fbpx

A mostani válogatás egy világhírű jazzmuzsikus különleges összetételű zenekarával, különböző időpontokban rögzített darabjait fogja egy csokorba. Azért is érdekes az összeállítás, mert bizonyos paradoxon is meghúzódik a háttérben. Nevezetesen arról van szó, hogy a swing királyának, a big-band jazzműfaj egyik legnagyobb egyéniségének olyan felvételeit tartalmazza a kollekció, amelyeken kisegyüttesekben játszik.

Hammond Orgia Az Opusban

2019. szeptember 03.

A cím önként adódott a koncertről szóló beszámolóm címéül, hiszen a meglehetősen ritka hangszeren – a Hammond orgonán – olyan, jó értelemben vett káprázatos jazzorgiát produkált a három zenész ezen az estén, hogy – egy másik közhellyel élve, igazi „szombat esti lázat” idézett elő a lelkes hallgatóság körében.

A Magyar Jazz Szövetség a Magyar Jazz Napját minden évben a Budapest Borfesztiválon tartja a Várban. Idén is szombaton délután 2 órától este 11-ig lesznek koncertek a borfesztiválon. Sok fiatal jazz-zenekar is lehetőséget kap bemutatkozásra.

Megszokhatták már olvasóink, hogy a MAO és annak vezetője, Fekete-Kovács Kornél tematikusnak nevezhető koncertsorozatai a hazai jazztörténet legfényesebb lapjaira kívánkoznak. Gondolok itt azokra a hangversenyekre, amelyek során egy-egy – a zenekar komponista vénával megáldott – tagjának szerzeményeit mutatják be, de ugyancsak remek ötlet és minőségi „kivitel” jellemzi azt a koncertsorozatot is, amelynek során a zenekari tagokból alakult kisegyüttesek az amerikai jazztörténet legkiemelkedőbb nagylemezeit mutatják be. Természetesen az eredeti hangszerelésekkel, olykor még a számok sorrendjét is megtartva hallhattunk már olyan alaplemezeket, mint a „Birth of the Cool”,  a „Kind of Blue” és a „Seven Steps to Heaven” (Miles Davis), a „Caravan” (Art Blakey), a „Nancy Wilson/Cannonball Adderley” vagy a „Speak No Evil” (Wayne Shorter).  Tekintettel arra, hogy ezek a korabeli LP-k időben legfeljebb egy mai koncert felét teszik ki, Kornélék mindig felkészülnek arra, hogy a második félidőben az illető jazzikon egyéb lemezeiről is repertoárra tűzzenek még néhány kiemelkedő számot, így „komplettírozva” a jazz estet. A  MAO kisegyüttesek hangszerösszeállításai is értelemszerűen az eredeti formációt követték, így hallhattunk már kvartett, kvintett, szextett felállásokat is.

„Együtt lenni egyszerűen jó!” - így szól a 22. fesztivál mottója, melyen a zene széles spektruma szólal majd meg komolyzenétől népzenéig és a jazzig. Az Izraelből New Yorkba költözött, és nemrég a BJC-ben Németh Ferenc triójával fellépő kiváló gitáros Gilad Hekselman ezt válaszolta, mikor dallam centrikus gitárjátékáról kérdezték: „A melodikusság sok izraeli zenészre jellemző. Ez olyasvalami, amit én is keresek a zenében. Szerintem ez azért van, mert az izraeli popzene is nagyon melodikus, és mivel mi ezen nőttünk fel, szeretnénk ezt beépíteni a saját zenénkbe is. Vágyunk a dallamosságra, az érzelemre.”

A Szabó Gábor-díjas Elek István a magyar zenei élet nagy formátumú szaxofon-művésze, klarinétosa, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének legendás mestere, egyetemi tanára, a Magyar Jazz Szövetség vezetőségének tagja. A jazz, rock és a pop legmagasabb kvalitású formációinak zenekari tagjaként, vendégszólistaként a magyar zenei élet legszélesebb spektrumán mozog évtizedek óta, erről a Tea zenekarral kapott eMeRTon-díja is árulkodik.

Azzal indult a csütörtökön a BJC-ben előzetes formában bemutatandó lemez története, hogy Oláh Tzumó Árpád a zongorán, otthon a kottái között ráakadt egy Methenyre.

Az afrikai-amerikai dokumentumfilm-készítő, Stanley Nelson aprólékos műgonddal, lendületes szerkesztéssel, lenyűgöző vágás-technikával és kiváló zenei érzékkel nyúlt hozzá a témához. Kivételesen érdekes hangfelvételekre tett szert, amelyeken az ikonikus trombitás önmaga beszél életéről, érzelmeiről és a zenéről.

Igazán nagyívű és minden összetevőjében változatos lemezzel rukkolt elő a SZEEG Quartet. A Szapudi István és Eichinger Tibor gitárosok, valamint Eged Márton basszusgitáros és Gavallér Csaba dobos által alapított négyes tagjai nem csak nevük kezdőbetűivel járultak hozzá közös formációjuk sikeréhez, hanem tetten érhető mind a négyük zenei világa a lemezen. A „Screams and Dreams” sokszínűségének záloga ugyanakkor nem csupán négyük szerzői és előadói egyéniségének összességében rejlik, a két szólista merőben eltérő zenei attitűdjének tudatos reflektorfénybe állítása éppen ilyen esszenciális jelentőségű a kiadványon. A több, mint egyórás anyag – ami, ismerve a jelen fogyasztói szokásokat, kifejezetten hosszúnak számít – egyfajta kordokumentumként szolgál, hiszen többen a zenekarból már régóta játszanak együtt különböző formációkban, a lemez pedig hű lenyomata a quartet máig kialakult sajátos világának.

A hatnapos Érdi Jazz Fesztivál szeptember 10-én kezdődik. A jazzfesztivált 5. éve rendezik meg az Érd MJV Önkormányzatának köszönhetően, az Érdi Napok programsorozat részeként. Lesznek fiatal és tehetséges zenészek, jól ismert zenekarok, szombaton ismét egy új jazz-stílust kerül bemutatásra. Pénteken és vasárnap pedig visszatérnek - egész más felállásban - azok a jazz-zenészek, akik az előző négy évben a legnagyobb közönséget vonzották. Ráadásul vasárnap a magyar jazz nagy generációjának zenészei fognak játszani.

30. alkalommal rendezik meg Budafokon a fesztivált, ahol a bor és pezsgő különlegességek mellett zenei koncerteken is részt vehetnek az odalátogatók. A kétnapos fesztivál ingyenes, és nemcsak pop zenekarok, de jazzt játszó formációk is fellépnek különböző helyszíneken.

Pallai Péter interjú-sorozata a magyar jazzvilág meghatározó zenészeivel.

Az MCA Recordings társaság 1992-ben egy nagyszerű gyűjteményes albumot adott ki, mely 3 CD-ből áll, és Count Basie és zenekarának 1937 és 39 között a Decca lemeztársaságnál készített felvételeit tartalmazza. A kollekció címe: Count Basie: The Comlete Decca Recordings, és 3-611 számmal jelent meg. 

A Müpa augusztus 20-án már 17 órától több színpadon is várja a jazzt kedvelőket. Többek közt a tizenkettedik Jazz Showcase közönségdíjasa, a Szczuka Panka Quintet is fellép. A Budai Várban, a Mesterségek Ünnepén is több jazz koncert lesz,-  de nem ingyenes, - ahol már augusztus 19-én hallhatjuk újra Chris Pottert. De Debrecenben is lesznek jazz koncertek.

Jazz concert review by Keith J. Taylor

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005