A következő koncert a Háló Jazz Klubban november 9-én lesz 19 órakor, amikor a Szalóky Béla nevével fémjelzett Szalóky Classic Jazz lép fel.
Novemberben már jöttek és még jönnek sztárok Budapestre.
A cím nem egészen pontos, mert tavaly november óta mostanáig megjelent hazai lemezeket gyűjtöttük össze. A megjelent lemezek meglelése idén sem lett könnyebb.
Egy napos rendezvényről kaptunk hírt Halász Gyulától a kanizsai jazz-fantól. Három különleges koncertet hallgathat meg a közönség a Medgyaszay Házban november 5-én.
A Háló Jazz Klub következő koncertje kedden lesz a Semmelweis utcában. November 2-án az Oláh Vilmos Quintet 19 órakor kezd.
71 éves korában elhunyt tragikus hirtelenséggel a Pernye András-díjas Kármán Sándor. A nevéhez sok minden kapcsolódik, mint a Ceglédi Dobmúzeum, ahol több évtizedes szenvedélyes gyűjtésének eredményeként jöhetett létre a 20. századi ütőhangszerek történetének bemutatója, és ahol ritkaságok is találhatók, mint Peter Erskin amerikai jazzdobos hangszerkiállítása, ahol a dobja és más hozzá kapcsolódó tárgyak is láthatók.
2019 év elején indította útjára a Magyar Jazz Szövetség a nagysikerű Jazz Generáció sorozatát, ahol a már befutott, nagynevű jazz-zenészek és a még kezdők meséltek pályájukról. Persze a zene sem maradhatott el.
Október 20-án, szerdán mutatják be kompozícióikat azok a kis jazzformációk, akik a Müpa Zeneműpályázatán ebben a kategóriában tavaly december közepén nyertek. A díjazottak között van Tzumo és Jónás Rezső is.
Mats Gustafsson szóló koncert szeptember 16-án az ARSO Kortárs Zenei Műhelyben.
A GetCloser szervezésében ismét több világsztárt hallhat a közönség október 19-én a MoMKultban.
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1
| ||||||
15
| ||||||
16
| ||||||
24
|
25
|
26
|
27
Dátum :
2024. dec. 27.
| |||
31
|