleg Tamás, Nagy Balázs, Korb Attila, Csapó Krisztián, Varga István, Abbas Murád, Nagy Viktor Dániel, Mike Gotthard, Fonay Tibor, Oláh Krisztián, Szabó Ferenc Dániel)
9. FINÁLÉ - BJC Big Band vendégei: László Attila, Borlai Gergő, Tony Lakatos
Ryan Quigley, Pecze Balázs, Meggyes Ádám, Magyar Ferenc, Bukovinszki Balázs, Stencli Tamás, Dennert Árpád, Elek István, Meleg Tamás, Nagy Balázs, Korb Attila, Csapó Krisztián, Varga István, Abbas Murád, Nagy Viktor Dániel, Mike Gotthard, Fonay Tibor, Oláh Krisztián, Szabó Ferenc Dániel

 

 

Fotó, videó:  Irk Réka

Elkezdődött a jazzünnep a Margitszigeti Szabadtéri Színház kerengőjében 
Fiatal tehetséges zenészek lépnek fel 3 órától este 10-ig 
15:00 Orbay Lilla Quintet
Orbay Lilla - ének, zongora, Stummer Márton - gitár, Sebestyén Patrik - trombita, szárnykürt, Barakonyi Brúnó - bőgő, Richter Ambrus - dob

Csodálatos magyar jazz / Margit-sziget:
Oláh Kálmán New Generation
Oláh Kálmán - bőgő, Tzumo - zongora, Zsigmond Róbert - hegedű, Jónás Fülöp - dob

Csodálatos magyar jazz gálakoncert fellépőinek rövid bemutatása a Magyar Jazz Szövetség elnökétől, Gayer Ferenctől.

Csodálatos magyar jazz - Margitszigeti Szabadtéri Színház / Kerengő:
Horváth Szabolcs Quartet
Horváth Szabolcs -zongora, Korbeli Ferenc - gitár, Vörös Zsolt - basszusgitár, Fazekas Tamás - dob

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
8
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005