fbpx

Jazz

A Magyar Jazz Szövetség kezdeményezésére és szervezésében fergeteges jazzünnepet szerveznek a Margitszigeten, ahol a fiatal tehetségek is fellépnek a jazzélet vezető egyéniségei mellett.

A 78 éves korában elhunyt hosszabb betegség után a számos stílusban, mint pop, R’n’B és groove-orientált jazz stílusban alkotó szaxofon-mágus, David Sanborn.

A következő koncert a Háló Jazz Klubban május 14-én lesz 19 órakor: Guitar Madness - lemezbemutató

Rákosmentén félévzáró koncertre várják a közönséget vasárnap, ahol a házigazda is megragadja a gitárját.

Idén is átadták fiatal tehetségeknek a Lakatos Ablakos Dezső ösztöndíjakat. Az ösztöndíj célja, hogy segítse a 30 év alatti jazz előadóművészek pályakezdését, művészi fejlődését.

A Nemzetközi Jazznapot mai napon ünnepeljük 2011 óta, mióta az UNESCO április 30-át Nemzetközi Jazz Nappá nyilvánította.  Hazánk 2014-ben csatlakozott a kezdeményezéshez, így ma már több városban ünneplik a jazznapot, de a legtöbb koncert Budapesten lesz ma délután, amikről mi is próbálunk folyamatosan tudósítani.

A 2021-es évben a közönségszavazat alapján a legjobb magyar jazzlemez díját elnyerő KunaTones a múlt évet egy különleges kislemezzel zárta, amit április 29-én mutatnak be a Budapest Jazz Clubban.

Rákosmentén négy elbűvölő hölgy énekel vasárnap.

Az Érdi Jazz Klub következő koncertje - a Magyar Jazz Szövetség vidéki jazzklubok támogatói programjában - április 10-én, 19 órakor: Coltrane Legacy az Érdi Galériában

A következő koncert a Háló Jazz Klubban április 9-én lesz 19 órakor: Urbán Orsi Group  

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
23
Dátum : 2024. márc. 23.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005