fbpx
Márton Attila

Márton Attila

Első írásaim a Magyar Ifjúságban és a kanadai Coda c. jazzfolyóiratban jelentek meg. 1977-ben megnyertem a Nemzetközi Jazz Föderáció Jazz Forum c. folyóiratának pályázatát. Állandó munkatársa voltam a MaJazz c. folyóiratnak, jelenleg pedig a Gramofonnak, a Demokratának és a Hegyvidék c. lapnak. Publikáltam még az EMI Hangjegyzet c. periodikájában és az Universal jazzújdonságokat bemutató lapjában is. Jazzadások készítésében közreműködtem a Petőfi-, a Bartók-, a Klub-, a Civil- és a Fiksz-rádióban. A Jazzma.hu internetes honlapon több száz koncerttudósítás és egyéb jazzvonatkozású írás jelent meg tőlem. Hivatásos jazzrajongó címmel jelent meg cikkeim válogatása, és társzerzője voltam Deseő Csaba Kettősfogás c. memoár kötetének. 2017-ben megkaptam a Magyar Jazz Szövetség Pernye András életműdíját.

Amikor világhírű zenész hazai koncertjéről adunk hírt egyre gyakrabban írhatjuk le, hogy „nem először játszik magyar színpadon”. Nos, ezúttal úgy fogalmazhatnánk, hogy szinte nem is lehet pontosan felmérni, hogy a sokoldalú gitárművész hányszor is lépett fel nálunk, és milyen változatos projektekkel varázsolt el minket nemcsak a fővárosban, de Gyulától Székesfehérvárig számos vidéki helyszínen is. Legutóbb 2019 májusában találkozhattunk a húrok nagy varázslójával, amikor a MoMKult színpadán mutatta be Opus c. albumát (2021 augusztusában pedig a Mandoki Soulmates vendégekén lépett fel). Évtizedek óta telt házakat vonz, és ez most sincs másképpen. Az augusztus 16-án a RaM Színházban egymást követő két koncertje közül az elsőre már minden jegy elkelt.

A műfaj több mint százéves történetének alighanem legintellektuálisabb és egyik legmodernebb pianistája, egyben a trió formáció mestere volt Bill Evans, akinek hatása mind a mai napig meghatározó. Így aztán nem csoda, hogy egyre-másra adják ki újonnan felfedezett felvételeit, vagy – mint ebben az esetben is – többé-kevésbé a felvételt követő időben publikált, ugyanakkor ma már joggal klasszikusnak minősíthető lemezeit. Most éppen egy 1977-ben készített, de pár évvel későbben megjelentetett remekmű vált ismét elérhetővé.

Régen nem örültem ennyire ifjú hazai muzsikusok játékának, mint ezen a forró júliusi estén. Ugyan a régi sláger szerint „nemcsak a húszéveseké a világ”, de az övéké is, mert belőlük lesznek a jövő harmincévesei és a műfaj jövendő magas színvonalú művelői.

Gerald Clayton vitathatatlanul napjaink egyik legfontosabb jazz-zongoristája. A középgeneráció kiemelkedő képviselője, akinek minden megnyilvánulása megérdemli a figyelmet. Újabban ő is a legendás Blue Note kiadó művésze, Happening: Live at the Village Vanguard c. nagysikerű koncertlemeze után itt van a második BN albuma is.

Aki figyelemmel kíséri a progresszív zenei törekvéseket hihetetlen intenzitással támogató Budapest Music Center tevékenységét, az nem csak az Opus Jazz Club remek koncertkínálatát követheti, de az ugyancsak rendkívül fontos lemezkiadói aktivitásukat is.

Az ECM kiadónál az utóbbi időben két fontos változás figyelhető meg. Az egyik az, hogy a korábban azonnal felismerhető és/vagy azonosítható úgynevezett „ECM hangzás” a közérthetőbb, úgymond „mainstream” jazz irányába változott, a másik pedig az, hogy a kitűnő művészi és üzleti érzékkel rendelkező Manfred Eicher remek fiatal, kreatív művészek szerződtetésével bővíti a „stábot”. Ezzel pedig még inkább megerősíti az ECM pozícióját a nemzetközi színtéren. Nos, az Oded Tzur Quartet is ezt az új, friss irányzatot képviseli.

Olvasóink unhatják már, hogy többször szóvá teszem a kiadók azon igyekezetét, hogy még az utolsó pillanatban profitot szerezzenek a jazztörténeti jelentőségű felvételek újrakiadásából… Persze ennek pozitív hozadéka is van: a legendás albumok szuper minőségű kiadásaihoz juthatnak hozzá az igényesebb gyűjtők.

Nagy érdeklődéssel vártuk Klára legújabb lemezét, hiszen a híre már megelőzte azt. Tudtuk, hogy merész lépésre szánta el magát, amikor egy teljes nagylemezt szentel a magyar népdalkincsnek.  Remek album született, amelynél mind a belbecs, mind a külcsín, azaz a zene és a dizájn pompásan sikerült.

Jogos büszkeséggel ünnepelhette meg a Háló Jazzklub a 125. jubileumot, mert ilyen sorozat nemcsak hazai, de nemzetközi viszonylatban sem túl gyakori. A „klubest” résztvevői a hazai jazz egyik vezető együttesével, az ugyancsak tekintélyes múltra visszatekintő Borbély Műhely vendégjátékával ünnepelhettek.

Aki kicsit is követi a kortárs jazz fejleményeit, az tapasztalhatja, hogy az utóbbi két évtizedben óriási „nemzedékváltás” következett be, számos új tehetség tűnt fel a jazzvilág élvonalában. Ezek egyik legkarakteresebb képviselője Ethan Iverson, aki már évekkel ezelőtt a szimplán csak a The Bad Plus névre hallgató trió zongoristája volt 2017-ig, majd az ECM-hez „szegődött”, és saját nevén publikált. Legújabb lemezét ugyancsak trió felállásban készítette két ikonikus amerikai jazzművész, Larry Grenadier és Jack DeJohnette társaságában, ezúttal már a legendás Blue Note számára.