A 10 éves múltra visszatekintő egri bárzenész versenyt idén a Magyar Jazz Szövetség is támogatja.
A tavalyi év kihagyása után, idén a 3. jazzfeszttel készül Pilisborosjenő. A fesztiválnak egy pékség udvara ad helyet, így bárki meglátogathatja ennek a pilisi kis falunak a fesztiválját.
2021-ben Mosonmagyaróváron lesz a FEBO fesztivál záróakkordja június 4-5-én.
Grencsó István új zenekara a Friss Csoport május 28-29-én lép fel az Alföldön.
A Ráday utcában, a Petőfi hídhoz közel, pont a Goethe Intézet mellett helyezkedik el egy kis jazzklub, a Jedermann.
A Fonó terasz már a hónap elején megnyílt, de élő koncertek a héten indulnak. Első jazzkoncertet a Balázs Elemér Group adja.
Május 21-én pénteken a Nyitott Műhely is megnyitja kapuit. Két fiatal jazz-zenész ad koncertet, Hász Eszter és Csikós Józsi.
Szombaton ismét jelentkezik a Magyar Jazz Szövetség sorozata, amelyben egy-egy hangszer ikonikus zenészeit mutatják be. Eddig voltak a szaxofonosok, majd előttük a hegedűsök, basszusgitárosok, bőgősök, trombitások, gitárosok, énekesek és a dobosok. Ebben a sorozatban az a különleges, hogy nemcsak zenélnek a meghívottak, hanem mesélnek a pályájukról is.
A Kossuth- és Liszt-díjas zeneszerző, zongoraművész Dr. Szabados György halálának 10. évfordulóján emlékkoncertet adnak azok közül a zenészek közül 15-en, akik ma is őrzik zenei örökségét.
Május 18-án 7682 dalszerző kapja meg a jogdíját az Artisjustól. Sajnos a járványhelyzet nemcsak a koncertek elmaradását hozta, hanem ezzel együtt a jogdíjak összege is negyedével csökkent.
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1
| ||||||
15
| ||||||
16
| ||||||
24
|
25
|
26
|
27
Dátum :
2024. dec. 27.
| |||
31
|