Az 1941. június 12-én, a massachusettsi Chelsea-ben, a dél-olasz Calabria régió Catanzaro városából bevándorolt szülők, Anna és Armando J. Corea gyerekeként született Armando Anthony Corea négyéves korában kezdett zongorázni. Apja az 1930-as, 1940-es években egy bostoni dixieland zenekar trombitása volt, így a „Chick” becenevet kapott fiú vérébe csecsemőkortól ivódott az otthon is állandóan szóló jazz. Autodidakta módon jött rá a zene rejtelmeire, nyolcéves korában Salvatore Sullo óráin ismerkedett meg a klasszikus zenével, és az ünnepelt koncertező tanár úr már akkor felkeltette a komponálás iránti érdeklődését is.

New Yorkba költözve egy hónapig a Columbia Egyetemen, majd félévig a Juilliard School zenész- és színészképző egyetem hallgatója lett. Miután egyik intézménytől sem azt kapta, amit várt, abbahagyta tanulmányait, és 1960-as évek elején a „Big Apple” klubjaiban Mongo Santamaria, Willie Bobo, Blue Mitchell, Herbie Mann és Stan Getz formációiban kezdett játszani. 1966-ban vette fel a „Tones for Joan's Bones” című debütáló albumát, melyen Joe Farrell tenoron és fuvolán,Woody Shaw Jr trombitán, Steve Swallow bőgőn játszott, és Joe Chambers dobolt. Kezdetnek nem semmi, mondhatnánk, de a két évvel később, a „prágai tavasz” után emigrált bőgős Miroslav Vitous, és a dobos Roy Haynes közreműködésével készült „Now He Sings, Now He Sobs” trióalbuma hozta a nagy durranást, melyet 1999-ben a Grammy Hírességek Csarnokába is beválasztottak.

1968 azonban a jazzbe is forradalmat hozott, melyet szerencsére nem tiportak el lánctalpak. Megjelent Miles Davis „Filles De Kilimanjaro” című lemeze, melyen a földkerekség legjobb kvintettje új tagokkal bővült, a legendás Davis, Shorter, Hancock, Carter, Williams formációba Dave Holland és Chick Corea érkezett. Ez nem okozott volna felzúdulást, viszont az akusztikus hangszerek mellett megjelentek az elektronikus hangszerek, Corea és Hancock többnyire elektromos zongorán játszott. A Babos Gyula által „Mátyás téri Bölcseknek” nevezett megmondó emberek egyből a szívükhöz kaptak, és gyorsan kijelentették, innentől megszűnt a jazz. Véleményüket akkoriban sok honi zenész és gyűjtő osztotta, meghúzták a határvonalat, de ez szerencsére nem jutott Davis fülébe. Így elkészült az „In a Silant Way”, a mérföldkőnek számító, minden ortodox biztosítékot kiverő „Britches Brew”, majd tovább haladva az egyáltalán nem csendes úton a többi szenzációs lemez melyek többségén Corea játékát is csodálhattuk. Davis egyre bővülő formációi garanciát jelentettek a világhírhez, a csapatból kiváltak pedig az új hullámmal töltődve fantasztikus zenékkel lepték meg a világot. Joe Zawinul a Weather Report, John McLaughlin a Mahavishnu, Chick Corea a Return to Forever alapítójaként tömegeket vonzott, megszületett a ma fúziós zenének nevezett jazz-rock, melyet a hetvenes évek elején Syrius és Rákfogó koncertlátogató korba érett generációhoz tartozva én is kortársként élhettem meg. Az első kettő Return to Forever, a „tollas” és a „madaras” Corea egyik legjelentősebb jazzbe vezető zenei élményem volt, és talán ekkor zártam többedmagammal szívembe őt örökre.

Kaput nyitott, több évtizedes pályafutása alatt alaposan kibővítette jazzlátókörömet, megtanította tisztelni Mozarttól kezdve a bebop-legenda Bud Powellig az egyetemes zene nagyjait, játszott avantgárd jazzt, néha benyúlt a zongorába, és pengette a húrokat, játszott kortárs klasszikust és veretes fősodort, vagy akár táncolható ritmusokat is. 2016-ban, 75. születésnapján több mint 20 különböző formációval adott egy hathetes koncertsorozatot a New York-i Blue Note Jazz Clubban. Magyarországon többször is koncertezett, hazánkhoz amúgy is több szálon kötődött. Bartók Béla nagy hatással volt egész munkásságára, műveit többször feldolgozta, és ne feledjük Szabó Gáborhoz is mély barátság fűzte, gitárosunk utolsó, „Femme Fatale” lemezén játszott is.

Legutóbb 2019 júliusában lépett fel a Kongresszusi Központban. Európai turnéja első állomásaként a The Spanish Heart Band néven létrehozott, flamenco táncossal fellépő nyolctagú zenekarával érkezett, és a frissen megjelent, „Antidote” lemezüket mutatta be. Alig pár hónap múlva már a hatalmas sikert aratott, Christian McBride és Brian Blade közreműködésével készült „Trilogy” folytatása, a „Trilogy 2” is a boltokba került, ugyancsak pár hónap elteltével, tavaly jelent meg dupla európai és egyesült államokbeli koncertjeinek felvételeiből összeállított „Plays” című szólólemeze. "Kényelmetlen érzés csak felmenni a színpadra, játszani és bólogatni a közönség felé. Szeretem, ha az emberek ellazulnak, és úgy érzik magukat, mintha a nappalimban lennének.” - mondta a „Plays” sajtóbemutatóján. A lemezt hallgatva, ezt el is érte. A nyitó szám előtt megszólította a közönséget. "Itt vagyok a zongorámmal. A zongora nagyon jól hangolt, de rá kell hangolódnunk." Ezután megütött egy hangot. A tömeg ideges kuncogással énekelt vissza, “ Ááá ”, jött a következő hang, és így tovább és tovább, egyre bonyolultabb dallamok visszaéneklésére sarkalta közönségét, végül a hangok összeálltak, és belekezdett Mozart zongoraszonátájába, majd egy elegáns átkötéssel már George Gershwin szerzeményét játszotta. Sorra került Bill Evans („Waltz Debby”), Antônio Carlos Jobim („Desafinado”), Domenico Scarlatti-t („Sonata in D Minor”) és Jerome Kern („Yesterdays”) is. - Mi köze van Mozartnak és Gershwinnek egymáshoz? - kérdezte Corea "Ez rajtad múlik, mint hallgató, de ők hasonlóak hozzám." Vártuk a folytatást, de már tudjuk, nem lesz. Talán ő már tudta, talán ezért volt a nagy sietség, hogy 18 hónap alatt három remekmű is megjelent, valahogy összefoglalva szerteágazó, színes munkásságát.

A család által közzétett posztban olvasható, „...Habár ő lenne az első, aki azt mondaná, hogy zenéje többet mondott, mint amilyen szavakat most meglehetne fogalmazni, mégis ez volt az üzenete mindazok számára, akiket ismert és szeretett, és mindazok számára, akik szerették: „Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik utam során segítettek a zene lángoló fényével. Remélem, hogy azok, akiknek megadatik játszani, írni, előadni vagy más módon alkotni, ezt a jövőben is megteszik, mert a világnak szüksége van művészekre, akik önfeledt pillanatokat adnak.

Köszönet csodálatos zenész barátaimnak, akik olyanok voltak számomra, mint a család. Áldás és megtiszteltetés volt tőletek tanulni és veletek játszani. Küldetésem mindig az volt, hogy bárhol, ahol csak tudtam, megteremtsem az alkotás örömét mindazokkal a művészekkel, akiket annyira csodálok - ez volt életem gazdagsága."

Velünk maradsz, sohasem feledünk el!

Kapcsolódó cikkek: 

Chic Corea - Trilogy 2

Chick Corea spanyol szívű együttese a Kongresszusi Központban

Ők a 63. Grammy-díjra jelöltek - JAZZ 2021