fbpx

„élvezni kell a zenélést és minden apró lehetőségnek örülni kell” – interjú Fonay Tiborral

2022. január 27.

Az év basszusgitárosa lett mind a szerkesztőségi, mind a közönségszavazatok alapján Fonay Tibor, aki talán többször látható zenekarokban bőgővel a kezében, mint basszusgitárral. A Zeneakadémián mesterképzésen 2013-ban diplomázott, azóta pedig a hazai vezető jazz-zenészek partnere a muzsikálásban, mint Binder Károly, Sárik Péter, Révész Richárd.

  • MagyarJazz: Gratulálunk a sok szavazathoz és az első helyhez! Ha jól tudom, te nem a bőgő - ahogy annak idején a nagy zenészek -, hanem a basszusgitár felől indultál el a zenészi utadon? Még mindig a basszusgitár áll közelebb a szívedhez? Ha dönthetsz, melyiket vegyed kézbe, hogyan, mi alapján választasz?
  • Fonay Tibor: Ez részemről teljesen stílusfüggő. Azt tapasztaltam, hogy a bőgő simulékonyabb hangszer, több stílusban megállja a helyét. Ugyanakkor a gitár viszont átütőbb tud lenni, és bizonyos formációknál sokkal érthetőbbé válik tőle a zene.
    Mindkét hangszer közel áll hozzám, inspirálnak, és hatással is vannak egymásra. Sokat tanultam a gitározásról a bőgőn keresztül.

 

  • MagyarJazz: A legtöbb zenekarban, amiben most játszol, már öt-tíz éve is játszottál. Fontos számodra az állandóság? Vagy keresed az új lehetőségeket? Kikkel zenélsz most együtt?
  • Fonay Tibor: Úgy gondolom, hogy előbb-utóbb mindenki megtalálja a helyét. Nagyon szeretem azt, ahol és akikkel most vagyok, időnként viszont van lehetőségem beugrani más zenekarokba az állandókon kívül. Számomra mindig motiváció volt, ha új emberekkel játszom, mindenkitől van mit tanulni.
    Akikkel a legtöbbet láthatnak: Sárik Péter trió, Révész Richárd latin trio, Binder Károly trio/ quartet, Subtones, Lantos Zoltán Open Source, BJC Big Band, Syrius Legacy.

 

  • MagyarJazz: A ritmusszekcióban nincs vezető szereped, mégis jól ismernek. Úgy tudom, nem volt még a neved alatt működő zenekarod? Tervezed? Kikkel és miket játszanátok?
  • Fonay Tibor: Egyszer biztos szeretnék majd. Időnként leülök ötletelni és leírok dolgokat, de még nem álltak össze ezek teljesen egésszé. Azt, hogy kikkel játszanék pedig inkább majd a stílus adja meg, ami még inkább kiforratlan, túl sok mindent szeretek és van rám hatással. Nagyon sok jó zenésszel dolgozom, nehéz lenne választani közülük.

 

  • MagyarJazz: Mivel töltötted az időt a karantén alatt? Írsz zenéket, hangszerelsz?
  • Fonay Tibor: Leginkább önfejlesztéssel foglalkoztam. Zenei, testi, lelki gyakorlatokat csináltam. Jobban akartam csinálni azokat a dolgokat, amikkel egyébként is foglalkozom. Hirtelen nehéz volt mit kezdeni a túl sok szabadidővel, de azt hiszem, hogy elkezdtem jobban értékelni a dolgokat, amiket elértem.

 

  • MagyarJazz: Ki a kedvenc bőgősöd, basszusgitárosod, és miért?
  • Fonay Tibor: Nagyon sok kedvencem van, de akik tényleg meghatározták az utóbbi 10 évben a gondolkodásom azok Christian McBride és Hadrien Feraud voltak. Illetve a nagy elődöket, akiket ők szeretnek, azt mind szeretem én is: Ray Brown, Paul Chambers, John Patitucci, Scott LaFaro, John Clayton, Dave Holland, Carlitos Del Puerto, Israel Lopez Cachao, Richard Bona, Victor Bailey, Paul Jackson, Matthew Garrison...
    Az egyéniségeket szerettem mindig és amellett, hogy a hangszerükön kitűnően játszanak, nagyon jó zenekari zenészek is.
    Nem sok basszeros zenét hallgatok, és a jazz sem elsődleges, sőt a stílus sokszor nem is számít. A dallam, harmónia, hangszín, energia, ami nálam meghatározza a jó zenét. Ezért sok elektronikus, népi, pop vagy rock zenét is hallgatok.

 

  • MagyarJazz: Tanítasz valahol? Mi az, ami miatt ennyire sikeres lett eddigi pályafutásod? Mi az, amit a fiataloknak szívesen átadnál az általad szerzett tapasztalatokból?
  • Fonay Tibor: A Tóth Aladár Zeneiskolában kezdtem el tanítani, emellett magánórákat is adok. A koncertezés viszont az időm nagy részét elveszi, amit nem bánok. Gyerekkorom óta ezt szerettem volna csinálni, és gyakorlatilag bármilyen zenét szívvel-lélekkel tudtam-tudok játszani. Az egész koncertezésnek megvan egyfajta rituáléja, ami nekem rendkívül addiktív. Ebbe szerettem bele, ha tanítok megpróbálom kicsit ezt is átadni egy diáknak.
    Szokták mondani, hogy legyen egy cél magunk előtt és küzdjünk érte. Én a magam részéről nem éreztem soha küzdelmet, sokkal több élvezetet éltem meg a nehézségekben is. Szóval azt tanácsolnám, hogy élvezni kell a zenélést és minden apró lehetőségnek örülni kell. Ha pozitívan állunk hozzá a mindennapokban akkor az élet rendezi a dolgokat, jó helyre és jó emberek közé kerülhetünk.

 

  • MagyarJazz: Szereted, ha kimozdítanak a komfortzónádból?
  • Fonay Tibor: Zeneileg imádom.

 

  • MagyarJazz: Milyen fontosabb eseményekre készülsz a közeljövőben?
  • Fonay Tibor: A Subtones zenekarral A Dal című műsorban fogjuk megmérettetni magunkat, amit nagyon várok.
    Binder Károllyal több lemez is előkészületben van, vele is sokat dolgozunk.
    A Sárik Péter trió és a Budafoki Dohnányi Zenekar Hollerung Gábor vezetésével fogja bemutatni a Bartók Béla Kékszakáll átiratát a Várkert Bazárban április 3-án. Erre fogunk készülni, azt hiszem a szokásosnál nagyobb erőbedobással. Ez olyan dolog, ami abszolút kimozdít minket a komfortzónánkból.

 

  • MagyarJazz: Mi az, amit mindenképpen még szeretnél elérni a következő években?
  • Fonay Tibor: Leginkább azt szeretném, hogy az emberek és a zenekarok, akikkel játszom nemzetközi felületeken is meg tudják mutatni magukat. Ez a Covid miatt egyelőre nehezebb feladat, de a potenciál abszolút megvan.

 

 

 

 

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005